Théba

A felső-egyiptomi városnak a Nílus keleti partján fekvő részében van a luxori és a karnaki templom, a nyugati parton pedig a
leghíresebb egyiptomi fáraók múmiáit rejtő Királyok Völgye.

A Memnon-kolosszusok, ezek az ősi szobrok i. e. 1350 óta magasodnak a thébai nekropolisz fölé. Bár több mint 3400 éven át a perzselő sivatagi nap és a Nílus szórványos áradásai megviselték őket, évezredek óta megragadják a kíváncsi utazók képzeletét.

Magyar régészek 1907 óta végeznek ásatásokat az észak-afrikai országban, a Luxortól nem messze lévő egykori Théba, vagyis a világ egyik legnagyobb régészeti területén pedig 1983 óta vannak jelen folyamatosan.

Évezredek óta magasodik Théba fölé Egyiptom egyetlen hegytetőre emelt temploma, amelyről a tudomány mind ez ideig keveset tudott. A Thot óegyiptomi istenről elnevezett hegy számos titkáról lebbent fel azonban a fátyol, a hegycsúcson ásó magyar kutatók embert próbáló terepmunkájának köszönhetően. 

Bizonyossá vált, hogy az ókori egyiptomi történelem második nagy birodalomegyesítőjének (I. Mentuhotepnek) a fia, II. Mentuhotep Szanhkaré építtette a templomot, hiszen az ásatások során a király négy uralkodói neve került elő. A Montu Áldozata (Mentuhotep) és a Ré Lelkének Éltetettje (Szanhkaré) mellett a fáraó titulatúrájához tartozott az Elégedett Arany Hórusz (Hotep Hornebu) és a Két Ország Éltetettje (Szanhtauief). E programnevek jelzik, hogy a mintegy négyezer évvel ezelőtt élt 11. dinasztiabeli uralkodó a thébai Montu isten letéteményesének, valamint Alsó- és Felső-Egyiptom királyának tekintette magát.

A talált hieroglifikus feliratokból kiderült, hogy királyi áldozatot mutattak be a templom isteneinek, akik közül az egyik Hórusz. A sólyomként ábrázolt Hórusznak, Ozírisz fiának hangsúlyozott jelenlétéről hat feliratrész árulkodik. Mintha Hórusznak állítanának emléket azok a sólymok, amelyek ma is gyakorta köröznek a Thot-hegy fölött, majd egyre magasabbra szállva eltűnnek a napban és "Révé változnak".

A templom lakója volt az íbisz vagy pávián alakjában megjelenő Thot bölcsességisten, amelynek két életnagyságú páviánszobra ugyancsak a jelentősebb leletek közé tartozik. A vörösre festett mészkőtöredékekből az egyik szobor teljes mértékben rekonstruálható.

Hórusszal ellentétben Thot jelenléte már korábban is sejthető volt. A hegyet ugyanis azért nevezték el Thotról, mert Georg Schweinfurth német paleolitkutató - amikor 1904-ben a sivatagi plató szélén felfedezte a templomot - két, azóta eltűnt páviánszobrot talált.

A  nílusi iszaptéglából emelt 20 méter széles és 25 méter hosszú templom, benne a háromosztatú szentéllyel, szimmetrikus elrendezésű. Az eredetileg legalább 6-7 méter magas pülonok (bejárati kaputornyok) 4 méter magasságig megmaradtak, a falak néhol elérik az embermagasságot is. Az épület pompáját csak emelte a fehér stukkóborítás, amely gyönyörűen ragyoghatott le a völgybe a napfényben. A templom éjszaka sem rejtőzködött el Théba lakói elől: az épület négy sarkánál talált több tucatnyi mécses arról árulkodik, hogy a sötétben lángok világították meg sejtelmesen.

Az ásatást végzők a középbirodalmi templom járószintje alatt egy korábbi épület falaira is ráleltek. William Flinders Pitrie, a világhírű brit egyiptológus - aki 1909-ben néhány napos felmérést végzett a hegyen - már jelezte, hogy az épület szentélyén belül olyan falak húzódnak, amelyek nem tartoznak Szanhkaré templomához. A magyar kutatók az udvarban és az egyik pülon előtt is megfogták a korábbi épület falait, melyek kőből épültek. Az objektum legalább akkora kiterjedésű, mint a templom, s Théba jelenleg ismert legkorábbi épülete, amelynek datálása a következő ásatási szezon feladata.

A munkák során nemcsak a középbirodalmi időket megelőző korok nyomaira, hanem őskeresztény jelenlétre is fény derült. A korai kopt kerámia és egy keresztvéset alapján elképzelhető, hogy a thébai Thot-hegy lábánál remetéskedő keresztények, akiknek közösségét thébai Szent Pál, a magyar pálos rend névadója szervezte meg, szintén használták az épületet.

A Nílustól mintegy 5 kilométerre a nyugati sivatag szélét jelentő thébai hegyek legmagasabb csúcsán, tűző napon és néha erős szélben zajlott munkák során gazdag kerámiaanyag került elő, köztük a középbirodalomra jellemző díszített agyagedények, s kenetek tárolására szolgáló, szűk nyakú és keskeny formájú alabasztronok. Találtak terrakotta állatkisplasztikákat is, amelyek áldozati ajándékok lehettek.

A Thot-hegy tudományos jelentőségét jelzi az is, hogy a templom mögötti teraszokon szinte csak le kell hajolni a pattintott kőeszközökért, ami a predinasztikus (fáraók előtti) jelenlétre utal. Valószínűleg nyersanyaglelőhely volt a terület, ahol előzetes anyagfeldolgozás is zajlott. A hatvanas években Vértes László magyar paleolitkutató is gyűjtött helyi kőeszközöket Théba nyugati részén.

Ásatásokon érdekes adatokkal szolgálhatnak a zarándokok által hagyott emlékek, például a graffitik. Egy arab karcolat szerzője azzal dicsekszik, hogy megmászta a hegyet, míg egy óegyiptomi graffitin az áll: "Erős vagyok". Nem véletlen, hiszen még szapora tempóban is jó egy óra alatt lehet csak feljutni a sivatagi templomhoz. A két fiatal magyar kutatónak is - a tíz arab munkással együtt - nap mint nap meg kellett birkóznia a mély völgyek szabdalta nehéz tereppel és a meredek emelkedőkkel, hogy feljussanak a nyugati horizont csúcsára, Théba koronájára.