» Szlovákia

» Szlovákia » Eperjesi kerület » Tátra


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Magas-Tátra legszebb nyaraló helyei.


A Tátrai Nemzeti Park előírásai szerint a Magas-Tátra felső régiója baleset- és környezetvédelmi okok miatt minden év november elejétől júniusig zárva tart, ebben az időszakban csak a menedékházakig lehet túrázni. Ez alól kivétel a Felső turistaút, amelynek bizonyos szakaszai – a hóviszonyoktól függően – egész évben járhatók; a síalpinisták, természetvédők és hegymászók pedig külön engedéllyel mozoghatnak a lezárt területeken. 

A magasabban fekvő völgyek, hágók, csúcsok közti átkelőhelyek azonban csak a nyári szezonban látogathatók, ilyenkor a Magas-Tátra Nemzeti Park több mint 600 kijelölt ösvényét naponta húszezernél is többen keresik fel.

Európa legkisebb magashegységének népszerűsége töretlen: 2024-es nyári szezonban összesen több mint 810 ezer látogató közel 2,3 millió vendégéjszakát töltött el a Tátrában. Szlovákiából 600 ezren, Csehországból 85 ezren, Lengyelországból 63 ezren érkeztek. 

A statisztikák szerint egyre többen jönnek Magyarországról is: évek óta stabil adat, hogy a magyarok a negyedik helyet foglalják el a hazai, a cseh és a lengyel turisták mögött. Tavaly 29 ezren választották a Magas-Tátrát, majd tőlünk jóval lemaradva, fej-fej mellett következnek a sorban a balti országok és Németország (9-9 ezer fő). 

Három jelentős síközpont található itt – Ótátrafüred (Starý Smokovec), Csorba-tó (Štrbské Pleso) és Tátralomnic (Tatranská Lomnica). 

Ótátrafüred/Starý Smokovec

A Magas-Tátra legrégebbi településeként 1793-ban alapították Ótátrafüredet az ott fakadó savas vizű forrásoknál. Látványos fejlődése a 19. századi romantikus villák később szállodák építésével folytatódott, ami a turizmus fellendülésének volt köszönhető. 1908-tól már sikló is szállította a kirándulni vágyókat.

A Tátra legrégebbi üdülőtelepének és turisztikai központjának igazi virágkora 1833-tól kezdődött, amikor Rainer János György bérbe vette. A telep hat lakóháza mellé továbbiakat építtetett, éttermet, fürdőt létesített, sétautakat alakított ki a környező vidéken, sőt 1865-ben ő emeltette az első tátrai menedékházat, a Rainer-kunyhót.

1873-ban Ótátrafüreden alakult meg a Magyarországi Kárpát Egyesület, hazánk első turista klubja. 1904-ben épült föl a szecessziós stílusú Grandhotel, Hoepfner Guido tervei alapján. Itt meg kell említenünk Majunke Gedeont is, akinek a Magas-Tátra épületeinek egységes arculatát köszönhetjük, többek között a már csak képeslapon megcsodálható ótátrafüredi kávéházat, a Szilágyi-pavilont a Tarajkán és a 2015 méter magasan fekvő Téry menedékházat is.

Ótátrafüredről sikló közlekedik a 1275 m magas Tarajka-csúcsra (Hrebienok). A történelmi villamos közlekedik augusztus végéig minden szombaton és vasárnap Poprádtól Ótátrafüredig és Tátralomnicig.

Tarpataki vízesés. Félnapos kirándulás, siklóvasút Tarajkára vagy gyalogosan érhető el a zöld jelölésű ösvényen.

A Tarajkáról könnyű túrák vezetnek a Bilík menedékházhoz (Bilíkova chata) vagy a lépcsőzetes Tarpataki-vízesésekhez (Vodopády Studeného potoka).

Télen Ótátrafüreden (Starý Smokovec) két és fél kilométeren szánkóval suhanhat le a Tarajkáról (Hrebienok): a hegyi út hosszú, és nagy gyorsasággal lehet végig robogni. Tarajkán a lenyűgöző Jégdóm is várja látogatóit fagyos szépségével. A gyerekek jól szórakoznak a közeli Tricklandiában vagy a titokzatos fényinstallációkkal teli Kvantáriumban.

Újtátrafüred/Nový Smokovec

Szontagh Miklós orvos és hegymászó 1873-tól vezette az ótátrafüredi vízgyógyintézetet, és új szanatórium létrehozásával fürdőtelepet alakított ki, amellyel megalapította Újtátrafüredet.

Nagy hangsúlyt fektetett a magaslati gyógyászatra, a magashegységi klíma áldásos hatásaira, így feloldotta a nyári szezont, és egész évben fogadta a gyógyulni vágyókat. Ettől kezdve minden adott volt a tökéletes pihenéshez: a boldog békeidők polgársága gyógyulhatott, sportolhatott, kirándulhatott, kiváló szállodákban és éttermekben tölthette az idejét.

Tátralomnic/Tatranská Lomnica

A Magas-Tátra egyik legnépszerűbb üdülő települése Tátralomnic (905 m), mely már a Monarchia idejében is kedvelt kirándulóhely volt. A mai napig ezt az 1800-as évekbeli hangulatot tükrözik vissza a város patinás épületei. A település igazi vonzereje fekvéséből adódik. Megunhatatlan látvány, ahogyan a Lomnici-csúcs hegyszirtjei a város fölé magasodnak.

A csúcsra többszakaszos kabinos felvonóval juthatunk fel, amely 1940 óta üzemel.

Lomnicky Stit, Lomnicky Csúcs, Magas Tátra, Hegyek

Lomnici-csúcs (c) pixabay

Lomnici-csúcs (2634 m)

A Magas-Tátra legismertebb és legtöbbet látogatott magaslata a 2634 méter magas Lomnici-csúcs. Szépségén túl azért is olyan népszerű, mert hegymászótudás nélkül, felvonóval is elérhető. Tátralomnicról indulva két szakaszban kabinos felvonókkal lehet feljutni a Kőpataki-tóhoz, amely télen sí-, nyáron túraközpont. Innen az 1940-ben épült drótkötélpályán függőkabinos lanovka visz tovább a Lomnici-csúcsra, a Tátra második legmagasabb pontjára. 

Tátralomnicból 4 üléses kabinos kötélpálya indul. A Štart középállomásról 15 férőhelyes kabinos kötélpálya vezet a Kőpataki-tóra, itt át lehet szállni a Lomnici-csúcsra vezető kabinos felvonóra.

A 4 fős kabinos felvonó először 1145 méterig viszi fel a kirándulókat, - ez az úgynevezett Start középállomás-, itt kell átszállni egy újabb felvonóra, amely a Kőpataki-tóig, 1751 méterig viszi fel utasait. A tónál Mormota-Land játszótér.
 
A tó közelében található 1786 méteren a csillagászati és meteorológiai obszervatórium is, amelynek épülete a városból feltekintve is jól kivehető. A Kőpataki-tótól 2 túraútvonal is indul keleti irányba, illetve a bátrabbak gyalogosan ereszkedhetnek vissza a felvonó kezdő állomására.
 
Kőpataknál szállhatunk át a Lomnici-csúcsra tartó lanovkára. A Kőpataki megállótól 855 méter a szintkülönbség a csúcsig, amelyet körülbelül 8 perc alatt tesz meg a 15 fős felvonó.

2008-ban Európa legmagasabban fekvő botanikus kertje nyílt meg a 2634 méter magas Lomnici-csúcson, amely a magashegyi növényvilágot mutatja be természetes környezetében. A turisták gyakran tévesen gondolják, hogy a Tátra legmagasabban fekvő területein csak puszta sziklák vannak. Gazdag növényvilág él itt: zuzmók sokasága, de virágos növények is. Nem hiányoznak a tipikusan tátrai fajok sem, mint például a tátrai kanálfű (Cochlearia tatrae) vagy a kárpáti kőtörőfű (Saxifraga carpatica). A vegetációs időszak itt igen rövid, így a itteni virágok teljes szépségükben leginkább június és július hónapban láthatók. A kárpáti harangrojt (Soldanella carpatica) például már a hó alatt rügyezik, hogy azonnal virágba boruljon, mihelyst a hó elolvad.

A csúcshoz vezető ösvény baloldalán a hóhatár alatti növényzetben gyönyörködhetünk, míg a jobboldalon a hóhatár
feletti növények honosak. A Tátrában körülbelül 2250-2600 méter magasan van a hóhatár.

A Lomnici-csúcsra látogatók nemcsak a magashegységben honos növényzettel ismerkedhetnek: egy különleges
kilátóteraszról mintegy madártávlatból gyönyörködhetnek a lábuk alatt húzódó sziklákban.

A talaj fölül kiemelkedő terasz padozata nem kövezett, mint a Grand Canyonban, hanem rácsozott, mivel a Magas-Tátrában gyakoriak az igen erős fagyok. A létesítmény különlegessége, a kilátóterasz, mindenekelőtt a függő rész rögzítése. Statikusok szerint a teherbírása négyzetméterenként 1520 kilogramm, így a turistáknak nem kell aggódniuk a biztonságuk miatt. A terasz 250 kilométeres/órás széllökéseknek is ellenáll.

Kőpataki-tó (1751 m)

A Kőpataki-tótól 7,5 kilométeres könnyű  túraút indul a Tarajkára (Hrebienok). Ez a Magas-Tátra szlovákiai oldalának egyik legnépszerűbb útvonala, amely ebben az irányban különösebb megerőltetés nélkül, családoknak is teljesíthető. 

A panorámás út legnagyobb része a hegyoldalban, a Tátrai Magisztrálán halad. Utolsó szakasza keresztezi a látványos Tarpataki-vízeséseket, köztük az Óriás-zuhatagot, és érinti a Rainer-kunyhót is, a Tátra legrégebben (1865) épült, máig működő menedékházát. 

A Kőpataki-tó Tátralomnicról kötélpályával érhető el. Mormota-Land játszótér.

Mountaincart

Mountaincart bérlés Start közbenső állomáson van.

Nyári bobpálya

Télen Tátralomnicon remek síelés vár a legigényesebb síelőkre is. Kabinos felvonó visz fel a Lomnici-csúcsra, a Magas-Tátra második legmagasabb csúcsára. A végtelen panorámát akár sütemény, kávé vagy kellemesen lehűtött pezsgő mellett is élvezhetjük.

Csorba-tó/Štrbské pleso (1346 m)

A csorba-tavi (Štrbské Pleso) síközpont nagyszerű kiindulópont több tátrai túrához. Télen is teljesíthető a befagyott Fátyol-vízeséshez (vodopád Skok) vezető könnyű túra. A sífutás rajongói megmozgathatják a testüket a 26 km hosszú sífutó pályákon.

A csónakázás a tavon több mint 100 éves hagyomány.

Máig vita tárgya, hogy illik-e a tájba, vagy sem a Csorba-tó közelében, a síugrósánc alatti sportkomplexumban álló 53 méter magas Tatras Tower, amit 2021-ben adtak át a nagyközönségnek. Szlovákia és a Magas Tátra legmagasabb – és legmagasabban fekvő – kilátótornyának építése ellen korábban civilek is tiltakoztak, mondván, hogy az építmény elrontja a hegyek természetes látképét. Tájidegen vagy sem, tény, hogy a döntött kialakítású, acél- és faszerkezetű torony azóta népszerű turisztikai látványosság lett. Élményelemei közé tartozik a spirálisan haladó feljáró, a tetején lévő üveg gyalogoshíd és a sétáló- vagy adrenalinháló, illetve a gyors távozásra alkalmas 61 méter hosszú száraz csúszda. Mivel a Tatras Towerből azok is élvezhetik a hegyekre nyíló alpesi panorámát, akik amúgy nem juthatnak a csúcsok közelébe, az elmúlt években sokan megbékéltek azzal, hogy a monumentális építmény immár a Csorba-tó látképének része.

Csorba-tótól kötélpálya vezet Szoliszkóra (1820 m). A Csorba-tó Ótátrafüredről villamossal is megközelíthető.

2026-os nyári szezon

Csorba-tó

Június 5-én elindult a csónakázási szezon a Magas-Tátra egyik legismertebb kirándulóhelyén, a Csorba-tavon. A nyári turisztikai szezon kezdetével a tátrai felvonók többsége is napi üzemmódra váltott.

A Csorba-tó (Štrbské Pleso) csónakázási hagyománya egészen a 19. század végéig nyúlik vissza. Az első móló és csónakház már 1880-ban megjelent a tó partján, kialakítása Szentiványi József nevéhez kötődik. A tó ma is a Magas-Tátra egyik legnépszerűbb látványossága.

A 2026-os szezonban összesen húsz fából készült csónak várja a látogatókat a tó déli partján található kikötőben. 

Júniusban naponta 10 és 16.30 óra között lehet vízre szállni, júliusban és augusztusban pedig 17.30 óráig tart nyitva a csónakázóhely. 

A 15 év alatti gyermekek csak felnőtt kíséretében csónakázhatnak, számukra a mentőmellény viselése kötelező.

 

Tátrai felvonók

A nyári szezon kezdetével a Magas-Tátra felvonói is napi üzemmódban közlekednek. Kivételt egyelőre a Lomnici-nyereg felé vezető ülőlift jelent, amely a következő hétvégén kapcsolódik be a forgalomba.

A látogatók számára fontos újdonság, hogy az online, legalább három nappal korábban megvásárolt jegyekkel kedvezőbb áron lehet igénybe venni a felvonókat. Egy retúrjegyen akár 10 eurót is meg lehet takarítani.

A Solisko Express ülőlift hét perc alatt viszi fel az utasokat a Csorba-tótól a Predné Solisko lábához, 1814 méteres tengerszint feletti magasságba, a Chata pod Soliskom közelébe.

Ótátrafüredről (Starý Smokovec) a Tarajkára (Hrebienok) közlekedő sikló 2190 méter hosszú pályán 247 méteres szintkülönbséget küzd le. Az útvonalon két kocsi közlekedik, amelyek a pálya közepén haladnak el egymás mellett.

Tátralomniconon (Tatranská Lomnica) több felvonó is várja a kirándulókat. A Start állomásig közlekedő négyszemélyes kabinos felvonó, valamint a Start és a Kő-pataki-tó (Skalnaté Pleso) közötti 15 férőhelyes kabinok 602 méteres szintkülönbséget hidalnak át, és 1772 méteres magasságba szállítják az utasokat.

A Lomnici-csúcsra vezető függőkabin 15 fő befogadására alkalmas, és a Tátra második legmagasabb csúcsára, 2634 méteres tengerszint feletti magasságba viszi fel a látogatókat. A Lomnici-nyereg irányába közlekedő kétszemélyes ülőlift 2196 méteres magasságig visz, ahonnan különleges kilátás nyílik többek között a Lomnici- és a Késmárki-csúcsra.

A TMR szállodáiban megszálló vendégek számára a felvonóhasználat is része lehet a tartózkodásnak: az éjszakák számával megegyező számú felvonójegyet kapnak minden személyre a Magas- és az Alacsony-Tátrában. 

Egy napon belül egy felvonózás akár a Tatralandia vagy a Bešeňová vízipark meglátogatásával is kombinálható.



Tartomány:Eperjesi kerület
Cím:Vysoké Tatry
GPS: 49° 10′ 59.6028″, 20° 15′ 13.63806″

Még nem érkezett hozzászólás!


hirdetés

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

hirdetés
Régszeti és történelmi könyvek

hirdetés

Régióválasztó


hirdetés
arrow_upward