» Horvátország

» Horvátország » Tengermellék-Hegyvidék » Kvarner


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Már az Osztrák-Magyar Monarchia óta népszerű partszakasz történelmi hangulata, gyönyörű panorámája, kékzászlós strandjai miatt ma is kedvelt úticél.


Az Abbáziai Riviéra településeit – Volosko, Abbázia, Ičići, Ika és Lovran – felfűző tizenkét kilométer hosszú tengerparti sétány nemrég ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. Az első abbáziai hotelek, a Kvarner 1884-es és az Imperial 1885-ös megnyitásának idején kezdték el építeni a híres partmenti sétányt, a lungomarét.

Építése hivatalosan 1885-ben vette kezdetét és Abbázia klimatikus gyógyhellyé történt nyilvánításának évében, 1889-ben ért véget. A sétányt később egészen Lovranig meghosszabbították, majd hivatalosan 1911-ben adták át.

Az elmúlt száz évben az Abbáziát és annak riviéráját jelképező sétányon rengeteg turista grasszált végig, hiszen aki Abbáziában időzik, az véletlenül sem mulasztja el ezt az élvezetet. Az év minden szakában közkedvelt sétány a tengerre és s csodaszép Kvarner-öbölre nyíló panorámával kiváló rekreációs terep, a sziklának csapódó hullámokból felszabaduló tengervíz cseppeknek köszönhetően pedig egyszersmind kiváló tengeri terápiás hely.

Az év minden szakában csábító sétányról csodálatos kilátás nyílik Abbázia lenyűgöző látképére, melyhez a sétány kortársai, a Kvarner és az Imperial szállók, az Učka-hegy, illetve a vidék egyéb nevezetességei is hozzátartoznak. Egy kis pihenő a padon, a tenger látványa, egy kávé, fagyi, vagy ízletes ebéd elfogyasztása a partmenti teraszok egyikén – megannyi feledhetetlen pillanat. A százéves sétány kétségtelenül Abbázia egyik legemblematikusabb jelképe.

Ičići 

Ičići egy festői, meghitt tengermelléki kisváros, amely Kvarner legszebb részén, ott ahol az Učka szelíd lankái a tenger felé ereszkednek, a gyönyörű és messze földön híres Abbázia és Lovran települések tövében telepedett meg. A központban lévő nagy kiterjedésű fürdőhelye kék zászló besorolással bír, amely a tengervíz kiváló minőségét jelzi.

Lovran 

Lovran egy hosszú és gazdag múlttal büszkélkedő kisváros, több száz éves turisztikai hagyománnyal. Nevét a helyben és a környéken bőségesen termő babérról (lovor) kapta. Lovran sikeresen őrizte meg a középkori urbanisztikai elgondolás szerint kialakított történelmi városmagját. Kellemes éghajlata, délszaki növényzete és kedvező földrajzi elhelyezkedése tették lehetővé az idegenforgalom robbanásszerű fejlődést a 19.-20. század derekán, amikor számos villa és nyári lak épült errefelé.

Volosko

A 111 éve épült, Voloskótól Lovranig húzódó különleges sétány tervei annak idején orvosok bevonásával készültek, hogy kialakítása hozzájáruljon a különböző gyulladásos panaszok enyhítéséhez és a légúti betegségek gyógyulásához.

Bár sokan úgy gondolják, a szörfözés kizárólag nyári sport, a vérbeli széllovasoknak Voloskóban ősszel is érdemes deszkára szállni: a hegyek felől érkező északi szél, a tramontana, amely az év több mint 200 napján fúj az Adrián, ilyenkor is kiváló lehetőséget kínál a szörfözésre. A tenger legelszántabb szerelmesei pedig kipróbálhatják a Slatina strandon minden vasárnap megrendezésre kerülő téli úszást – az egészséges felnőtteknek ajánlott sport állítólag erősíti az immunrendszert, endorfint termel, kalóriát éget, és növeli a libidót.

Mošćenička Draga 

Az Abbáziától 15 kilométerre lévő Mošćenička Draga kisvárosban található az Adria egyik legszebb aprókavicsos partszakasza. A település az idegenforgalomból él és vendégszeretet jellemzi.

Különleges attrakció a Mošćenička Dragában található Trebišća-Perun mitológiai és történelmi tanösvény, amely a régi szláv mitológiában nagy jelentőséggel bíró helyszíneken vezeti végig a látogatókat. 

Matulji 

A Kvarner kapujaként is ismert Matulji akkor indult robbanásszerű fejlődésnek, amikor 1873-ban beérkezett az első vonat Bécsből az újonnan megépült vasútállomására. A Kvarner és a hegyvidéki hátország találkozásánál fekvő településen a vendégeknek kellemesen hűs estékben lehet részék, illetve kedvükre kerékpározhatnak és túrázhatnak, míg a legközelebbi fürdőhely alig két kilométernyire van. 

Crikvenica

Crikvenica városának egésze gyakorlatilag az urbanisztikailag teljességgel összenőtt üdülőhelyek - Selce, Crikvenica, Dramalj és Jadranovo – füzére, Rijekától 35 kilométernyire. A monarchiabeli múltból fakadóan a mai napig érzékelhető a sajátos „közép-európai” hangulat, amelyet különösképpen a szállodák architektúrájában érhetünk tetten. Crikvenica az exkluzivitás varázsával csábít, amely koronás fők, nemesek és bárónők emlékét idézi fel. Ugyanakkor rendkívüli strandjaival, kristálytiszta tengervizével, kellemes, zöld környezetével és fantasztikus levegőjével is lenyűgöz. Az érdekességek közül kiemelendő a 15 kilométer hosszú Rómaiak útja és a helyi múzeum.

Selce

A Crikvenica tőszomszédságában, egy festői kis öbölben megtelepedett hely az apró tengermelléki üdülőhelyek jellegzetes architektúráját megidéző kisváros. Enyhe klímája, melynek köszönhetően Selce gyógyhelyként is ismert, egész éven át kellemes itt tartózkodást kínál. A kisváros sikeresen őrizte meg a tengermelléki települések bájos kinézetét, míg környező partmenti övezete bővelkedik homokos strandokban.

Dramalj

Kellemes fürdőhelyei és gazdag sport-szabadidős lehetőségei révén Dramalj különösképpen a kisgyerekes családok és az aktív pihenés szerelmei számára vonzó úticél, illetve a naturisták körében is közkedvelt, mivel az érintetlen természeti környezetben található partszakaszának egyik része naturista paradicsomként ismert. Itt a nyugalomra vágyó fürdőzők, illetve az akcióra áhítozó szörfdeszkások, vitorlázók, és vízisíelők egyaránt jól érezhetik magukat. 

Jadranovo 

Jadranovo a pihentető nyaralásokra termett eszményi üdülőhely, amely gyönyörű tájaival, érintetlen természeti környezetével, számos kis öblével és eldugott, romantikus természetes fürdőhelyeivel nyűgöz le. Szép tengerparti sétánya és az erdei ösvények hálózata eszményiek a sétához és a felfrissüléshez.

Novi Vinodolski 

Vára a középkorban a Frangepánok Vallis vinearia termékeny szőlőtermő völgyében fekvő megerődített székhelyekét szolgált, s 1288-ben itt hozták meg a horvát középkori szokásjog egyik legfontosabb iratának számító nevezetes Vinodoli Törvényeket. Novi Vinodolskit a fehér homlokzatú és piros tetejű házak jellemzik, melyek a tenger szintjétől a dombon emelkedő templomig és toronyig kúsznak fel, ily módon uralva a városka látképét. A helyiek vendégszeretete, a kristálytiszta tenger, az ipari szennyeződéstől mentes város és környéke, a vadászatra is alkalmas, közvetlenül a hátországában magasan lévő erdei, sport-szabadidős létesítményei, kristálytiszta tengervize, valamint kulturális-szórakoztató programjai, melyek közül kiemelendő a híres Nemzetközi Nyári Karnevál, biztosítanak feledhetetlen nyaralást.

Senj

Senj az Adria északi részének egyik legrégebbi városa, melyet még a rómaiak előtti időkben alapítottak. Görög és római földrajztudósok és történészek műveiben is felbukkan. Neve a Senia avagy Sen illír nyelvű szóból ered, melynek jelentése régi település. A mai Senj egy középkori város formáját idézi.

Senj a történelem, a püspökség, a glagolica, a nyomdászat és a költészet városa. A senji bóra volt a város első lakója. A város felett magasodó Nehaj-erőd egy része a város patrónusának nevét viselő Szt. György kis templom alapjaira épült. A Nehaj-erőd Ivan Lenković, a horvát Hatarőrvidék kapitányának és tábornokának a felügyelete alatt épült 1558-ban, s a legnagyobb adriai erődépítmény. A Nehaj-erőd és a bátor uszkókok az idegen hatalmak elleni ellenállás és a szabadságvágy jelképei. Senj városának a története, a glagolita írásmód használata a senji püspökségen és a senji írók nagyban hozzájárultak a horvátok történelméhez, a horvát irodalmi nyelvhez és a horvát nemzethez. Senj a legnagyobb és legrégebbi adriai nyári karnevál helyszíne, ezen felül a farsangolás hagyománya is jellemzi, melyen álarcok mögé bújva iróniával szemléltetik a senji emberek mindennapi gondjait.

Kastav 

Kastav ősi városa a Kvarner feletti magaslaton trónol. Azt mondják, hogy a vidék egyetlen más városa sem büszkélkedhet olyan hagyományokkal és identitással, mint Kastav, amely a múltban Isztria és a Tengermellék közigazgatási, gazdasági és kulturális központjaként működött.



Tartomány:Tengermellék-Hegyvidék
Település:Opatija
GPS: 45° 20′ 15.43092″, 14° 18′ 18.7056″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

hirdetés
Régszeti és történelmi könyvek

hirdetés

Régióválasztó


hirdetés
arrow_upward