Bemutatjuk Olaszország legújabb Világöröksége: A 2000 éves innováció páratlan volt az ókori Rómában

A Via Appia egy 2300 éves autópálya

Innovációja páratlan volt az ókori Rómában, és megnyitotta a migráció és a kereskedelem kapuját. Az utat a modern korban is elismerte ezért a teljesítményéért az UNESCO, hiszen az első épített útként felkerült a világörökségi listára.

A „távolsági utak királynője”, ahogy Horatius és Statius írta, 2006 óta pályázik az UNESCO világörökségi státuszára, és azóta várakozott. Ez a státusz azonban most megváltozott, mivel a bizottság a július 31-én Újdelhiben véget érő 46. ülésszakán új helyszínként felvette a listájára.

Ahhoz, hogy a listára kerüljön, amelyen jelenleg 59 olaszországi helyszín szerepel, a helyszínnek „kiemelkedő egyetemes értékkel” kell rendelkeznie, és a 10 kiválasztási kritérium közül legalább egynek meg kell felelnie. Ezek a jellemzők a következők: „az emberi kreatív zsenialitás remekművét képviseli”, »egyedülálló vagy legalábbis kivételes tanúságot tesz egy kulturális hagyományról vagy egy élő vagy eltűnt civilizációról«, valamint »olyan épülettípus, építészeti vagy technológiai együttes vagy tájkép kiemelkedő példája, amely az emberi történelem (egy) jelentős szakaszát (szakaszait) illusztrálja«.

Via Appia: La strada più percorsa

Itália első autópályája az építészéről, Appius Claudius Caecusról kapta a nevét, aki mérnöki csodájával gyors és közvetlen összeköttetést biztosított Róma és a déli Capua város között. A többször meghosszabbított, 540 km-es út végpontja Brindisi lett - fontos kikötő a Görögországba és keletebbre tartó hajók számára.

Róma városhatárain túl a jó állapotban fennmaradt corso mocsarakon és hegyeken kelt át, hidakon, viaduktokon és alagutakon haladt át. A birodalom terjeszkedésében kulcsszerepet játszó út legalább annyira volt innovatív, mint amennyire forradalmi - a várost a vidékkel összekötő, díjmentes nyilvános belépési pontként épült.

A göröngyös sugárút ma a Parco Regionale dell'Appia Antica része is, amely Európa egyik legnagyobb közparkja. Sírkamrákkal, katakombákkal, mauzóleumokkal, kapukkal és erődökkel szegélyezett út a kerékpárosok, túrázók és az időnként felbukkanó kecskecsordák számára.

Ha kiválasztják, a Via Appia a listán többek között Da Vinci Utolsó vacsorája (1980), Velence és lagúnája (1987) és Assisi Szent Ferenc bazilikája (2000) mellett szerepel majd. Az UNESCO elismerés előnyei közé tartozik a fokozott globális ismertség és a lehetőség, hogy egy szervezet pénzügyi támogatást igényelhessen a helyszín megőrzéséhez. A státuszváltás általában a turizmus fellendüléséhez is vezet.

A Via Appia esetében a listán való elismerés az út helyreállításához és a jelenleg épületek vagy évszázados törmelékek alá temetett, rejtett szakaszok helyreállításához szükséges finanszírozáshoz vezethet.

A Via Appia a 60. olasz helyszín, amely elnyerte az UNESCO világörökségi elismerését, így Olaszország a világ legtöbb UNESCO-örökségi helyszínével rendelkező ország.

Íme, néhány más, jelenleg az UNESCO világörökségi helyszínre vonatkozó döntésére váró helyszín:

Carrarai márványmedence

Az északnyugat-toszkánai Carrara egyike azon kevés helyeknek a világon, ahol természetes fehér márvány található. A kőbányái, amelyek világszerte a legaktívabbak közé tartoznak, évente körülbelül egymilliárd tonna követ termelnek ki. Az Apuanai-Alpok előterében már az i. e. 1. században is folyt márványtermelés, a reneszánsz idején pedig Michelangelo, a neoklasszicizmus idején pedig Canova kedvelt forrása volt.

A szicíliai Mothia-sziget

Az i. e. 7. században a föníciai Mothia (Mozia) kolóniát alapították a szicíliai Marsala tartományban található Stagnone mai nagy lagúnájában. A kolónia szoborszerű sírkövei és faragott házai ma is láthatók. Egy magánalapítvány tartja fenn a régészeti lelőhelyet, amely egyben természetvédelmi terület is.

Orvieto

Orvieto azért kerülhetett kiválasztásra, mert „a földtörténet főbb szakaszait reprezentálja, beleértve az élet feljegyzéseit, a domborzati formák kialakulásában jelentős folyamatban lévő geológiai folyamatokat, vagy jelentős geomorfológiai vagy fiziográfiai jellemzőket”. 

Egy több millió évvel ezelőtti vulkánkitörés által kialakított sziklás tufafennsík tetején az etruszkok Kr. e. 900 körül telepedtek le az akkor Velzna néven ismert területen. A szikla természetes erődítménye a kora középkor politikai és gazdasági erőközpontját támasztotta alá, és még ma is láthatók azok a díszes polgári épületek és katedrális, amelyeket ez a gazdagság és státusz tett lehetővé.

Vándorlás és tratturi

Dél-Olaszországban a pásztorok nyomai Abruzzót, Molise-t, Campaniát és Pugliát kötik össze. A tratturinak nevezett ösvények a hegyekből (ahol az állatok nyáron a hőség elől legelnek) a síkságokra vezetnek (ahol a hó elől menekülnek a csordák). Ez a vándorlás, vagyis a szezonális vándorlás évszázadok óta gyakorlat egész Európában.