Varvuole

Január 5-én a helyiek Porto Mandracchióban, a tengerparti város történelmi kikötőjében gyűlnek össze, és aggódva fürkészik a horizontot. Gyakran előfordul, hogy sűrű ködpartok képződnek az Adriai-tenger felett ebben az évszakban, növelve a légkört. A jachtkikötőben lévő hangszórókon keresztül ünnepélyes hang hallatszik: „Hamarosan jönnek.” A csuklyás férfiak dobolni kezdenek. Néhány perccel később 10 evezőscsónak jelenik meg a sötét horizonton, és lassan a part felé veszik az utat. A színpadi fények megvilágítják megközelítésüket, és szellemszerű lényeket tárnak fel a fedélzeten.

Ollókezű Edward és egy zombi-mámoros francia arisztokrata keverékének tűnnek, a Varvuole-ok kiszállnak, és bejutnak Grado utcáira. Sikítanak, sziszegnek és táncolnak. A gyerekek futni kezdenek; a varvuolák vadásznak.

Aztán csata kezdődik. Egy csoport hagyományos ruhát viselő, fokhagymával és fakereszttel felfegyverzett nő a tengeri boszorkányok után indul. Küzdenek és táncolnak, amíg a Varvuole-t legyőzi.

Évente ezrek utaznak Gradoba a környező Friuli Venezia Giulia régióból, hogy tanúi legyenek az ősi rituálénak. Mint sok legenda, a varvuole-hagyomány is mítoszban és valóságban gyökerezik. A boszorkányszerű alakok, például a Befana körüli ünnepségek Olaszország-szerte megtalálhatók, és általában a kereszténység előtti téli napforduló rituáléiból származnak, amelyekben pogány istenségek, például Strenua ókori római istennő szerepelnek.

Gradóban a „téli boszorkány” archetípusa összefonódik egy valós történelmi fenyegetéssel: az uszkok nép kalóztámadásaival. A történelmileg figyelmen kívül hagyott lakosság, az uszkok a Balkánról kitelepített emberek voltak, akik körülbelül 100 éven keresztül befolyásolták az Adriai-tenger körüli életet. Az 1389-es koszovói csata után az oszmánok gyakorlatilag csaknem öt évszázadra átvették a hatalmat a Balkánon. A különböző etnikumokhoz tartozó embereknek menekülniük kellett, és északra, az Adriai-tenger felé költöztek.

Ekkor alakult meg az uszkok nép. Az uszkok szó (horvátul uskoc ) eredetileg olyasmit jelent, mint „hátra ugrás”, és azokra az emberekre utalt, akik a Balkánról menekülnek az oszmán uralom elől. Az uszkok a szerbek, horvátok és bosnyákok vegyes csoportját alkották. Több nyelven beszéltek, főleg latinul és szerbül. Katolikus vagy görög ortodoxok voltak. Legfeljebb néhány ezren voltak. Mégis, körülbelül 100 évig az uszkok, akik többnyire a mai Horvátország egyes részein éltek, mint például Klis és Senj, kulcsszerepet játszottak az adriai politikában és életben.

„A 15. és 16. században az Adriai-tengert három főhatalom uralta, a Velencei Köztársaság, a Habsburgok és az Oszmánok. Az uszkók lettek a negyedikek. Eleinte többnyire fizetett katonaként dolgoztak a Habsburg koronánál, amely az oszmán előrenyomulás megfékezésére alkalmazta őket. Egy idő után, talán a fizetési késedelmek miatt, más bevételi forrásokhoz fordultak, beleértve a banditizmust és a kalózkodást.