Velencei Képzőművészeti Biennálé

A sokoldalú művészeti fesztivál a világ egyik legelismertebb, legrangosabb kulturális eseménye, amelyet kétévente szervez a Velencei Biennálé Alapítvány. Velence önkormányzata Riccardo Selvatico polgármester vezetésével 1893. április 19-én hozott határozatot egy kétévente megrendezésre kerülő országos művészeti kiállítás létrehozásáról. Az időzítést Umberto király és Savoyai Margherita ezüstlakodalmának megünneplésére javasolták.

A kiállításoknak helyet adó épület 1894-1895 telén a Giardini di Castellóban épült fel. Az épület neve először “Pro Arte”, később “Italia” lett. Velence város I. Nemzetközi Művészeti Kiállítását – a Velencei Biennalét – 1895. április 30-án avatták fel I. Umberto és Margherita di Savoia uralkodók jelenlétében.

A már külföldi művészeknek is teret adó kiállítás óriási közönségsikert hozott, több mint 200 ezer látogató kereste fel. Az első biennálé egy botrány miatt vált azonnal híressé: az egyház leghevesebb tiltakozását váltotta ki Giacomo Grosso egyik kiállított festménye, amely ráadásul elnyerte az akkori közönségdíjat is.

A 20. század első éveiben a biennálé a jövőre rendezkedett be, ekkor kezdtek épülni a nemzeti pavilonok. Az első 1907-ben Belgium volt, majd 1909-ben Németország, Nagy-Britannia és Magyarország követte.

A magyar pavilont Maróti Géza ipar- és építőművész tervezte. A szecessziós elemekben sem fukarkodó alkotást, a jurtákat idéző sátorformát, a középkori templomokra emlékeztető bélletes bejáratot Körösfői Kriesch Aladár nagyméretű mozaikjai egészítették ki. 1958-ban Benkhard Ágoston tervei alapján az épületet átalakították. Lapos tető került az épületre, a szecessziós dekorációt levakolták, átfestették. 1991-ben újabb átépítésre került sor, melyet Csete György építész vezetett. Az épület szerkezetét 1993-ra megerősítették, 1995-re pedig "újjáélesztették" a főhomlokzatot, restaurálták a Kőrösfői Kriesch Aladár tervezte mozaikot. A tetőszerkezet korszerűsítése 2000-ben fejeződött be, az épület eközben a "különleges fontosságú ingatlan" rangjára emelkedett Velencében.

A biennálék az első világháború miatt 1914-1920 között szüneteltek, majd a két háború között a fasizmus sajátította ki a hivatalos - a hatalmat dicsőítő - művészet számára. 1942 és 1948 között újabb szünet következett, de a második világháború ínségeiből lassan magához térő Európa 1948-ban minden idők talán legnevezetesebb biennáléját rendezte meg. Az elkövetkező évtizedet a biennálék aranykoraként tartják számon, míg a 60-as években egyre inkább a gazdasági érdekek kezdték meghatározni a művészeti értékítéleteket.

A túlságosan elpolgáriasodott és elanyagiasodott biennálét 1968-ban a nyugat-európai diáklázadások rázták fel a tespedtségből: abban az évben a fiatalok és a rendőrök összecsapásává fajult a kiállítás megnyitója. A biennálé nehezen talált magára, s a 70-es években gyakorta a közvetlen politizálás vette át a művészet helyét. Az 1974-es biennálét hivatalosan nem is tartják számon, mert kiállítás helyett a chilei diktatúra elleni tiltakozást rendeztek. 1978-ban a bojkott politika szellemének megfelelően a Szovjetunió és a szocialista tábor maradt távol, mert a rendezők az ellenzéki szovjet festészetet választották fő témaként.