» Magyarország

» Magyarország » Budapest


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A kilátóteraszokról látható páratlan budapesti panoráma miatt a legjelentősebb idegenforgalmi látványosságok közé tartozik.


1905. október 9-én a budai Várban felavatták a Halászbástyát, Schulek Frigyes építőművész főművét.

A Halászbástya a Mátyás-templom helyreállításával kapcsolatos építészeti és városrendezési feladatoknak köszönheti a megvalósítását. A Mátyás-templom megújítása után szükségessé vált, hogy a környezetet rendbe hozzák és a templomhoz méltóvá tegyék. Az eredeti elképzeléseknek megfelelően e területet is az ezredéves évfordulóra kellett volna rendezni, s bár az erre vonatkozó terveit Schulek idejében elkészítette, az építkezést végül csak 1899-ben kezdték és több részletben valósult meg. 1901-ben és 1902-ben készült el a déli és északi lépcső, de az egész Halászbástyát az építkezés teljes befejezését követően, 1905. október 9-én adták át a fővárosnak.

Az egykori, Halászok bástyája elnevezést az alatta fekvő Halászvárostól kapta, amely a Víziváros városrészének déli épületcsoportja volt. A Duna parti révtől fölfelé húzódó Halászváros határai délen a későbbi Miniszterelnökségi palota vonaláig, északon a mai északi főtorony helyén álló Híradásbástya kerek tornyának vonaláig terjedt. A halászok árujukat már a középkorban is a Mátyás-templom melletti térségben lévő halpiacra vitték, de a halászok céhe nemcsak a halak árusításával törődött, szükség esetén tagjai vitézül védték a bástyát az ellenséges betörés elől.

A neoromán kilátóteraszokról látható páratlan budapesti panoráma miatt a legjelentősebb idegenforgalmi látványosságok közé tartozik. A Halászbástya csúcsos süvegű kőtornyai a hét magyar honfoglaló vezért szimbolizálják. 1987 óta része Budapest világörökségi helyszíneinek, a Budai Várnegyed részeként. A Várnegyedet az Országgyűlés 2011-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánította.

2020-ban a budai Várban folyó építkezés során előkerült a Halászbástya a második világháborúban megsérült és elveszettnek hitt két szobra, a Mikula Ferenc szobrász által készített Álmos és Előd vezéreket ábrázoló alkotások.

Schulek Frigyest 1872-ben kinevezték az újonnan létrehívott Műemlékek Országos Bizottságának építészévé. E minőségében ő irányította a budavári Nagyboldogasszony-templom, a Mátyás-templom restaurálását. A munkálatok a millennium idejére, 1896-ra fejeződtek be. A gótikus templom szinte minden kövét kicserélték és újra faragták, a barokk toldásokat eltávolították. Ahol nem talált eredeti dokumentumot, maga tervezte meg az új részleteket, mint például a déli harangtorony kősisakját és az előcsarnokot. Az immár szabadon álló templom mögötti egyszerű városfalat is átépítette, így született meg a tér hangulatát emelő neoreneszánsz Halászbástya, egy középkori erődítmény képzeletben gazdag utánérzése. Az épületegyüttes a Szent István-szoborral mind a mai napig Budapest egyik legszebb és legismertebb látványossága.



Tartomány:Budapest
Település:Budapest
Cím:Halászbástya
GPS: 47° 30′ 8.03556″, 19° 2′ 7.3338″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

hirdetés
Régszeti és történelmi könyvek

hirdetés

Régióválasztó


hirdetés
arrow_upward