Baja

ÜNNEPEK

Nepomuki Szent János szentté avatásának ünnepe

A hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentjének szobrát a kápolnából hajóval viszik a Sugovicán a város főterére. A hagyomány Baja Szentjános nevű városrészéből ered, az ott élő, javarészt vízi mesterségekkel foglalkozó emberek tisztelegtek így védőszentjük előtt szentté avatásának évfordulóján. XIII. Benedek pápa 1729-ben iktatta a szentek sorába Nepomuki Szent Jánost.

Nepomuki Szent János kultusza több száz éves múltra tekint vissza. Első említése 1768-ból származik, amikor is a szentről elnevezett városrészben található kápolnánál körmenetet tartottak. A vízi mesterségekkel foglalkozók tisztelegtek így védőszentjük előtt.

A Jánoska-eresztést 1941-ig rendszeresen megszervezték, majd a szokást - egy hosszú szünet után - az 1980-as években élesztették újjá. A kezdetben pár száz résztvevővel zajló esemény 2009-ben megújult, és a kibővített programsorozatot mindig több ezer ember követi végig.

A Duna partján fekvő Szentjános városrész kápolnájában álló, mintegy két méter magas Nepomuki Szent János-szobrot a szombat esti szentmisét követően a bajai gimnazisták a vállukon viszik a Türr István emlékműig. A feldíszített szobrot a Duna és a Sugovica találkozásánál hajóra emelik. A helybéliek a parton fáklyákkal kísérik a virágokkal díszített, mécsesekkel kivilágított kishajók, csónakok és ladikok vízi felvonulását. A Petőfi-szigetre érkező védőszent szobrát, valamint a szentjánosi küldöttséget a város polgármestere fogadja, és régi szokás szerint egy hordó bor csapra verésével kezdik meg az ünneplést.

Nepomuki Szent János IV. Vencel cseh király és német-római császár feleségének gyóntatója volt. Csehország egyik védőszentjét a gyónási titok mártírjaként tartják számon, továbbá minden, ami vízzel kapcsolatos, folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok, vízenjárók, tengerészek védőszentje is egyben. Egy ízben a király rá akarta venni felesége gyónásának elárulására. Mivel azonban semmi módon nem ért célt, kegyetlen kínzását követően a Moldvába ölette. A legenda szerint a pap halála után holtteste körül csillagok jelentek meg a vízen. Ennek emlékére nevezik a vízre tett úszógyertyákat "jánoskáknak".

Bunyevác farsangi alakoskodó népszokás

Míg a mohácsi busójárás hagyománya közismert, a bajai farsangi alakoskodó népszokásról sajnos csak kevesen tudnak, pedig a 20. század elején még népszerű felvonulásokat rendeztek, "hangos volt Baja városa a maszkáktól". 

A hagyománynak megfelelően lovaskocsin hozzák a bajai főtérre a zenészeket. A lovaskocsik két irányból érkeznek és vezetik a térre a beöltözött maszkák és bunyevác népviseletes fiatalok menetét. Régen, a mohácsi busójáráshoz hasonlóan, Baján is családi együttesek léptek fel, most a bajai és környékbeli bunyevácok lakta települések néptánccsoportjainak lelkes fiatal tagjai öltöznek be a hagyományos jelmezekbe.

A négy legjellegzetesebb figura a medve (medo) és a medvetáncoltató (a bosnyák), a didák és a botos. A medve hosszú subát viselt bunda gyanánt, fülét a fejére húzott zsák vagy zabos tarisznya két csücskének elkötésével alakították ki. A medvéket láncon vezette egy-egy turbános, arcát kipirosító, öv gyanánt fehér törölközőt (peskir), szoknyaszerű piros kötényt (pregaca) és csizmát viselő férfi, aki az egykori Osztrák-Magyar Monarchiába járó bosnyák medvetáncoltatókat idézte fel keleties külsejével. A két-két páros - vagy akár több is - körbejárta a közönséget, és a medve a bosnyák "Igraj malo, medo!" felszólítására esetlenül, igazi medve módjára táncolni kezdett, majd a nála lévő szitával jutalmat koldult. A didák öreg, kicsit ördögszerű, púpos figura kötélből font ostort fog a kezébe, folyamatosan zaklatja a közönséget, a menyecskéket megölelgeti. A didák ruhája alá, a hátára szakajtót vagy párnát kötött, ezzel fogta fel a botos által csínyjei miatt reá mért ütéseket.

Kovács Antal bajai tanár 1903-ban a Néprajzi Értesítőben megjelent, képekkel gazdagon illusztrált cikke szerint az eredeti figurák alakjába a bunyevácok öltöztek be, de már akkor a városi polgárság is jelmezt öltött, leggyakrabban vándorcigánynak, fehér és fekete ruhás boszorkánynak, de akár használati tárgyaknak is beöltöztek, és gyakori volt a nemi szerepcsere.

Mind a medve, mind a didák a telet, a sötét erőket jelképezi, a medvék befejezésül a földre vettették magukat és mozdulatlanná dermedtek, mintegy a tél halálát ábrázolva. Végül a didákokat a botosok és a fiatalság elkergette, majd a zenekar újra rázendített, és folytatódott még órákig a tánc, a veliko kolo.