» Görögország

» Görögország » Attika

Lüszikratész-emlékmű (Μνημείο Λυσικράτους)


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Lüszikratész-emlékművét a khoregosz (zenei előadások szponzora) Lüszikratész emelte, egy győztes előadás után a közelben található Dionüszosz-színházban i. e. 335-ben. Az emlékmű a legelső példa egy épületen kívül emelt korinthoszi stílusú oszlopra.


Domborművei a Dionüszosz mítoszából ábrázol jeleneteket. Dionüszosz többek között a színház istene is volt, és az ő ünnepén rendezett kórus-előadásokból alakult ki a dráma műfaja. Ma az oszlop a Tripodon utcában áll, amely követi az azonos nevű ókori út vonalát. Az út a Dionüszosz-színházba vezetett, és végig hasonló emlékművek szegélyezték.

1658-ben egy francia kapucinus kolostor épült mellé, és a műemléket is megvette, köré egy kertet építve, ahová az egyik szerzetes a legelső görögországi paradicsomot ültette el. Ettől kezdve hívták - tévesen - "Démoszthenész lámpásának" vagy "Diogenész lámpásának", és csak 100 évvel később, a feliratának elolvasása után jöttek rá eredeti rendeltetésére. Miután a 18. század végén két angol építész rajzokat készített róla és publikálták azokat Londonban, egész Nagy-Britanniában és Franciaországban híres lett: több angol kertben is meghatározó elem lett egy róla ihletett másolat.

A kolostor - ahol Lord Byron is megszállt - sajnos ma már nem létezik, mert a törökök a görög szabadságharc során a törökök felégették.



Tartomány:Attika
Település:Athén
Cím:Epimenidou 3, Athén 105 58 Επιμενίδου 3, Αθήνα 105 58
GPS: 37° 58′ 16.25016″, 23° 43′ 48.01703″
Honlap: odysseus.culture.gr

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward