Saint-Lyé

Saint-Lyé franciaországi kisváros különös esküvő színhelye volt egy régmúlt augusztus 19-én: 1315-ben ezen a napon a "sáros hadjáratból" sietve hazatért X. (Civakodó) Lajos francia király vezette oltár elé a 22 éves hercegkisasszonyt, Magyarországi Klemenciát, Martell Károly nápolyi király leányát, (Anjou) Károly Róbert magyar király testvérhúgát. A koronázásra néhány nappal később Reimsben került sor. 

A harmadiknak nevezett Anjou-dinasztiából származó Klemencia korának híres szépsége volt. Születése anyja életébe került, s midőn kétesztendős korában 29 évesen apja is meghalt, nevelése nagyanyjára, magyarországi Máriára, V. István királyunk leányára, IV. (Kun) László király nővérére és örökösére maradt.

Az Anjou család következetesen érzékeltette, hogy Mária királyné révén rendelkezik a magyar királyi címmel. Tette pedig ezt nem utolsó sorban azért, mert Habsburg Rudolf német császár, aki éppen Kun Lászlónak köszönhette a morvamezei csatában Ottokár cseh király fölött aratott győzelmét, igényt tartott Magyarországra, arra való hivatkozással, hogy IV. Béla felajánlotta hűbérül az országot II. Frigyes császárnak, ha megsegíti őt a tatárok ellen. A segítség azonban elmaradt, s a pápa felmentette Bélát ígérete alól.

Martell Károly idejéből származott a magyar Anjou címer, amelyet többek között a budai várpalota épületmaradványai is őriznek: a Capet család kék alapon, arany liliomokat feltüntető címerpajzsa, amelyet félbevág a vörös-ezüst pólyákkal - sávokkal - váltakozó Árpád-házi címer.

Az ifjú férj, X. Lajos francia király, IV. (Szép) Fülöp legidősebb fia a Capet (sapka) dinasztia (987-1328) sarja volt. "Egy párizsi mészárostól születtem/Mikor kihaltak a régi királyok/Kivéve egyet (kit zárdába tettem)" - mutatta be Dante a dinasztiaalapítót az Isteni Színjátékban. Capet Hugó azonban a valóságban nem volt mészáros fia, a párizsi grófok családjából származott.

A két fiatal, Lajos és Klemencia, a vidéki kastélyhoz vezető úton látta meg egymást először, ami abban a korban nem volt szokatlannak nevezhető. A nápolyi hercegkisassonynak előzőleg - nagyszülei által kikosarazott - két kérője volt: Ferdinánd aragóniai herceg és egy meg nem nevezett magyar főúr, akit Károly Róbert ajánlott levelében férjül húgának. 

"Civakodó" Lajosnak már volt előzőleg felesége: Burgundi Margit, Navarra királynője, akinek a királytól - ha ugyan igaz - Johanna nevű lánya született. Margit ország-világ előtt "felszarvazta" férje urát, amiért szeretőjét vérpadra küldték, őt magát börtönbe zárták, ahol évek múlva fölöttébb gyanús körülmények közt halt meg. A kis Johannát apja "fattyúnak" nevezete, s kétséges volt, hogy a bárók elfogadták volna-e uralkodónak, ha történetesen Lajos fiú utód nélkül hal meg. Mint láthattuk, nem fogadták volna el, hiszen Lajos hirtelen halálát követően, mikor még nem lehetett tudni, hogy Klemenciának fia vagy lánya születik-e, egyhangúlag kimondták: "A liliomok nem fonnak!" (A liliom a Capet-ház címerének jellegzetes eleme - teház ez azt jelentette, hogy lányutód nem örökölhette a francia trónt).

A nápolyi udvar gazdag hozománnyal indította útjára Klemenciát - jelentős pénzzel és pompás ékszerekkel, köztük a nagyanyjától kapott aranykoronával. A leendő francia királynét azonban balvégzet kísérte: hajója a tengeren viharba került, az egész hozománnyal együtt elsüllyedt, s a szerencsésen megmenekült Klemencia koldus szegényen érkezett új hazájába.

Házassága sem volt szerencsésebb - 1316. június 5-én, nem is egészen egy évvel házasságkötésük után, várandós anyaként megözvegyült. Lajost tüdőgyulladás ragadta el, állítólag meghűlt. Széltében-hosszában beszélték azonban, hogy Mahaut, Artois bárónője mérgezte meg a későbbi V. (Hosszú) Fülöp, Lajos öccse tudtával.

Klemencia 1316. november 13-án fiúgyermeknek adott életet, akit I. (Posztumusz) János néven iktattak be Francaiország királyainak sorába. Mindössze hét napot élt. A csecsemő halálával kapcsolatban elterjedt a mérgezés-elmélet (megint csak Mahaut bárónőt gyanúsították), de - amint az más országokban is gyakran előfordult a történelem során - legenda is szövődött a balszerencsés csillagzat alatt született csecsemő személye köré. Eszerint szoptató dajkája, akinek hasonló korú csecsemője volt, egy nemes úr utasítására felcserélte a két kisbabát, s a dajka gyerekét mérgezték meg. Az "igazi trónörökös" pedig Sienába került, ott nőtt fel, később értesült is származásáról, nem sikerült azonban megszereznie a francia trónt, s 1361-ben egy nápolyi börtönben halt meg, szemben a Castel Nuovoval, ahonnét egykor Klemencia elindult franciaországi útjára. 

Eddig a legenda. A valóság pedig az, hogy Klemencia sógorának, V. Fülöpnek uralkodása alatt elhagyta Párizst és Provence-ba költözött,  Aix-en-Provence-i domonkosoknál telepedett le. 1323-ban visszatért Párizsba, ahol az új király, IV. Károly (a Capet-dinasztia utolsó egyenesági leszármazottja) szívesen fogadta és királynéhoz méltó udvartartást biztosított a számára.

Már nem sok idő adatott meg azonban Klemenciának, akinek szépségéről elismeréssel írt Dante és Petrarca is. 1328-ban, 35 éves korában hunyt el, érdekes módon ugyanabban az évben, amikor IV. Károllyal kihalt a Capet-dinasztia és a vele rokon ifjabb ág, a Valois-ház került a francia trónra.

Klemenciát, aki a párizsi Temple-ban halt meg, kívánsága szerint a domokosok templomában helyezték örök nyugalomra. (Négy és fél évszázaddal később onnan vitték a nyaktiló alá XVI. Lajost.) Temetésekor sírjára Magyarország címerét borították, amely életében mennyezetes ágyának baldachinját díszítette. Végrendeletében meghagyta, hogy ha Párizsban hal meg és ott is temetik el, a szívét Aix városába, Provence-ba vigyék. (A francia uralkodók temetkezési helye Saint-Denis volt.) XVIII. Lajos francia király uralkodása idején földi maradványait átvitték a Saint-Denis-székesegyházba. Síremléke egy oldalkápolnában látható.

Magyarországi Klemencia a kor viszonyaihoz képest valóságos "könyvtárral" rendelkezett, amelyben vallásos tárgyú művek (Biblia) mellett világi témájú könyvek is helyet kaptak, mint például Ovidius, a Rózsa-regény és angol nyelvű írások. Hagyatéka jelentős értéket képviselt. Díszcsatjainak egyikén Franciaország és Magyarország címere volt látható, és e két ország címere díszített még tíz aranyozott ezüst, fedeles korsót is. A hagyatékáról készült leltár 35 ruháját is felsorolja, ékes bizonyítékául annak, hogy a szerencsétlen sorsú királyné, aki életében csak egyszer volt igazán szerelmes - aragóniai Ferdinándba - szerette a szépet és a luxust.