» Franciaország

» Franciaország » Normandie » Világörökség


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A 8. századi templomegyüttes ma már az UNESCO Világörökség része, évente több mint 3 millióan látogatják.


Az Apátság

A legenda szerint 708-ban Szent Mihály arkangyal megparancsolta Szent Aubert-nek, hogy a tengeren építsen templomot. Miután Szent Aubert először nem tett eleget az utasításnak, az arkangyal lyukat égetett ujjával a kalapján. A kolostor első templomának felszentelésére 708. október 16-án került sor.

Mont-Saint-Michel szigete 933-től, amikor a normannok elfoglalták a Cotentin félszigetet, stratégiai jelentőséget kapott, és az ezt követő évszázadokban a kolostor építését a normann építészet stílusjegyei határozzák meg. A román kori bencés apátságot 966-ban alapították. A 13. században a francia király parancsára a gótikus stílusú részt építették hozzá: a kétemeletes kolostort a tetején refektóriummal.

A 15. században több ezer ember kelt át a tengeren, hogy letelepedjenek a kis szigeten a templom közelében, az öröklét elérésének reményében.

A francia forradalom idején a bencés kolostort bezárták, és börtönné alakították át, amely 1863-ig működött. A francia kulturális élet vezető egyéniségei, közöttük például Victor Hugo már 1836-ban kampányt indítottak a sziget és a kolostor műemlékké nyilvánításáért. A mozgalom 1874-ben érte el célját.

Az apátság 1000. évfordulóján, 1966-ban tértek vissza ide a bencés szerzetesek és 2001 óta a Jeruzsálemi Monasztikus Testvéri Közösség birtokában áll.

Az apátság alatt középkori temetőt találtak nemrég. A 2017. januári ásatások során mintegy negyven, különböző állagú sírhelyet tártak fel. A 13. században szüntették be itt részben a temetkezést, amikor az erődítmény építése megkezdődött. A temetőt 2016 végén fedezték fel, a főutca alatt, a csatornahálózat tatarozása közben. Harminc méteres sugárban helyezkedett el a Szent Péter plébániatemplom körül, az apátsághoz vezető főút jobb oldalán.

A Mont Saint-Michel-i apátság kerengője. Teljesen egészében megnyitották a Mont Saint-Michel-i apátság a világon egyedülálló, 80 méteres magasságban található, "az ég és a tenger között lebegő" 13. századi gótikus kerengőjét a nagyközönség előtt, miután korábban restaurálási munkálatok miatt részlegesen zárva tartott. Eddig az egymillió euró (312 millió forint) értékű munkák miatt a kerengő nagy ablakához nem juthattak el a turisták. A nyugati teraszon, amelyről kiváló a kilátás a La Manche csatornára, és az apátsághoz hasonlóan szintén szerepel az UNESCO világörökségi listáján, nem voltak munkálatok, így végig látogatható volt. A kerengő kertje 2018 tavaszára készült el.

A sziget

1879-ben épült fel a szigetet a szárazfölddel összekötő gát és ezzel megszűnt szigetnek lenni. 2006. június 15-én a francia állam bejelentett egy 150 millió eurós projektet, amelynek megvalósulását követően a Mont-Saint-Michel ismét árapályszigetté válik.

A projekt eredményeként adták át a 760 méter hosszú hídat, így most már bármikor meg lehet látogatni a szigetet, amelyet 1979-ben elsők közt vették fel az UNESCO Világörökség listájára.

2015. március 21-én, szombaton az évszázad árapálya volt látható a Mont-Saint-Michel-öbölben, amely az előző napi napfogyatkozás miatt következett be.

Az UNESCO világörökség színhelyén 14,15 méter szintkülönbséget vártak, de ez pár centivel elmaradt ettől.

Mont-Saint-Michel szigete egy jellegzetes árapálysziget. Apálykor a sziget száraz lábbal megközelíthető, dagálykor azonban valódi szigetté válik. A Mont-Saint-Michel-öböl a második hely a világon a kanadai Fundy-öböl után, ahol az egymást követő apály és dagály szintje között a legnagyobb a különbség.

Az apály és a dagály váltakozása a Hold és a Nap vonzásának a tengerek és az óceánok szintjére gyakorolt hatása, ezért a mostani jelenség a pénteki napfogyatkozás miatt következett be. "Az évszázad árapálya" körülbelül tizennyolc évente, több asztronómiai tényező - az égitestek egymásra gyakorolt tömegvonzása, a pályák közötti legkisebb távolság - tökéletes együtthatásakor alakul ki.

Franciaországban az árapály nagyságát jelölő együttható 20-tól 120-ig terjedő skálán mozog. Március 21-én az árapály együtthatója 119 volt.

A legutóbbi "évszázad árapálya" 1997. március 10-én volt, a következők pedig 2033. március 3-án és 2051. március 14-én várhatóak.

Tömegturizmus

Provence-Alpes-Côte-d'Azur régió együttműködik a Waze navigációs alkalmazással, mely a felhasználóknak azt javasolja, hogy a legforgalmasabb helyszínekre későbbi órákban térjenek vissza. Ezt a kezdeményezést a normandiai Mont-Saint-Michel is átvette, amely az UNESCO világörökségi listáján szerepel és apátsága 2021-ben 608 421 látogatót regisztrált.

A Waze jelzi, ha a sziget zsúfolásig megtelt, és felsorolja a környék egyéb nevezetes turisztikai látványosságait.

 


Tartomány:Normandie
Település:Mont-Saint-Michel
GPS: 48° 38′ 8.80919″, -1° 30′ 40.36316″
Honlap: http://www.baie-montsaintmichel.fr/

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward