Château de Pompadour

A forradalom alatt egy része romba dőlt, a 19. században pedig tűzvész pusztította. Ma a kastély a neves Pompadour-i Ménes otthona, az angol-arab fajták bölcsője, ahol az ország egyik legszebb versenypályája is található. A kastély és a ménes idegenvezetéssel látogathatók.

Madame de Pompadour, XV. Lajos francia király kedvese, később befolyásos barátja, az egyik leghíresebb királyi szerető 1721. december 29-én született Párizsban. Jeanne-Antoinette Poisson egy kétes hírű, de jómódú polgárcsaládból származott. Vér szerinti apja minden valószínűség szerint a híres bankár, Le Normant de Tournehem volt, aki azután is gyámolította, hogy "hivatalos" apjának egy botrány miatt külföldre kellett menekülnie. Gondos neveltetésben részesült, elsajátította a tánc, a rajz és a klavikord elnevezésű hangszer művészetét. Született bájjal párosuló szépsége, műveltsége, stílusa és kapcsolatai megnyitották előtte a társadalmi élet legfontosabb színtereit, a szalonokat.

Tizenkilenc éves korában férjhez ment Charles Guillaume Le Normant d'Étioles-hoz, akiben a fáma szerint legvonzóbbnak a nemesi címet találta. Párizs közeli kastélyukban válogatott társaság vendégeskedett, többek Montesquieu és Voltaire, aki haláláig közeli barátja maradt. A háziasszony maga is fellépett, színészi tehetségével és szép énekhangjával bűvölve el az arisztokrácia jeleseit.

Ő azonban még magasabbra vetette szemét - a legenda szerint már kilencéves korában azt jövendölték neki, hogy a király szeretője lesz.

Így aztán valahányszor XV. Lajos a közeli erdőben vadászgatott, feltűnt egy nyitott hintó, benne egy fiatalasszony. Az uralkodó érdeklődni kezdett a titokzatos szépség után, akit 1745 februárjában meghívott Versailles-ba, a fia esküvőjén rendezett álarcosbálba. A soros szeretője, Chateauroux hercegné halálát sirató király márciusban már vele vigasztalódott, megvette neki Pompadour kastélyát, márkinővé emelte, formálisan elválasztotta férjétől és hivatalosan is bemutatta az udvarban.

Sokan csak rövid, gáláns kalandra számítottak, de tévedtek. Madame Pompadour tudta, hogy a tartós sikerhez szépsége nem elegendő: a király megbecsülésén felül meg akarta nyerni a lengyel származású királyné és az udvar pártfogását is.

Ez az asszony képes volt két évtizeden át elbűvölni és lenyűgözni a fásult, élvhajhász királyt, lovagolt és táncolt,
rajzolt és metszeteket készített, énekelt és szavalt, s a legkifinomultabb műértéssel olvasott el és ítélt meg minden új művet - drámát, filozófiai írást, regényt és államelméletet. XV. Lajos gyakran látogatta kedvesét a királyi palota második emeletén (a lakosztályt ma is mutogatják). Ha minisztereivel tárgyalt, rejteklépcsőn is lejuthatott szeretőjéhez - ilyenkor a minisztereknek meg kellett várniuk visszaérkeztét, hogy úgy tűnjék, az uralkodó mindvégig az ország ügyeivel volt elfoglalva.

A márkinő két vetélése után, 1750-ben leköltözött a földszintre, intim kapcsolata megszűnt a királlyal. Maga helyett fiatalabb szeretőkről gondoskodott, ő pedig XV. Lajos barátja lett. Befolyása nem csökkent, 1752-től már a király gálaasztalánál is ott állott a széke, 1756-ban pedig udvarhölggyé nevezték ki, miután szakított "botrányos" életével.

Továbbra is maitresse déclarée (bejelentett szerető) maradt, saját dolgozószobájában rendszeresen találkozott a miniszterekkel és a királlyal. Beleszólása volt a külpolitikába, és nem kis szerepet játszott a francia-osztrák szövetség létrehozásában, ami a hétéves háború kirobbanása idejére (1756) átrendezte a szövetségi rendszert. Franciaország azonban a háborút kedvezőtlen békékkel zárta, s a kudarcért a közvélemény a kegyencnőre hárította a felelősséget.

Madame Pompadour egyébként sem volt népszerű, szépsége, szelleme és intelligenciája sem tudta ellensúlyozni származását. A korábbi metreszek mind az arisztokrácia legfelsőbb köreiből érkeztek és vajmi keveset érdekelte őket a politika, a király azonban most egy polgárlánnyal kompromittálta magát, aki ráadásul a királyság ügyeibe is beleártotta magát. Párizst ellepték a "poissonade" elnevezésű pamfletek, amelyek a kegyencnő "hal" jelentésű nevéből űztek gúnyt. Terhére rótták azt is, hogy óriási összegeket költ, ma azonban éppen emiatt tisztelik.

Mérhetetlenül nagy befolyást gyakorolt a művészetekre és pártolta a tudományokat. Számos művész neki köszönheti a létbiztonságot, ő virágoztatta fel a sevres-i porcelán manufaktúrát. Ő vette rá a királyt az École militaire megalapítására, ahol később Bonaparte Napóleon is tanult. Testvérével, Marigny márkival ő tervezte a Concorde teret és a Kis-Trianon kastélyt (a közhiedelemmel ellentétben a számunkra gyászos emlékű trianoni békét nem ebben, hanem a Nagy Trianon kastélyban írták alá.) Rokonszenvezett a felvilágosodással, támogatta Montesquieu-t és Rousseau-t, s Voltaire az ő közbenjárásával emelkedett a halhatatlanok közé. Elévülhetetlen érdemeket szerzett abban is, hogy 1762-re megjelenhetett az Enciklopédia mind a 17 kötete, de az illusztrációkat tartalmazó további 11 kötet megjelenését már nem érhette meg.

Megítélése a kortársak és az utókor szemében is ellentmondásos, de kétségtelen, hogy "Őfelsége, az Alsószoknya" - ahogy II. Frigyes porosz király nevezte -, rendkívüli asszony volt. A király közeli és megbecsült barátja maradt egészen 1764. április 15-én, 42 évesen bekövetkezett haláláig. XV. Lajos őszintén megsiratta, amire bizonyság az utolsó, legnagyobb kegy: a királyi palotában hunyhatta le örökre szemét, ahol erre a királyi család tagjain kívül senki halandónak nem volt joga.

Neve számtalan formában maradt fenn: neveztek el róla porcelánszínt, frizurát, magas sarkú cipőt, s állítólag az ő kebléről mintázták a híres coupe de champagne pezsgőspoharat. Állítólag ő mondta volna (avagy XV. Lajos, a lényeget tekintve mindegy) a profetikus szavakat: utánam az özönvíz. Életét számtalan film és dráma dolgozta fel, talán a leghíresebb az osztrák Leo Fall Madame Pompadour című operettje.