» Ausztria

» Ausztria » Burgenland


Értékeld Te is:

A múzeumot Liszt Ferenc doborjáni (ma Raiding) szülőházában rendezték be.


Liszt 10 éves korában került el Doborjánból és csak 1872-ben látta viszont szülőhelyét.

A ház a Raiding (Doborján)-patak partján áll, az egykori kastélyhoz tartozott. Itt, az egykori majorsági központban született Liszt Ferenc 1811. október 22-én.

Édesapja, Liszt Ádám, a hercegi juhászat számtartójaként a majorságot 1805 óta birtokló Esterházy család szolgálatában állt. A kőből épített zsindelytetős ház ekkoriban hat szobából, egy konyhából, egy éléskamrából és egy présházból állt.

A szülőház, amely egy korabarokk várkastély része volt, az akkor mintegy 600 főt számláló település legtekintélyesebb épületének számított. Az egykori majorság fennmaradt épületrészében ma egy múzeum található, amely autentikus helyszínt nyújt Liszt családi környezetének és világraszóló zenei karrierjének tanulmányozásához.

Az épületet, mely az egykori kastély keleti szárnyát képezte 1587-ben gunyafalvi Szeged György építtette, bejárata felett az ő családi címere látható. Az egykor szalmával fedett épület kezdetben ló, szarvasmarha és juhtartásra szolgált.

A 17. század közepén az építtető veje Illésy János felújíttatta és átépíttette. Tőle vásárolta meg a majorral együtt 1805-ben Esterházy Miklós herceg. Itt az egykori tiszttartói házban született a nemesvölgyi származású Liszt Ádám fiaként 1811-ben a nagy zeneszerző. A házat utolsó tulajdonosa Dr. Esterházy Pál 1971-ben múzeum céljára Doborján községnek ajándékozta, amely 2006-ban modern, kiváló akusztikájú koncerttermet építtetett mellé.

"Csodagyerek, Világsztár, Abbé"

A „Liszt Ferenc. Csodagyerek, világsztár, abbé“ című kiállítás a zseniális zeneszerző és zongoraművész életének állomásait követi végig, eredeti dokumentumokkal és tárgyakkal, zenei részletekkel. 

A múzeumban a számos kiállítási tárgy között látható a medence, amelyben Lisztet megkeresztelték, és a mester halotti maszkja is. Tárlókban, üvegszekrényben, a falakon függve képek, kották, kéziratok, emléktárgyak vannak kiállítva. A kiállításból megtudhatjuk, hogy Liszt volt az első, aki a közönséghez képest ferdén állította fel a hangszert, ahogy ez a mai napig szokás.

Az állandó kiállítás személyes síkon mutatja be Liszt Ferencet. Közelről megismerkedhetünk Liszt családjával, a szülőfalujához, Doborjánhoz (Raiding) fűződő kapcsolatával, valamint a Bécsben és Párizsban eltöltött "csodagyerek" éveivel. Akik ebben az időszakban tanárként és támogatóként mellette álltak, mind zeneileg, mind emberileg komoly hatást gyakorolták rá.

Liszt bizalmába fogadta őket és egész életében példaképként tekintett rájuk. Képet kapunk továbbá a zeneszerző buzgó vallásosságáról, amely már Liszt ifjúkorában megmutatkozott, Marie d'Agoult grófnőhöz és Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegnőhöz fűződő szerelmi kapcsolatáról, valamint életének utolsó, apátként (abbé) eltöltött szakaszáról.

A szülőházban kiállított tárgyak, a keresztelőkút reprodukciója, amely felett Liszt Ferencet megkeresztelték, egy Erard-zongora, amelyen maga Liszt is játszott, a tulajdonát képező hordozható szárnyas oltár, Liszt reverendájához tartozó kolláré, valamint élettársa, Carolyne levelei, amelyekben a Liszttel kötendő házasság terveiről, majd azok meghiúsulásáról ír, mind-mind Liszt fordulatokban gazdag életéről tanúskodnak.

2017-ben az állandó kiállítás kibővült és Liszt gyermekeinek, Blandine-nak, Cosimának és Danielnek a sorsát követi nyomon. Cosima Liszt második férje a híres német zeneszerző, Richard Wagner volt. A kibővített kiállítás rávilágít Cosima, Wagner és Liszt viszonyára, valamint a bajor fesztiválváros, Bayreuth szerepére is.

A Kék Szalon és a koncertterem

A szomszédos koncertház emeletén eredeti bútorokkal rekonstruálták a "Kék Szalont", vagyis azt a különleges szobát, ahol Liszt a bécsi rokonainál tett látogatásai alkalmával szívesen tartózkodott és amely a különböző Liszt-relikviák és emléktárgyak gazdag tárházának bizonyult. Itt Lisztet mint ünnepelt sztárt és üzletembert láthatjuk viszont. A kiállítás bemutatja, hogy a marketing, a márkaépítés és a sztárkultusz már a 19. század virtuózának is állandó eszköztárát képezték.

A történelmi Kék Szalon kortárs újraértelmezését a formatervező Rainer Mutsch által berendezett "Liszt-Lounge" adja. A tematikus tárlatvezetések végén a Liszt Fesztiválnak is otthont adó koncertteremben csendül fel Liszt zenéje, így téve teljessé a kulturális élményt.

A fiatalok a "Csodagyerek és szupersztár " című interaktív tárlatvezetés keretében ismerkedhetnek meg Liszt Ferenc szülőházával.

Az egyéni látogatók számára számos zenei bejátszást tartalmazó, német, angol és magyar nyelvű audio guide áll rendelkezésre.

Egy magyar nyelvű, a Liszt-házat bemutató brosúra kifejezetten a magyarországi látogatók számára készült, akik évről-évre jelentős számban keresik fel a nagy zeneszerző szülőházát.

2011-ben, Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára, a doborjáni (Raiding) önkormányzat egy Liszt-ösvényt alakított ki, mely Liszt Ferenc életének fontosabb állomásain vezet végig.



Tartomány:Burgenland
Település:Raiding
Cím:7321 Raiding (Doborján), Lisztstraße 46
GPS: 47° 34′ 0.6555″, 16° 31′ 44.8851″
Honlap: http://liszt-haus.at

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

hirdetés
Régszeti és történelmi könyvek

hirdetés

Régióválasztó


hirdetés
arrow_upward