Nem elég, hogy a hegyen minden a 007-es ügynökről szól, bónusz élmény a világ leghosszabb felvonója és a világ első körbe forgó étterme!
A Berni Alpok legmagasabb csúcsa a 2970 m magas Schilthorn. A 007-es hegy tetejéről hihetetlen panoráma tárul elénk.
A hegy a Jungfrau közelében fekvő Mürrenből kizárólag drótkötélpályás felvonóval közelíthető meg. A felfelé vezető út az Alpok leghosszabb drótkötélpályáján félóráig tart. A csúcson található a napenergiával működtetett forgó étterem, a Piz Gloria, ahonnan több mint 200 csúcsra nyílik kilátás, tiszta időben még a Mont Blanc-t és a Fekete-erdőt is látni kehet.
A csúcs tetejére épült kilátó úgy szerzett magának rendkívüli hírnevet, hogy itt forgatták az Őfelsége titkosügynöke című James Bond filmet 1969-ben George Lazenby főszereplésével. A hegycsúcson lévő étterem, amelyet a filmből is ismerhetünk, Fleming 1964-es novellája után kapta a Piz Gloria nevet.
A világ leghosszabb kábelvasútja a 60-as években épült. Ernst Feuz, az ötlet kivitelezője azonban nem elégedett meg ennyivel. Elhatározta, hogy a kirándulókat felejthetetlen élményben részesíti azzal, hogy 3000 méteres magasságban megnyitja a világ első körbe forgó éttermét. 1967-ben azonban elfogyott a társaság pénze.
Ekkor már nagyban folytak a hatodik James Bond-film előkészítő munkálatai. A Ian Fleming regény alapján tervezett filmben egy olyan helyszínre volt szükség, amelyet csak egy magánhasználatú kötélvasúttal lehet megközelíteni. A helyszíneket kereső brit stáb 1967-68 telén a Jungfrau régióba érkezett. Itt értesült a csapat az új, a Schilthornra vezető vasútról. A gyönyörű alpesi táj egyértelművé tette, hogy nem kell tovább kutatni a készülő Bond-film helyszíne után. A megállapodás szerint a film készítői befejezték az étterem építését, cserébe pedig a három hónapos forgatás idejére használhatták a felvonót és az épületet is.
Az Őfelsége titkosszolgálatában nagy siker lett a mozikban, Schilthorn pedig a filmmel hatalmas reklámhoz jutott. A hegyet azóta 007-es hegyként is emlegetik, az éttermet ma is Piz Gloriának hívják. A csúcson James Bond relikviákat árulnak, a konyhán James Bond burgert készítenek, a Bond bárban pedig Vodka Martinit kínálnak. És nem szabad kihagyni “Bond World 007” interaktív kiállítást sem, részesei lehetünk magunk is egy igazi Bond kalandnak!
A világ legmeredekebb felvonóját
2024 telén átadták a világ legmeredekebb felvonóját, amely lélegzetelállító útvonalon szállítja a látogatókat a Piz Gloria néven ismert James Bond étteremhez.
A völgyben fekvő Stechelberg falut Mürrennel összekötő pálya 159,4 százalékos lejtésű, amely alatt 775 métert emelkedik egy közel 1194 méter hosszú pályán, de az út mindössze négy percet vesz igénybe.
Az új felvonó nemcsak technológiai bravúr, hanem turisztikai attrakció is.
A felvonó a svájci Alpok ikonikus csúcsán, a Schilthornon található, amely az 1969-es Őfelsége titkosszolgálatában című James Bond film helyszíneként vált híressé.
Meredeksége miatt lenyűgöző panorámát kínál az utasoknak a hófödte hegycsúcsokra miközben felviszi őket a 2,970 méter magasan található ikonikussá vált étterembe. A James Bond-tematikájú forgóétterem 360 fokos kilátásáról híres, és kihagyhatatlan célpontnak számít a filmrajongók és a természet szerelmesei számára.
Az új felvonók egyébként naponta 8:30-tól 16:30-ig üzemelnek és 10 percenként közlekednek.
Értékeld te is!