Gorizia

Goriziában (Görz) a határvárosokra jellemző légkör van: a 2004-ig fizikailag fallal elválasztott Piazza Transalpina téren fél lábbal Olaszországban, fél lábbal Szlovéniában járhat. Különleges földrajzi fekvésének köszönhetően kulturálisan mindig is különböző civilizációk keveredése hatott rá: latin, szláv és germán. Ma utcái, építészete és parkjai a város fontos történelméről tanúskodnak.

A középkori vár a város szíve és szimbóluma. Innen a kilátás szelíd dombvidékekre és egész Goriziára nyílik, ahol harmonikusan egymás mellett élnek a középkori, barokk és 19. századi építészeti alkotások. A Habsburg birodalom polgára előszeretettel sétálgatott a városközpont utcáin, nem meglepő, hogy a várost "a Habsburgok Nizzájának" is nevezték.

A varázslatos parkok között, mint például az Isonzo folyó partján fekvő Piuma park, a Palazzo Coronini Cronberg parkja (a világ minden tájáról származó fákkal) és a Viatori park, a kultúra is nagyon fontos: számos múzeumot érdemes felkeresni, amelyek közül néhány különös és kuriózum, mint például a Tartományi Múzeumok a Divat- és Iparművészeti Múzeummal, az Első Világháborús Múzeum és a Régészeti Gyűjtemény, a goriziai középkor múzeuma a várban. A város számos történelmi épülete közül kiemelkedik a Palazzo della Torre, a Palazzo Attems Petzenstein és a Palazzo Werdenberg - Biblioteca Statale Isontina (Állami Könyvtár).

A goriziai zsidó közösség történetét a Via Ascoli "Gerusalemme sull'Isonzo" zsinagógamúzeum meséli el.

A város dombjain, az Oslavia nevű falucskában található az impozáns Oslavia-skanzen, amely az első világháborúban elesett olasz és osztrák-magyar katonák földi maradványait tartalmazza.

Goriziai vár

A goriziai vár, melynek falait a középkorban építették, egykor adminisztratív és törvénykezési feladatokat látott el. A várban kápolna is található, amelyet Szent Bertalan tiszteletére építettek, és számos reneszánsz freskóval díszítettek.

A vár felújítása során még a szellem is "liftet" kapott.

A három évig tartó felújítási munkálatok után a goriziai kastély értékes berendezési tárgyaival és műkincseivel újra megnyitja kapuit. Multimédiás installációk segítségével a látogatók testközelből tapasztalhatják meg 1000 év történelmét - beleértve a kastély szellemét is.

A Castello di Gorizia bájosan ül azon a dombon, amelyről az Isonzó partján fekvő város a nevét kapta. A goriziai vár, amelyet először 1001-ben említenek egy oklevélben, évszázadokon át az egykori fejedelmi megye központja volt, és a 2025-ös kulturális főváros egyik zászlóshajójának számít. Most, hároméves felújítás után ismét megnyitotta kapuit.

A 11. századtól az utolsó goriziai gróf, Leonhard 1500-ban bekövetkezett haláláig a vár a Meinhardinok, a goriziai és tiroli grófok hatalmi bázisa volt, majd katonai helyőrség és kaszárnya, előbb néhány hónapig a velenceieké, végül négy évszázadon át a Habsburgoké. Jelenlegi külsejét az első világháború utáni újjáépítésnek köszönheti - a termek értékes bútorokkal és műkincsekkel vannak berendezve.

A legizgalmasabb újdonságok közé tartoznak a multimédiás installációk. A tárlatvezetés a várkonyhában kezdődik, a Lanzi udvaron (a Lanzichenecchi - lángnyelvekből) keresztül vezet a várbörtönbe és a lovagterembe, ahol egy udvari bolond szellemes hologramja magyarázza el a vágó- és szúrófegyverek használatát. Az első emeleten a középkorból, a reneszánszból és a barokkból származó, működő történelmi hangszerek gyűjteménye látható, míg egy másik teremben a virtuális valóságnak köszönhetően első kézből élhetjük át a kastély történetét a 14. századtól a 20. századig. A grófi szobában pedig maguk a főszereplők mesélik el, hogyan is zajlottak valójában a dolgok annak idején - nevezetesen III. Ottó császár, Leonhard utolsó görzi gróf, Ferenc József császár és Viktor Emanuel olasz király.

De a kastélynak szelleme is van: és a "Dama Bianca" is megszólal. A kegyetlen Caterina grófnő, IV. Henrik 14. századi felesége arról volt híres, hogy állítólag szerette, ha a nem kedvelt látogatókat hét masztiffja szétmarcangolta. Amikor egyszer egy futár egy zsák arannyal a kastélyban töltötte az éjszakát, másnap reggel ráeresztette kutyáit, az aranyat pedig a kincsekkel teli pincében rejtette el. Amikor egy szolga végül meggyilkolta, hogy ellopja az aranyat, nem találta meg. Azóta hétévente felbukkan, és szeretné elárulni valakinek, hogy hol van. Azóta hétévente felbukkan, és szívesen elárulná valakinek, hová tűnt az összes arany, mert az megváltaná őt - de eddig senkinek sem volt bátorsága megkérdezni róla.

Gyulai Sámuel szökőkútja Goriziában

Az olaszul Gyulai-kútnak nevezett műemlék Gorizia városközpontjában a Giuseppe Verdi olasz zeneszerzőről elnevezett korzón található parkban áll.

A szökőkutat 1877-ben Gyulai Sámuel marosnémeti és nádaskai gróf adományozta az akkor még osztrák városnak számító Goriziának.

A Budán született magyar gróf katonái pályát futott be az osztrák-magyar császári-királyi hadseregben. Többek között Radetzky tábornok oldalán részt vett az 1866-os custozzai csatában is, amelyben az osztrák császári csapatok vereséget mértek az olasz királyi hadseregre.

Nem sokkal később nyugdíjba vonult, és Goriziában telepedett le, amely a századvégen az "osztrák Nizzának" számított.

Gyulai Sámuel a delfinek és puttók alakjaival díszített bronz szökőkutat Rudolf Kitschelt bécsi ötvösmester műhelyében rendelte meg, innen szállították Goriziába. Gyulait a város szépségét növelő kútért cserébe Gorizia díszpolgárának választották.

A szökőkút a második világháború után Gorizia olasz városházának kertjébe került, innen 2001-ben állították vissza eredeti helyére, a városi parkba.