Gorizia

Gorizia 1867 és 1918 között, az Osztrák–Magyar Monarchia idején, „az osztrák Nizzaként” volt ismert. Több mint 70 évvel ezelőtt Goriziát kettéválasztották, így egy része azóta is Olaszországhoz, míg másik része Szlovéniához tartozik. A két település 2025-ben az első transznacionális városként viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet.

Goriziában (Görz) a határvárosokra jellemző légkör van: a 2004-ig fizikailag fallal elválasztott Piazza Transalpina téren fél lábbal Olaszországban, fél lábbal Szlovéniában járhat. Különleges földrajzi fekvésének köszönhetően kulturálisan mindig is különböző civilizációk keveredése hatott rá: latin, szláv és germán. Ma utcái, építészete és parkjai a város fontos történelméről tanúskodnak.

A középkori vár a város szíve és szimbóluma. Innen a kilátás szelíd dombvidékekre és egész Goriziára nyílik, ahol harmonikusan egymás mellett élnek a középkori, barokk és 19. századi építészeti alkotások. A Habsburg birodalom polgára előszeretettel sétálgatott a városközpont utcáin, nem meglepő, hogy a várost "a Habsburgok Nizzájának" is nevezték.

A varázslatos parkok között, mint például az Isonzo folyó partján fekvő Piuma park, a Palazzo Coronini Cronberg parkja (a világ minden tájáról származó fákkal) és a Viatori park, a kultúra is nagyon fontos: számos múzeumot érdemes felkeresni, amelyek közül néhány különös és kuriózum, mint például a Tartományi Múzeumok a Divat- és Iparművészeti Múzeummal, az Első Világháborús Múzeum és a Régészeti Gyűjtemény, a goriziai középkor múzeuma a várban.

A város számos történelmi épülete közül kiemelkedik a Palazzo della Torre, a Palazzo Attems Petzenstein és a Palazzo Werdenberg - Biblioteca Statale Isontina (Állami Könyvtár).

A goriziai zsidó közösség történetét a Via Ascoli "Gerusalemme sull'Isonzo" zsinagógamúzeum meséli el.

A város dombjain, az Oslavia nevű falucskában található az impozáns Oslavia-skanzen, amely az első világháborúban elesett olasz és osztrák-magyar katonák földi maradványait tartalmazza.

Goriziai vár

A goriziai vár, melynek falait a középkorban építették, egykor adminisztratív és törvénykezési feladatokat látott el. A várban kápolna is található, amelyet Szent Bertalan tiszteletére építettek, és számos reneszánsz freskóval díszítettek.

A vár felújítása során még a szellem is "liftet" kapott.

A három évig tartó felújítási munkálatok után a goriziai kastély értékes berendezési tárgyaival és műkincseivel újra megnyitja kapuit. Multimédiás installációk segítségével a látogatók testközelből tapasztalhatják meg 1000 év történelmét - beleértve a kastély szellemét is.

A Castello di Gorizia bájosan ül azon a dombon, amelyről az Isonzó partján fekvő város a nevét kapta. A goriziai vár, amelyet először 1001-ben említenek egy oklevélben, évszázadokon át az egykori fejedelmi megye központja volt, és a 2025-ös kulturális főváros egyik zászlóshajójának számít. Most, hároméves felújítás után ismét megnyitotta kapuit.

A 11. századtól az utolsó goriziai gróf, Leonhard 1500-ban bekövetkezett haláláig a vár a Meinhardinok, a goriziai és tiroli grófok hatalmi bázisa volt, majd katonai helyőrség és kaszárnya, előbb néhány hónapig a velenceieké, végül négy évszázadon át a Habsburgoké. Jelenlegi külsejét az első világháború utáni újjáépítésnek köszönheti - a termek értékes bútorokkal és műkincsekkel vannak berendezve.

A legizgalmasabb újdonságok közé tartoznak a multimédiás installációk. A tárlatvezetés a várkonyhában kezdődik, a Lanzi udvaron (a Lanzichenecchi - lángnyelvekből) keresztül vezet a várbörtönbe és a lovagterembe, ahol egy udvari bolond szellemes hologramja magyarázza el a vágó- és szúrófegyverek használatát. Az első emeleten a középkorból, a reneszánszból és a barokkból származó, működő történelmi hangszerek gyűjteménye látható, míg egy másik teremben a virtuális valóságnak köszönhetően első kézből élhetjük át a kastély történetét a 14. századtól a 20. századig. A grófi szobában pedig maguk a főszereplők mesélik el, hogyan is zajlottak valójában a dolgok annak idején - nevezetesen III. Ottó császár, Leonhard utolsó görzi gróf, Ferenc József császár és Viktor Emanuel olasz király.

De a kastélynak szelleme is van: és a "Dama Bianca" is megszólal. A kegyetlen Caterina grófnő, IV. Henrik 14. századi felesége arról volt híres, hogy állítólag szerette, ha a nem kedvelt látogatókat hét masztiffja szétmarcangolta. Amikor egyszer egy futár egy zsák arannyal a kastélyban töltötte az éjszakát, másnap reggel ráeresztette kutyáit, az aranyat pedig a kincsekkel teli pincében rejtette el. Amikor egy szolga végül meggyilkolta, hogy ellopja az aranyat, nem találta meg. Azóta hétévente felbukkan, és szeretné elárulni valakinek, hogy hol van. Azóta hétévente felbukkan, és szívesen elárulná valakinek, hová tűnt az összes arany, mert az megváltaná őt - de eddig senkinek sem volt bátorsága megkérdezni róla.

Gyulai Sámuel szökőkútja Goriziában

Az olaszul Gyulai-kútnak nevezett műemlék Gorizia városközpontjában a Giuseppe Verdi olasz zeneszerzőről elnevezett korzón található parkban áll.

A szökőkutat 1877-ben Gyulai Sámuel marosnémeti és nádaskai gróf adományozta az akkor még osztrák városnak számító Goriziának.

A Budán született magyar gróf katonái pályát futott be az osztrák-magyar császári-királyi hadseregben. Többek között Radetzky tábornok oldalán részt vett az 1866-os custozzai csatában is, amelyben az osztrák császári csapatok vereséget mértek az olasz királyi hadseregre.

Nem sokkal később nyugdíjba vonult, és Goriziában telepedett le, amely a századvégen az "osztrák Nizzának" számított.

Gyulai Sámuel a delfinek és puttók alakjaival díszített bronz szökőkutat Rudolf Kitschelt bécsi ötvösmester műhelyében rendelte meg, innen szállították Goriziába. Gyulait a város szépségét növelő kútért cserébe Gorizia díszpolgárának választották.

A szökőkút a második világháború után Gorizia olasz városházának kertjébe került, innen 2001-ben állították vissza eredeti helyére, a városi parkba.

Európa Kulturális Fővárosa

2025-ben az egykor Ausztriához tartozó város viseli majd az „Európa Kulturális Fővárosa” címet: Gorizia a Habsburg-monarchia bukása után lett olasz. A második világháború után a Jugoszlávia és Olaszország közötti határvonalat a város közepén húzták meg - a történelmi központ Olaszországnál maradt, míg a külvárosok és a transzalpin vasútállomás Jugoszláviához került. A „goriziai fal” a berlini fal egyfajta előfutára volt, a határok teljesen zártak maradtak - Szlovénia EU-hoz és Schengenhez való csatlakozása itt jelentős fordulópontot jelentett. Ma Gorizia és Nova Gorica határos egymással, és közösen akarják megőrizni a régió történelmi és kulturális örökségét. A „Go borderless” mottóval a szlovéniai Nova Goricát választották Európa Kulturális Fővárosává 2025-re, és a címet a németországi Chemnitz városával osztja meg. 

A GO!2025 program célja, hogy bemutassa a térség gazdag történelmét és kulturális örökségét, miközben megünnepli a határok nélküli együttműködés lehetőségeit. 2025-ben több mint 2 millió látogatót várnak, szemben az évente megszokott nagyjából 250 ezer turistával.

A kulturális fővárosi cím ünneplésére gazdag programsorozatot indítottak, amely zenei és táncelőadásokkal, valamint művészeti kiállításokkal várja az érdeklődőket.

A két város közös történelmi gyökereik ellenére látványosan különbözik egymástól. 

A középkori Gorizia hangulatos, macskaköves utcákkal, pezsgő kávézókkal várja a látogatókat, miközben a város fölött egy impozáns kastély magasodik. Ezzel szemben Nova Gorica modernista építészete tükrözi Jugoszlávia urbanizációs törekvéseit. Bár első pillantásra kevésbé lenyűgöző, rejtett kincsei felfedezésre csábítanak.

A mindennapi életben szinte minden helyi beszéli mind a szlovén, mind az olasz nyelvet, és szabadon választják meg, hogy a határ melyik oldalán élnek vagy dolgoznak. A határ átlépése szinte észrevétlen: 2004 óta nincsenek ellenőrzőpontok vagy fizikai akadályok.

Ugyanakkor a határ szimbolikus jelentőségét a Piazza Transalpina (Transzalpin tér) testesíti meg, amely a főpályaudvar előtt található, technikailag Szlovéniában. Itt turisták gyakran fotózkodnak úgy, hogy egyik lábuk Szlovéniában, a másik Olaszországban van. 

A GO!2025 program részeként a tér teljesen átalakult: kulturális és előadótérré vált, amely földalatti művészeti galériát és amfiteátrumszerű lépcsősorokat is magában foglal, amelyek szárnyszerűen emelkednek a határpont két oldalán