Schloss Colditz

Hermann Göring birodalmi marsall a II. világháború kezdetén meglátogatta a colditzi várbörtönt és büszkén jelentette ki: innen megszökni lehetetlen. Szavainak hitelt adva a hitleri "igazságszolgáltatás" azontúl kizárólag olyan rabokat helyezett el benne, akik más börtönből már legalább egyszer megszöktek, főleg a szövetségesek foglyul ejtett katonáit, ejtőernyősöket, robbantási szakértőket, akik természetesen állandóan azon törték a fejüket, hogyan tudnának meglépni. Öt évig folyt a sakkozás a foglyok és a börtönőrök között és börtön mégsem bizonyult - kifelé - áthatolhatatlannak.

A colditz-i várat 1014-ben építették nem messze Drezdától a Mulde folyó partján egy dombtetőre. A XV. században csaknem teljesen tönkrement, de újjáépítették. A XIX. században alakították át börtönné, majd pszichiátriai intézetté. A II. világháború idején lett újra börtön. Ezerötszázan raboskodtak benne, főleg hollandok, britek, franciák, lengyelek. Százötvenen kíséreltek meg szökést, de csak 19 embert nem tudtak újra elfogni. A várat a szövetségesek szabadították fel 1945 áprilisában.

Az angolok úgy tartják, hogy ha angol ember Németországba látogat, okvetlen útba kell ejtenie Colditzot. Mert, ha nem teszi, otthon magyarázatot kell adnia rá. Ellenkező esetben úgy tekintenek rá, mint arra a turistára, aki Párizsban járt és nem látta az Eiffel tornyot.

A "Colditz-storyt" minden gyermek ismeri Angliában. A Lipcsétől délkeletre fekvő városka fölött emelkedő büszke várkastélyban a második világháború idején szövetséges tiszteket tartottak fogva a nácik és valóságos legendák keletkeztek bátor szökési kísérleteikről. Maga Churchill unokaöccse is vakmerőségéről tett tanúbizonyságot a colditzi fogság idején. A kalandos szökések történetét könyvek, színdarabok és filmek örökítették meg. No meg azt is, hogy annak idején, ha nehezen is, de eljutott a sör a várkastélyba.

Angliában a Colditz névnek nincs mindig pozitív kicsengése. Ha az angol ember nem akar többé szóba állni valakivel,
azt mondja neki, hogy "menjen Colditzba".