Olümpia

A játékokat a hagyomány szerint Kr. e. 776-ban rendezték meg először Zeusz tiszteletére, majd 1170 évvel később, 393-ben tiltotta be I. Theodosius római császár, aki a versenyt pogány jellegűnek tartotta.

Az ókori Olümpia Zeusz szentélyeként jött létre egy hatalmas templommal, amelynek méretei ma is láthatók. Különösen lenyűgözőek a méter magas márványszobrok, amelyek közül néhány nagyon jó állapotban maradt fenn, köztük Paionios Nikéje, amelyet a helyszínen található régészeti múzeumban állítanak ki.

A helyszínen két múzeum mutatja be ennek a fontos helyszínnek a történetét, amelyet a Kr. u. 6. században földrengések és áradások pusztítottak el, majd évszázadokra az üledékek alá süllyedt. Csak 1766-ban fedezték fel újra Olümpiát, és több mint 100 évvel később kezdődtek meg az első ásatások.

Olümpiából indul útra az újkori olimpiák lángja, amelyet Héra istennő 2600 éves temploma előtt tizenegy "papnő" korhű jelmezben a Nap sugaraival egy fém parabolatükör segítségével gyújt meg.

Olümpiát ezer évig dicsőség övezte, ötszáz esztendeig romokban hevert, egy évezredig mocsár borította.

Olümpia pusztulása

A legutóbbi időkig úgy tartották, hogy Olümpiát Kr.u. 551-ben egy pusztító erejű földrengés semmisítette meg, majd a romvárost a közeli Kladeiosz-folyó ismétlődő áradásainak hordaléka temette be.

Az ókori Olümpiát alig 250 éve találták meg, a romvárost ugyanis 8 méteres üledékréteg borította. A kutatók szerint "Az üledékréteg összetétele és vastagsága semmiképp sem tükrözi a völgy geomorfológiai struktúráját, sem a közeli Kladeosz-folyó hidraulikai képességeit, vagyis kevéssé valószínű, hogy a romváros betemetődése az aprócska folyam műve lett volna".

Az üledékréteg puhatestűek (Mollusca) héját, csigák (Gastropoda) házainak sokaságát, valamint különböző mikroorganizmusok, például egysejtű likacsoshéjúak (Foraminifera) maradványait tartalmazta. Ezek a leletek egyértelműen az üledékréteg tengeri eredetére utalnak.

Ezt az óriási mennyiségű üledéket csak hatalmas természeti erők voltak képesek a szárazföld belsejébe szállítani, s elérni Olümpiát, amely 33 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el. A legkézenfekvőbb magyarázat az ismétlődő cunamik.

Az ókorban Olümpia, amely napjainkban 22 kilométerre van a tengertől, legkevesebb 8 kilométerrel távolabb volt a partvonaltól. A tenger felől érkező szökőár az Alfiósz-folyó keskeny völgyébe hatolt, majd a szökőár végigszáguldott a Kladeiosz-folyón, s elöntötte Olümpiát. A víz szintje csak lassan csökkenhetett, mivel útját elzárta a folyómederben felhalmozódó üledék.

Az üledék különböző rétegeinek elemzése arra világít rá, hogy Olümpiában ez az eseménysor többször is megismétlődött az elmúlt 7000 év során. Ez játszódhatott le az egyik legkésőbbi szökőár alkalmával a Kr.u. VI. században, amely végleg lerombolta és betemette Olümpiát.

A szökőár-elméletet támasztja alá, hogy az Olümpia környéki dombok tengerfelőli oldalát borító üledéknek ugyanaz az összetétele, mint a romvárost betemetőének.

A földrengés elmélete azért nem helytálló, mert ha szeizmikus események rombolták volna le Zeusz templomát, a szentély leomló oszlopai egymásra zuhantak volna, nem pedig "úsznának" az üledékben.

Olümpia a középkorban

Temetése a játékoktól való félelem miatt kezdődött. Ambrus milánói érsek 393 körül javasolta I. (Nagy) Theodosius bizánci császárnak, hogy rendeletben tiltsa meg az olümpiai versenyeket, mivel azok pogány örökségből származnak. (A dátum bizonytalanságát az okozza, hogy ennek az ediktumnak nincs írásos nyoma a császárság törvénygyűjteményében). II.Theodosius a korábbi rendelkezést azzal toldotta meg, hogy az épületeket is le kell rombolni.

Olümpia sorsát két földrengés végleg megpecsételte. A stadion múlt nélküli tereppé vált, mert a török megszállók a falmaradványokat egyszerű kőbányának tekintették. Az anyagot mecsetek építéséhez használták. A hely eltűnt, szelleme azonban fel-felbukkant, köszönhetően a híres szerzők leírásainak, amelyek ugyan elsősorban szobrokról tudósítottak, de már a helyüket is keresték volna. A Montefalconiusként jegyzett francia szerzetes feljebbvalójának így írt: "Ott a régi Élisz, ahol a híres olimpiai játékokat tartották, s elképzelhetetlen tömegben álltak az olimpiai győztesek emlékművei, szobrok, feliratok. A föld ott valószínű tele van ezekkel, s nagyon fontos tény, hogy eddig még senki sem ásatott ezen a helyen. Kevés befektetéssel bő termést tudnánk betakarítani."

Olümpia régészeti feltárása

A hely azonban az oszmán birodalomhoz tartozott. Egy elszánt német csak akkor készülődhetett ásatási tervének megvalósítására, amikor a szultán vereséget szenvedett a Peloponnészoszon. Winckelmann még Mária Teréziánál is kilincselt pénzért. Össze is gyűjtötte a munkához elégségesnek gondolt aranytallérokat, ám útban Olümpia felé, Triesztben leszúrták, a pénzét elvették. Mások is készültek Olümpia feltárására, de csupán a brit Richard Chandlerről jegyezték fel, hogy 1765-ben "céltudatosan bolyongott a terepen" kisérőivel, egy építésszel és egy rajzolóval. Hiába érdeklődött. Felhőszakadás segített rajta, az eső kimosott egy dór oszlopfőt. Megtalálta a Krónosz dombját és ebből arra következtetett, hogy a mellette lévő föld rejti az ősi Olümpiát.

Kíváncsi kalandkeresők után az első, tudományosnak mondható kutatás (francia kormánytámogatással) 1829-ben kezdődött, a görög függetlenség elismerésének esztendejében. A franciák azonban nem kértek engedélyt a munkához. Egyébként is az volt a tervük, hogy a kiásott művészeti tárgyakat Párizsba, a Louvreba viszik. Az ottani tevékenységről könyv is született: a Tudományos expedíció a Moreán (így nevezték akkor Peloponnészoszt) nem maradt hatás nélküli. Egy német herceg azért utazott a helyszínre, hogy megvegye a még fel sem tárt Olümpiát, Zeusz isten székhelyével, a Krónosszal együtt.

Merőben más szándékkal, s főleg a hely múltja iránti megszállott kíváncsisággal érkezett egy német professzor Olümpiába. Ernst Curtius így élte meg a várt találkozást: "A völgy széles, szemet gyönyörködtető, de semmi különös nincs rajta. Marhalegelő, kivéve, hogy nemrég valaki vett egy darab földet szőlőskertnek, mégpedig ott, ahol a szentélynek kell lennie." A feltáráshoz pénzt kellett szereznie, azért felszólította "az antik idők barátait", hogy adakozzanak. Össze is gyűjtött 262 tallért - a remélt 1200 helyett. Végül is német állami segítséggel 1875-ben elkezdődött a feltárás.

A régi Olümpiához állandó szúnyogrohamok és mocsárláz kíséretében közelítettek a munkások. Az ásatást hat év múlva befejezettnek tekintették. A stadiont még föld takarta, a futópálya kiszabadítására is várni kellett 1937-ig, amikor is nagy lendülettel folytatódott Olümpia feltárása.

Olümpiai játékok feltámasztása

A játékok feltámasztása sikeresebb volt. Az első kezdeményezéseket 1889-ből jegyzik, akkor vetette fel a francia Pierre Coubertin báró, hogy fel kellene újítani a négyévenkénti sportversenyeket, amelyek a puskaporossá vált világban a nemzetek békés versengésével is szolgálhatnák a népek barátságát. Az első újkori olimpiát hét évvel később már sikerült is megrendezni, éppen Athénban és természetesen átütő sikerrel, hiszen 1936-ig már tízszer találkoztak a világ legjobb versenyzői és a versenyek ciklikusságát csak az időközben kitört II. világháború tudta megtörni. Emiatt az újkori olimpiák sorozata csak a londoni, 1948-as találkozással folytatódhatott.

A stadion közelében márványoszloppal emlékeztetik a látogatót: "Itt temették el Coubertin báró szívét."