» Görögország

» Görögország » Dél-Égei-szigetek » Sziget


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Déloszt az ókorban szent helyként tartották számon, a görög mitológia szerint ez volt Apolló, a Napisten szülőhelye. Az Égei-tenger térségében található a sziget ma lakatlan, de nyaranta turisták ezrei lepik el.


Délosz a Kükládok szigetcsoport által alkotott kör közepén helyezkedik el Mükonosztól 2,5 kilométerre nyugatra.

Kultikus helyként és az égei-tengeri rabszolga-kereskedelem központjaként Délosz 700 éven keresztül, a Kr.e. 8. és a Kr.e. 1. század között élte virágkorát. Hanyatlása az után kezdődött, hogy VI. Mithridatész pontoszi király Kr.e. 88-ban lerohanta a szigetet és lemészárolta 20 ezer lakosát. Délosz a Kr.u. 5. században néptelenedett végleg el.

A görög Artemisz istennő, a vadászat istennője, Zeusz és Létó leánya, Apollon ikertestvére a hitregék szerint a Délosz szigeti Künthosz, latinosan Cynthus hegyén született.

Déloszon állt Apolló napisten híres temploma és a Déloszi Szövetség kincstára. Kr. e. 477-ben az athéniak megalapították itt az ún. Déloszi Szövetséget, a perzsák ellen. Később ez lett a legnagyobb görög rabszolgapiac, ahol naponta kb. 10 000 rabszolga cserélt gazdát.   

Évről évre ezrek keresik fel a kicsiny, lakatlan, ám annál jobban védett - csak nappal látogatható - szigetet, amely Athéntól 150 kilométerre délkeletre fekszik az Égei-tengerben.

MITOLÓGIA

A sziget Poszeidón egyetlen ütésére emelkedett ki a vízből, Zeusz rögzítette négy oszloppal, azért, hogy a Héra elöl menekülő Létó megszülhesse Zeusszal közös iker gyerekeit: Artemiszt, a vadászat istennőjét, és Apollónt, a költészet és művészet istenét. Ekkor Déloszt még Ortügiának vagy Aszteriának hívták. Létó könyörgött a szigetnek, hogy fogadja be, és azt ígérte neki, hogy nagy dicsőség vár rá, ha teljesíti kérését. A sziget befogadta, és megvédte őt Hératól. Ettől kezdve hívják a szigetet Délosznak, azaz Ragyogónak. Később Délosz Apollón kedvenc tartózkodási helye lett.

Artemisz és Apollón a Kenkhrios folyó partján egy Ortügia nevű ligetben jött világra. Állítólag máig látható az az olajfa, amelyiknek Létó nekitámaszkodott.

Van egy másik mítosz arról, hogy miért hívták Aszteriának a szigetet, mielőtt Délosz lett, és ez máshogy magyarázza a sziget keletkezését. Zeusz egy Asztéria nevű nimfába lett szerelmes, de az menekült előle, mert nem akarta magára vonni Héra haragját (Héra féltékeny volt Zeusz minden szeretőjére, és őket mindig keményen megbüntette), A nimfa beleugrott a tengerbe, ahol egy szigetté változott. Héra úgy érezte, ez egyszer tiszteletben tartják, és hálából elnevezte a szigetet Asztériának, azaz Csillagszigetnek.

A születésük után tilos lett a szigeten születni és meghalni. Az itt eltemetetteket kiástak és máshol eltemették, a haldoklókat pedig egy közeli szigetre, Rhéneia-ra szállították. A Kr. e. 8. századtól ünnepségeket rendeztek itt az istenek tiszteletére.

LÁTNIVALÓK

Délosz tele van ókori romokkal. Található itt három Apollón-templom, és egy Artemisz-templom és egy Dionüszosznak szentelt templom is található.

Az egyik legszebb hely az Oroszlános terasz, ahol öt oroszlán szobor guggol. Alatta található a Szent-tó, ahol Artemisz és Apollón született.

A sziget másik végében, egy ókori város található. Az utcák alatt 2000 éves szennyvízelvezető csatornarendszer húzódik. A falakban kis bemélyedések láthatóak, amik az utcai világításnak szolgáltak, azokba rakták az olajmécseseket. A főút végén a színház látható, ahonnan az egész Kikládokra csodás a kilátás.

A sziget közepén a 110 méter magas Kinthosz-hegy található.

 


Tartomány:Dél-Égei-szigetek
Cím:Délosz
GPS: 37° 23′ 46.54428″, 25° 16′ 8.18832″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

hirdetés
Régszeti és történelmi könyvek

hirdetés

Régióválasztó


hirdetés
arrow_upward