Grinzing

Grinzing az osztrák főváros legismertebb bortermelő körzete és egyik legfelkapottabb turistalátványossága: a szűk, falusias hangulatot árasztó utcák mélyén bújnak meg a heurigerek, a házi bort és ízletes falatokat kínáló, többnyire kerthelyiséggel rendelkező borpincék.

Bécs az egyetlen olyan világváros, amelynek határain belül mindmáig borszőlőt termesztenek a bécsi erdő több mint 1500 hektár kiterjedésű, szőlővel beültetett lankáin. 

A bortermelő települések többnyire megőrizték falusi jellegüket, hangulatos kiskocsmáikkal és barátságos kerthelyiségekkel hívogatják a betérőket, hogy néhány gondtalan órát finom étkek, italok és bécsi zene mellett töltsenek (Nussdorf, Grinzing, Sievering és Salmannsdorf vagy Neuwaldegg).

A valamikor önálló faluként létezett, ma Döbling kerülethez tartozó Grinzinget körülvevő dombokon Probus császár 276-ban ültette az első szőlőtőkéket. A római legionáriusok számára gyümölcsözőnek bizonyult a bortermelés, ráadásul a vállalkozás az ott élő népnek is jólétet biztosított, a későbbi évszázadokban pedig a bor kiemelkedő minősége világhírűvé tette a vidéket.

A heurigerek eredetileg a szőlőültetvények mellé épült pincék voltak, amelyeknek tulajdonosai engedélyt kaptak az újbor árusítására - a rendelkezést II. József császár bocsátotta ki 1784-ben -, de ennivalót nem adhattak mellé. Kezdetben az volt a szokás, hogy a vendégek otthonról hozott falatok mellett poharazgattak, később azonban - meglehet, titokban és ingyen - házi ételeket is kezdtek kínálni a friss szüretelésű újborhoz, főleg disznóölés után. Maga a heuriger elnevezés - olyan vendéglő, ahol "idei bort" szolgálnak fel - Mária Terézia óta ismert.

A mai borozók tulajdonképpen a régi hagyomány alapján működnek. A bort a népviseletbe öltözött felszolgálók viszik ki az ódon falak között vagy a kerthelyiségekben elhelyezett asztalokhoz, a finomabbnál finomabb, ám igencsak laktató falatokat - sült sertéscsülköt, füstölt sonkát, köményes sültoldalast, csirkehúst, hurkát, kolbászt, gombócokat, hidegtálat, salátákat és egyéb házi specialitásokat - svédasztalhoz hasonló rendszerben a vendégek választják ki a büfében, és külön is fizetnek értük.

A bizony nem egyszer pancsolt fehérbort negyedliteres poharakban mérik, tisztán vagy fröccsként lehet fogyasztani. A vendégek széles, főleg zöldre festett faasztalok körüli padokon iszogatnak és falatoznak, méghozzá hamisítatlan, oldott hangulatban. A nagyobb borozókban sramlizene is fokozza az élvezeteket.

A legidősebb borpince Grinzingben az Alte Presshaus, amely 1527 óta működik: büszkesége a több mint két és fél évszázados borprés.

Kaasgraben templom

A Kaasgrabenkirche, más néven "Mariä Schmerzen" zarándoktemplom, egy római katolikus templom Bécs 19. kerületében, Grinzing városrészben. A neobarokk templomot számos legenda övezi. A szőlőskertek közepén lévő megjelenése éppúgy megérdemli, hogy megnézzük, mint a belső terét és a környéket körülötte.

A név nem különösebben hangzatos, de a templom megjelenése hatalmas lépcsőivel és neobarokk tornyával mindenkit lenyűgöz, aki Grinzing Döblinger városrészében jár. Szőlőültetvényekkel körülvéve trónol a templom, amely 1939 óta viseli a plébániatemplom rangját.

A Kaasgrabenkirche nevet egy régi mezei névnek köszönheti, amely valószínűleg a vas- és kéntartalmú vízre vezethető vissza. A Chäswasser a bűzös szagú forrásvíz elnevezése volt. Ma már tudjuk, hogy ezen a területen nagyobb mélységben valóban van kénes termálvíz, amelyet a nyomásnövekedés a földfelszínre kényszerít, vagy legalábbis időnként felnyomott. Egy ilyen "feláramlást" - ahogy a geológiai szakkifejezés mondja - még a 20. század elején is észleltek a templomtól nem messze.

A templom eredetéről egy legenda szól. Egy grinzingi fiatal lányt állítólag Bécs 1683-as második ostroma idején kóborló törökök üldöztek. Gyermekével a karjában állítólag a Szűzanyához kiáltott segítségért és üdvösségért. Végül egy bodzabokor mögé bújt. Amikor a katonák követték a lábnyomokat, és a bokorhoz értek, hirtelen fecskék szálltak fel, és szintén ott telepedtek le.

A katonák azt feltételezték, hogy ennyi fecske mellett nem rejtőzhet ember. Visszafordultak, és anya és gyermeke megmenekült. Amint a törökök elmentek, az asszony gyakran elzarándokolt erre a helyre, és imádkozott a "Fecskék anyjának" képe előtt, amelyet az erdőben, e bokor közelében helyezett el. Később egy szentély állt ezen a helyen.

A neobarokk templom 1910 óta áll a Grinzinger Höhe-en.

1883-ban egy Kothbauer nevű fuvarozó, akinek homokbányái voltak a Kaasgrabenben, egy kis kápolnát építtetett ott, az anya és gyermeke állítólagos megmenekülésének 200. évfordulója alkalmából. 1903-ban a Szalézi Szent Ferenc Oblátusok Kongregációját bízták meg a szolgáltatások gondozásával.

Mivel egyre többen zarándokoltak a templomba, a gyülekezet 1909/1910-ben - Franz Kupka és Gustav Orglmeister tervei szerint - neobarokk formákban épített templomot az úgynevezett Grinzinger Höhe-en. Az, hogy a templom egyáltalán felépülhetett, elsősorban Stephan Esders iparmágnás anyagi támogatásának köszönhető. Ezzel teljesítette fogadalmát. A templom bejárata mellett jobbra egy márványmedalion található, amelyen e patrónus domborműves portréja látható.

A patkó alakú, felfelé vezető lépcsők belső oldalán kőből készült domborművek láthatóak, amelyek a keresztút stációit ábrázolják. A világos, arányaiban és szerkezetében világos és egyszerű templombelsőbe lépve a szemet azonnal a főoltárra veti a barokk márvány Madonna-figurával. A mögötte lévő oltárképen angyalok imádják Máriát. Az oltártól jobbra és balra Sales Szent Ferenc és Szent Bernát szobrai állnak. A bal oldali oltáron egy életnagyságú barokk szobrot helyeztek el a Fájdalmas Szűzanyáról, amely már a régi Fecske-kápolnában is állt.

A templom közel 50 éven át - az építésétől a 20. század hatvanas éveinek elejéig - számos zarándokcsoport célpontja volt. Mária-ünnepeken akár négyezer zarándokot is megszámoltak. A parókia adott otthont az 1930-ban megnyitott "1. Bécsi Missziós Múzeumnak" is. Az oblátus atyák missziós területeiről, főként Afrikából származó számos használati és művészeti tárgy, fegyverek, állatbőrök, sőt még egy oroszlánokból álló preparált állatcsoport is ki volt állítva. A háború utáni időszak alatt a gyűjtemény egy része elveszett, és végül a felső-ausztriai Dachsbergbe került.

A számos zarándoklat ideje mára lejárt. Szépsége miatt azonban a templom rendkívül népszerű az esküvők körében, akik értékelik a romantikus környezetet a szőlőskertek közepén. Sok gyermeket is itt keresztelnek meg.

A Kaasgrabenkirche a 19. kerületben, az Ettingshausengasse 1. szám alatt található, megközelíthető a 38-as villamos "An den langen Lüssen" megállójával, majd kb. 850 méter gyalog. Autóval a legjobb, ha a navigációs rendszerbe beírja a "Stefan-Esders-Platz, 1190 Wien" szöveget.