Vittoriano - Vittorio Emanuele emlékmű Rómában

Károly Albert 1849-ben lemondott koronájáról fia javára, aki II. Viktor Emánuel néven foglalta el a Szárd-Piemonti Királyság trónját. Itália egyesítésében a királyság miniszterelnöke, Camillo Benso di Cavour grófja segítette, és bár kapcsolatuk konfliktusokkal terhelt volt, a gróf elengedhetetlen szerepet játszott az Olasz Királyság létrehozásában.

1858-ban szövetséget kötöttek III. Napóleonnal, aki Savoya és Nizza tartományáért cserébe vállalta, hogy katonai segítséget nyújt Piemontnak az észak-itáliai Habsburg-birtokok megszerzésében. A szárd-francia-osztrák háború az Osztrák Császárság vereségével végződött 1859 nyarán, a Habsburg-hű nagyhercegségekben kitört forradalmak következményeként pedig egyre több kis állam csatlakozott a Szárd-Piemonti Királysághoz.

Garibaldi 1860 májusában partra szállt a szicíliai Marsalában, és embereivel megdöntötte a Nápoly-Szicíliai Kettős Királyság élén álló II. Ferenc uralmát. Az ezt követő népszavazás kimondta Dél-Itália csatlakozását a Szárd-Piemonti Királysághoz. II. Viktor Emánuel a Pápai Államtól újabb területeket szerzett, amiért IX. Piusz pápa kiátkozta.

1861 februárjában az országgyűlés kikiáltotta az Olasz Királyságot, majd ezt követően, március 17-én II. Viktor Emánuelt Itália királyává koronázták. Az országegyesítő uralkodó 1866-ban a poroszok oldalán állva megszerezte Ausztriától Velencét, majd az 1871-es porosz-francia háború eseményeit kihasználva, csapataival elfoglalta a védtelenül hagyott, francia védnökség alatt álló Rómát, fővárost adva ezzel az Olasz Királyságnak.

Mielőtt II. Viktor Emánuel 1878. január 9-én meghalt, IX. Piusz pápa feloldotta a személyét sújtó pápai átkot.