» Olaszország

» Olaszország » Lazio


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A 2000 éves piramis egyike annak a négy piramisnak, amelyet az ókori Rómában emeltek, de az egyetlen, amely túl is élte az elmúlt két évezred viszontagságait.


A piramist feltehetően az augustusi Róma egyiptomi divatját tükrözi. Octavianus (a későbbi Augustus) i. e. 30-ban foglalta el Egyiptomot, véget vetve ezzel a Ptolemaidák háromszáz éves uralmának. Egyes kutatók viszont úgy gondolják, hogy inkább a núbiai piramisok ihlették az építményt. A núbiai Meroét i. e. 23-ban támadták meg a rómaiak, elképzelhető, hogy Cestius maga is e hadjáratban szolgált.

A sírkamra eredeti bejáratát nem ismerik, 1633-ban új bejáratot vágtak az épületen. A belső sírkamrában ma is látható a freskók egy része: nimfák, áldozati edények, repülő győzelemistennők.

A több mint harminchat méter magas, carrarai márvánnyal borított műemléket először 1656-1663 között restaurálták, a munkálatokat VII. Sándor pápa finanszírozta. Utoljára pedig a hatvanas években végeztek állagmegóvást. Nemrég egy japán ruhaipari milliárdosnak köszönhetően teljeskörű tisztítást hajtottak végre rajta.

Cestius piramisa (olaszul Piramide Cestia vagy Piramide di Caio Cestio) Rómában, a Piazzale Ostiensén, a Porta Ostiense kapu mellett, az Aventinuson egyiptomi mintára épült ókori műemlék, egyike Róma érdekességeinek. A síremlék i. e. 12-ben elhunyt építtetője, Caius Cestius magas rangú és gazdag római tisztviselő volt, aki Augustus császár uralkodása alatt praetori tisztséget töltött be s testamentumban hagyta meg utódainak sírja felépítését. 330 napig tartott, mire felhúzták a falait - az építményen erről tábla emlékezik meg.



A felirat:

"C(aius) CESTIUS L(uci) F(ilius) POB(lilia tribu) EPULO, PRAETOR, TRIBUNUS PLEBIS, (septem) VIR EPULORUM".

A piramis belseje minden hónap harmadik és negyedik szombatján és vasárnapján látogatható egyénileg 11.00 órakor. A túrák olasz nyelven zajlanak, a jegyek ára 5,50 € (2022). A piramis augusztusban minden látogatás elől zárva tart.



Tartomány:Lazio
Település:Roma
Cím:Piramide Cestia
GPS: 41° 52′ 35.20992″, 12° 28′ 51.07458″
Honlap: https://www.coopculture.it/it/poi/piramide-cestia/

Még nem érkezett hozzászólás!


hirdetés

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

hirdetés
Régszeti és történelmi könyvek

hirdetés

Régióválasztó


hirdetés
arrow_upward