Santa Sabina bazilika - Szentek és démonok Rómában

Ez a legrégebbi templom, amely megőrizte eredeti oszlopos, téglalap alaprajzát és építészeti stílusát, és bepillantást enged abba, hogyan nézhettek ki a korabeli templomok, köztük az eredeti Szent Péter-bazilika.

A templom külseje, a nagyméretű, nem üvegből, hanem szelenitből készült ablakokkal valóban nagyon hasonlónak tűnik ahhoz, mint amikor az 5. században épült.

A bazilikát Illíriai Péter, egy dalmát pap építtette a szentté lett római matróna, Sabina házának helyén, egy Junónak szentelt ókori templom közelében (a templom 24 oszlopát használták fel a templom építéséhez).

Az eredeti bejárat egy ciprusfából készült ajtón keresztül történt, amelyről úgy vélik, hogy az eredeti ajtó az 5. századból származik, és az egyetlen ilyen jellegű műemlék, amely Rómában fennmaradt. A belső hajóban sorakozó 24 korinthoszi stílusú oszlophoz hasonlóan az ajtó is a pogány Juno templomából származhat.

Az ajtón lévő fapanelek a Bibliából vett jeleneteket ábrázolnak, köztük a keresztre feszítés egyik legrégebbi ábrázolását.

Az ajtóval szemben, a falon lévő lyukból egy kolostor és egy narancsfa látható, amely a domonkos hagyomány szerint az eredeti fa, amelyet Szent Domonkos, a domonkos rend alapítója ültetett, amelynek székhelye éppen Santa Sabina-ban van.

A gyönyörű fakaputól jobbra egy kis oszlop jelzi azt a helyet, ahol a hagyomány szerint Szent Domonkos imádkozva töltötte éjszakáit; fölötte egy fekete bazaltkő, valószínűleg egy ókori római mérleg súlya. A legenda szerint azonban ezt a követ az ördög dobta Szent Domonkosra.

A Santa Sabina bazilika a "Narancsok kertje" közelében található, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Rómára.

Szentek és démonok a Santa Sabina templomban

A béke oázisa, csendes és időtlen szépséggel: az Aventinus-domb egy darabka paradicsom, és sokak szerint "ékköve" a Santa Sabina-templom. Fényes és harmonikus, az 5. században épült, és ma az egyik legjobban megőrzött kora keresztény épület. A templomot 1219-ben III. Honorius pápa adományozta Dominic de Guzmán szerzeteseknek. A szerzetesek azóta is szolgálják a templomot, és ma is itt van a székhelyük.

A szomszédos kolostor híres lakói, mint Aquinói Szent Tamás és V. Szent Pius pápa hozzájárultak a templom szellemi és művészi varázsának növeléséhez; maga Szent Domonkos is élt egy ideig a kolostorban, és ő az, aki a templommal kapcsolatos számos történetben főszerepet játszik. A szent emléke valójában még mindig nagyon élénk: a kolostor belsejében például láthatjuk a szobáját (amelyet kápolnává alakítottak át), és ezen a helyen találkozott Szent Ferenccel a prédikátorok rendjének alapítója.

Egy kisebb csoda szintén a szenthez kötődik, és a kolostor udvarán található narancsfáról van szó. Úgy tűnik, ez volt az első, amelyet Olaszországban átültettek, köszönhetően egy magnak, amelyet Dominikánus hozott hazájából, Spanyolországból. A narancs a templomból egy falon lévő lyukon keresztül látható, és csodának számít, mivel évszázadokkal később is termést hozott. A legenda szerint erről a fáról származik az az öt narancs, amelyet Sienai Szent Katalin cukrozott és küldött VI. Urbán pápának 1379-ben: a pápa híres volt nehéz természetéről, és a kis ajándékkal azt akarták megmutatni neki, hogy még a keserű gyümölcs is lehet igazán édes.

Az ördög a részletekben rejlik

Egyesek úgy vélik, a pokol és a mennyország ugyanannak az éremnek a két oldala: még egy olyan helyen is, ahol intenzív spirituális és vallásos légkör uralkodik, akkor is felbukkanhatnak sötét erők. Ráadásul Santa Sabina közelében állt a Juno Regina ősi temploma, és a népi pletyka azt állította, hogy a pogány templomokra épült összes templomot homályos jelenlétek lakják.

Ha hitelt adunk a számos középkori legendának, az ördög többször is kemény próbatétel elé állította a vallási közösség életét: egy látszólag jelentéktelen részletben azonban egy Szent Dominikussal való igen közeli találkozás tárgyi bizonyítéka rejtőzik. Közvetlenül a bejárati ajtó után balra, egy félreeső helyen egy különös, kerek alakú, fekete kő található, amelyet az idő csiszolt, és egy rövid, spirálisan bordázott kőoszlopra helyeztek. A név, amelyről ismert, "Lapis Diaboli": a hagyomány szerint egy éjszaka, amikor Dominikánus szokás szerint imádkozott a márványtáblán, amely néhány vértanú csontjait takarta, az ördög minden módon megpróbálta megrendíteni a hitét és bűnre vezetni. Sikertelenül. Az ördög elkeseredve az ilyen áhítaton, elvesztette a fejét, megragadott egy nehéz, fekete bazalttömböt, és hozzávágta. Az ütés nem járt jelre: a szentet csak megérintette a kő, amely végül összetörte a sírkövet és több darabra törte.

Az ördög karmai által hagyott lyukak még ma is láthatók a kövön, amelyet azóta szinte ereklyeként helyeztek el szem előtt, hogy mindenkit emlékeztessen a hit erejére.

A sokkal prózaibb valóság

Az újra összeszerelt márványtábla ma a templom Schola Cantorumában van, abban a zárt térben, amely az istentiszteletek alkalmával a kórusokat fogadta. A rossznyelvek azt állítják, hogy Domenico Fontana építész véletlenül törte el a templom V. Sixtus pápa által 1587-ben megrendelt felújítása során. Ami az ördög kövét illeti, az valójában egy "lapis aequipondus", vagyis az ókori rómaiak által használt mérlegsúlyok egyike. Hasonló példányok más római templomokban is fennmaradtak, három a Santa Maria in Trastevere templomban, egy pedig a San Lorenzo fuori le Mura templomban: a köveken lévő lyukak egyszerűen arra szolgáltak, hogy két gyűrűt vagy két vaskampót tartsanak, amelyek a kövek felemeléséhez szükségesek voltak.

Mégis, még ha az ördög beavatkozását nem is vesszük figyelembe, a köveknek baljós és hátborzongató aurája van. Talán azért, mert a keresztény korszak hajnalán egyszerű hétköznapi tárgyakból a kínzás és a mártíromság eszközeivé váltak. A "lapis martyrum" (a mártírok köve) néven is ismert, legnehezebb köveket a vízbe dobott áldozatok nyakához kötötték, vagy a lábukhoz, amikor a testet a csuklójánál fogva felakasztották és függőben hagyták. Ez utóbbi makabre módozatra példa Antonio Tempesta 16. századi festménye, amely Szent Primus vértanúságát ábrázolja, és amely a Santo Stefano Rotondo templomban van kiállítva.