Városligeti Műjégpálya

1926. november 20-án nyílt meg a Városligetben az ország és a kontinens első műjégpályája.

A Műjégpálya elődje, a Városligeti-tó korcsolyapályája és annak épülete a főváros egyik legrégibb sportlétesítménye, a tavon az 1830-as években jelentek meg az első korcsolyázók. Bár akkoriban még úgy vélték, a korcsolyázás egészségtelen és nem is illő dolog, 1863-64 telén a tornászok dunai korcsolyakirándulást rendeztek Pestről Téténybe. 1869-ben Kresz Géza vezetésével megalakult a Pesti Korcsolyázó Egylet, s 1870. január 20-án 17 napig tartó jeges nyitóünnepséget rendeztek a Városligeti-tavon, ekkor a mai csarnok helyén melegedő fabódé állt. A klub a főváros egyesítésekor a Budapesti Korcsolya Egylet (BKE) nevet vette fel, s a tó jegén rendezett jelmezes ünnepélyekkel, bálokkal népszerűsítette a sportágat. A szegényebbek a tagsági díj miatt kiszorultak, s más fellocsolt pályákra vagy a Dunára jártak.

A fa öltözőbódét 1875-ben váltotta fel a Lechner Ödön tervezte eklektikus korcsolyacsarnok, amelyet az 1890-es évek első felében, a millenniumra Francsek Imre tervei szerint átépítettek és kibővítettek. Esti világítást is felszereltek, a tó is ekkor kapta mai alakját. A tó medréből 1908-09-ben két ütemben 11,5 ezer négyzetmétert lebetonoztak, így az nagyobb versenyek lebonyolítására is alkalmassá vált. 1909-ben a tó természetes jegén műkorcsolya-világbajnokságot, valamint mű- és gyorskorcsolya Európa-bajnokságot rendeztek.

A BKE-t már 1914 előtt komolyan foglalkoztatta a városligeti-tavi műjégpálya gondolata, de a terv megvalósulását megakadályozta az első világháború. (Az első műjégpálya a London melletti Chelsea-ben épült, 1876-ban.)

Az 1926-ban megnyitott pályát hazai cégek építették, a tervezést Hollerung Gábor, Krencsey Géza, Krempels Béla és Bauer Béla mérnökök végezték, s ők irányították a kivitelezést is, szakértőként Eduard Engelmann bécsi mérnök is közreműködött. A munkálatok során a Francsek-féle eklektikus-szecessziós korcsolyacsarnok két toldalékszárnyat kapott, a déli oldalon helyezték el a gépházat, az északin az öltözőket és a ruhatárakat. A tómeder betonjába összesen 62 kilométer hosszú, 4,2 cm átmérőjű gázcsöveket ágyaztak be nyolc-tíz centiméterre egymástól. A csövekben sós víz keringett, amelyet a zárt rendszerben elpárologtatott ammónia mínusz hét-tizenkét fokra hűtött le. A betonra rétegenként ronggyal felhordott vizet a hideg csövek fagyasztották meg.

Az építők a hűtőberendezések üzempróbáját 19-én tartották, az új sportlétesítmény műszaki átadása november 20-án volt. A létesítmény 1926. november 23-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, de csak a terület felén, mivel a gépek nem bírták az egész pálya fagyasztását.

A Műjégpálya meghosszabbította a szezont, az átlagos és bizonytalan harminc-negyven nap helyett száz-száztíz napig is lehetett korcsolyázni. Korábban (így 1920-1921-ben) még az is előfordult, hogy az enyhe tél miatt a Városligeti-tó csak egyetlen napra fagyott be.

A 80x70 méteres, 5600 négyzetméter alapterületű pálya megnyitása a magyarországi jeges sportok fellendüléséhez is hozzájárult. A műjég révén a mű- és gyorskorcsolyázás mellett fejlődésnek indult a magyar jégkorongsport is. Sorra rendezték a versenyeket, a harmincas években a Városliget lett a jéghoki és a műkorcsolya európai fellegvára. A pálya számos nemzetközi versenynek adott otthont: 1929-ben, 1935-ben és 1939-ben műkorcsolya-világbajnokságnak, 1955-ben Európa-bajnokságnak, 1929-ben jégkorong EB-nek. Szép magyar sikerek is születtek, 1935-ben Rotter Emília és Szollás László negyedszer itthon nyerte a páros műkorcsolya VB-t, az 1955-es műkorcsolyázó EB-n a Nagy testvérpár győzött.

A II. világháborúban az épület bal szárnya tönkrement, a részleges újjáépítés 1947-ben fejeződött be. Ma a ligeti műjég a nagyközönségé, a fővárosi fiatalok egyik kedvenc téli szórakozóhelye. A városligeti ma is a világ egyik legnagyobb szabadtéri műjégpályája, a 15 ezer négyzetméteren hétezren is korcsolyázhatnak.