Tamási páratlan lehetőségekkel rendelkezik kilátók terén, hiszen a településen négy fantasztikus panorámát nyújtó kilátó is várja a túrázókat, s a Tamási járás területén további helyszínekhez is felkapaszkodhatunk. Ilyen adottságok mellett szinte természetes, hogy idén is megrendezésre kerül a Kilátók Hétvégéje, és a tavalyi évhez képest még több játék várja a résztvevőket. 

A pecsétgyűjtő játékot 2024. szeptember 7-8-án tarták meg Tamásiban és környékén. A résztvevők feladata, hogy egyetlen hétvége alatt bejárják a térség hat kilátóját és összegyűjtsék a helyszíneken megszerezhető pecséteket.

A regisztrált résztvevőknek a DámPont szeptember 5-ig e-mailben küldi el a pecsételőlapot és a pecsétek GPS kódjait – innentől kezdve azonban nincs megkötés sem a jármódra, sem a felkeresett kilátók sorrendjére nézve. 

Azok, akik bejárták az összes helyszínt, oklevelet kapnak, illetve megkapják a térség játékos felfedezését segítő új füzetet is.

Kilátók:

  • Vas Kilátó (Várhegyi Kilátó)
  • Parkerdei kilátó (Dorombosi)
  • Szent Márton utcai kilátó
  • Vadasparki kilátó
  • Pacsmagi kilátó (Regöly)
  • Kisszékelyi kilátó (Kisszékely)

A játék részletei és a jelentkezési lap elérhető Tamási weboldalán.