» Magyarország

» Magyarország »


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:



Felújították a csákányospusztai templomromot

A Market Építő Zrt. a vállalat ROM Vándor társadalmifelelősség-vállalási programjának keretében felújította a Tatabánya külterületén lévő, 800 éves csákányospusztai templomromot, mely az országos Kéktúra útvonalán található.

    Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója a csütörtöki átadáson elmondta, kezdeményezésük célja a magyarországi történelmi műemlékeink megóvása, szakszerű helyreállítása és népszerűsítése.
    A vezérigazgató kiemelte, legalább tízéves távlatban gondolkodnak, és évente 100 millió forintot szánnak a programra. Korábban a Zsámbéki-medencében található Töki romtemplom és a Balaton partján lévő kövesdi templomrom és környezete újulhatott meg.
    Az örökségmentő projekt keretében megerősítették a megmaradt középkori falszövetet, a területen összegyűjtött eredeti kövek felhasználásával. A szakrális tér funkcióját kőtömb oltárral és kőpaddal jelezték, valamint egy információs táblát helyeztek el. A rom szomszédságában tűzrakó helyet alakítottak ki.
    Az Árpád-kori templomrom felújításához szükséges szakági előkészítést, engedélyeztetést és kivitelezést, az építmény teljes rehabilitációját a vállalat koordinálta és finanszírozta. A projekt hozzáadott értéke, hogy a templomrom hivatalosan is műemléki védettséget kapott.
    A ROM Vándor programban több mint 100 elhagyatott középkori romot térképeztek fel, ezek felét részletesebben felmérték. A tervek szerint évente 2-3 romot újít fel a Market Építő Zrt., ezek mindegyike eltérő beavatkozást, egyedi megoldást igényel. A felújítások vállalat munkatársainak önkéntes közreműködésével valósulnak meg.
    A csákányospusztai templomrom egy Árpád-kori, egyhajós, patkóíves szentélyű, északkeleti irányba tájolt kis templom maradványa, melyet a 12-13. század fordulóján építhették Csákányegyház falu számára.
    A templomot és település 144 sírból álló temetőjét László János régész, a Tatabányai Múzeum munkatársa vezetésével tárták fel 2003 és 2006 között. Az előkerült ívsoros párkányzati elemek, román kori faragott ablakkeretek és a leletanyag alapján építési ideje a 12-13. századra tehető. A 15. században elnéptelenedett falu további részeit még nem sikerült megtalálni.

 


Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

hirdetés
Régszeti és történelmi könyvek

hirdetés

Régióválasztó


hirdetés
arrow_upward