Az egykori Párisi Nagyáruház épülete

1911. március 3-án nyílt meg az Andrássy úton a Párisi Nagyáruház. Goldberger Sámuel francia mintára itt akarta létrehozni az ország első modern nagyáruházát. A szecessziós stílusú, egyedülállóan ívelt homlokzatú, átriumos belterű, üvegtetejű, teraszos elrendezésű palota Európában akkor páratlan vasbeton szerkezettel és technikai berendezéssel épült meg.

Az Andrássy út 39. számú háromemeletes, neoreneszánsz épület 1878-ban épült, ezután Petánovics Elek vendéglője és a Terézvárosi Kaszinó működött itt. A házat 1909-ben vette meg Goldberger Sámuel, aki francia mintára itt akarta létrehozni az ország első modern nagyáruházát.

Goldberger, a textilgyáros család sarja 1892-ben nyitotta meg első boltját az akkor még csak kiépülőben lévő Rákóczi út 38. számú házában, a Kazinczy utca sarkán. Bár az üzlet inkább bazárra hasonlított, már ennek is a fellengzős Párisi Nagy Áruház nevet adta. A sok kicsi sokra megy elvet követte: nála mindent lehetett kapni a gombostűtől a kalapig, a tanszertől a zokniig, ráadásul olcsón, mert nagy tételben vásárolt, és csekély haszonnal adott túl az árun. A vevők kifogástalan, udvarias kiszolgálásban részesültek, így a boltot egy idő után vidékről is egyre többen keresték fel.

Goldberger egyre terjeszkedett, a századfordulón már 148 alkalmazottat foglalkoztatott. A zsúfolt üzletben nem sokat törődtek a biztonsággal, 1903-ban egy rövidzárlat miatt tűz ütött ki, tizennégy ember vesztette életét, és az árukészlet nagy része is megsemmisült.

A vállalkozó az Andrássy úton keltette új életre az áruházat. A Petánovics-házat 1909-től Sziklai Zsigmond tervei alapján teljesen átépítették, és a gyenge alapozás miatt csupán a Lotz Károly freskóival díszített báltermet tudták megtartani. Az áruház 1911. március 3-i megnyitása kisebbfajta szenzáció volt. A Népszava például így lelkendezett Budapest első világvárosi áruházáról: "A monumentális palota úgy díszlik az Andrássy út elején a többi épület sorában, mint egy büszke dáma nyakán az ékszer." A szecessziós stílusú, egyedülállóan ívelt homlokzatú, átriumos belterű, üvegtetejű, teraszos elrendezésű palota Európában akkor páratlan vasbeton szerkezettel és technikai berendezéssel épült, az áramszünetek esetére villanyfejlesztő gépházat létesítettek, és a legmodernebb tűzvédelmi rendszert építették ki. A vásárlókat márványoszlopok, aranyozott lépcsőfeljárat, Zsolnay-díszítőelemek, Róth Miksa üvegablakai és üvegfalú, tükrös felvonók kápráztatták el, a tetőteraszon étterem létesült, kilátással a budai hegyekre (télen korcsolyázni is lehetett ott). Az árak is ehhez méretezettek voltak, igaz a személyzet külön tanfolyamon tanulta a mosolygást és a kiszolgálás művészetét.

Az első világháború után az áruház majdnem csődbe ment, Goldberger csökkentette az árakat, és részvénytársasággá alakította a családi vállalkozást. Az épület viszonylag épségben vészelte át Budapest ostromát, ezután államosították, de egy évtizedig csak könyvraktárnak használták. 

1958-ban nyitották meg újra Divatcsarnok néven, és 1967-ben nyilvánították műemlékké. A Divatcsarnok a Centrum áruházakkal együtt ment tönkre, majd bezárták.

Állaga egyre romlott, mígnem 2005-ben a luxemburgi székhelyű ORCO ingatlancég vásárolta meg és újította fel. Az épület részletes történeti kutatáson alapuló műszaki rekonstrukció nyomán eredeti pompájában újult meg, változatlan maradt homlokzata és a Lotz-terem is.