A Szent László-herma a győri székesegyházban

Szent László 1040 körül született Lengyelországban. Nagyapját, a pogány Vazult (Vászolyt) István király vakíttatta meg, apja, Béla - testvéreivel együtt - István haragja elől menekült el az országból, s mégis László lett az, aki Szent István életművét folytatta. Anyja a lengyel Richeza, II. Miciszláv király leánya volt.

1057-ben apjával együtt beleegyezett, hogy unokaöccsét, Salamont koronázzák királlyá. 1061-ben része volt apja, I. Béla trónra juttatásában, akinek halála után Géza bátyját támogatta Salamon király elleni küzdelmeiben, majd I. Géza halálát követően 1077 tavaszán őt választották az ország főurai a trónra. Salamonnal 1081-ben sikerült kiegyeznie, aki visszaadta a koronát, s akkor koronázták meg Lászlót másodszor, immár a szent ereklyével.

Hadvezéri képességeit már akkor megmutatta, amikor a besenyők, a kunok és a csehek ellen harcolt. 1091-ben, míg Horvátországban hadakozott, a kunok ismét az ország keleti vármegyéit pusztították, mire ő erős sereggel hazatért, s megsemmisítette a támadókat. 

Megszerezte a tengeri kijárata miatt fontos Horvátországot, amely addig pápai hűbér volt, emiatt megromlott a kapcsolata az Egyházi Állammal. László ezért addigi ellenségével, a foglalást elismerő német-római császárral kötött szövetséget. László hű volt egyházához, de a pápaságnak nem volt hajlandó engedményeket tenni. 

Uralkodása alatt történtek az első magyar szentté avatások: kezdeményezésére 1083-ban avatták szentté István királyt, fiát, Imre herceget, annak tanítóját, Gellért püspököt és két zobori remetét. Ő hozta létre a zágrábi püspökséget, emellett Biharról Váradra költöztette a püspöki székhelyet. A magyarországi egyház 1092-ben tartotta első zsinatát.

László idején élte első virágkorát a Magyar Királyság. Uralkodása alatt az addig trónviszályoktól és külső támadásoktól zaklatott országban törvényeivel nyugalmat és rendet teremtett. Három törvénykönyve közül az elsőt 1077-ben adták ki. Törvényei nagyon szigorúan büntették a lopást, és emellett szigorúan védték az egyházat. Kimondta az egyházi személyek sértetlenségét. Megszabta az ünnepnapok számát (36 nap), tűzzel-vassal irtotta a pogány szokásokat. Szigorúan büntette a nőrablást és a házasságtörést. László még hitt a boszorkányokban, és ha valakit boszorkányságon kaptak rajta, máglyahalálra ítélték.

Jeruzsálembe kívánt zarándokolni, tervét azonban nem valósíthatta meg, mert 1095. július 29-én váratlanul meghalt. Előbb az általa alapított somogyvári apátságban, majd Váradon (ma: Nagyvárad) temették el. Utóda - az általa örökösének megtett - unokaöccse, I. (Könyves) Kálmánt lett. 1192-ben III. Béla király kezdeményezésére avatták szentté. A váradi székesegyházban lévő sírja országos jelentőségű kegyhellyé vált, amelyet a magyar királyok is rendszeresen felkerestek. Sírját a 17. században feldúlták, hermáját 1619-től a győri székesegyházban őrzik.

Első, ismeretlen feleségétől egy lánya született (Jaroszláv kijevi herceghez ment feleségül), második felesége Rheinfeldi Rudolf német ellenkirály Adelhaid nevű leánya volt, akitől Piroska született (ő Komneszosz Alexiosz bizánci császár fiának felesége lett).

Szent László kultuszát a másik lovagkirály, Nagy Lajos teremtette meg. Személyéhez számos csodatétel fűződik: bárdjával vizet fakasztott szomjazó katonáinak, sziklafal nyílt meg előtte. Szent László ünnepe 1992-től Magyarországon a határőrség napja, s - a király lengyel anyai felmenői miatt - június 27-én tartják a magyarországi lengyelek napját is.