© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Milánóban annyira megszigorítják a szabadtéri dohányzást, hogy az már tilos
2024. december 16.
Olaszországban Milánó az első város, amely majdnem teljesen füstmentessé akar válni.
Legalább tíz méter távolságot kell tartani a többiektől annak, aki dohánytermékre akar rágyújtani Milánó utcáin, éttermi teraszain vagy más szabadtéri helyszínein január elsejétől, amikortól szigorítás lép életbe.
Az önkormányzati rendelkezés nem vonatkozik az elektromos cigarettákra.
Olaszországban Milánó az első város, amely majdnem teljesen füstmentessé akar válni.
A hagyományos dohánytermékek fogyasztóira vonatkozó szabályokat már 2021-ben szigorították, és azóta tilosnak számít rágyújtani a közparkokban, játszótereken, sporttelepeken, a tömegközlekedési eszközök megállóiban, temetőkben, ha tízméteres távolságra mások is tartózkodnak a közelben. Négy éve a San Siro stadionban sem lehet dohányozni.
Ugyanez az előírás január elsejétől az utcákra, a bárok és éttermek szabadtéri teraszaira is érvényes lesz. A többi gyalogostól vagy vendégtől legalább 10 méter távolságot kell majd betartani, ami majdhogynem lehetetlenségnek számít, hacsak nem éjszaka sétál és gyújt rá valaki a milánói utcákon.
A szabálysértők 40-től 240 euróig terjedő bírságot kockáztatnak.
Olaszországban 2005 januárjában lépett életbe a közintézményekben való dohányzás tilalma, valamint biztonsági távolságot vezettek be köztéri dohányzás esetén.
2012-ben 18 évre emelték a dohánytermékek vásárlásának alsó korhatárát.
Kapcsolódó hírek
Népszerű
- Húsvéti tűzijáték Firenzében
- Ezek a legkülönlegesebb húsvéti hagyományok Olaszországban
- Dürer híres nyulának egy macska volt a modellje
- Ennél szebb Szantorini már nem lehet: húsvéti lángok borítják be a szigetet - videó
- Húsvéti hagyományok Karintiában
- Március 15-én először mértek vereséget a kalandozó magyarok felett
- Már pontosan tudjuk milyen volt az időjárás 1848. március 15-én
- A tűz, a kutak és a tojás: A húsvét német hagyományai
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Már 200 éves a „Csendes éj! Szentséges éj!”
Mások épp ezt nézik
- Dobogókő - látnivalók, túrák, infók
- European Streetfood fesztivál Knittelfeldben
- Béke Oltár - Museo dell'Ara Pacis
- Val di Fiemme
- Oktoberfest 2025: A legfontosabb tudnivalók, sörök, árak
- Kirándulások Dubrovnik környékén
- Kalamata
- Gízai piramisok
- Palazzo Vecchio / Museo dei Ragazzi
- Graz felfedezése: Látnivalók és kirándulóhelyek


