50 éves a Mont Blanc-alagút

Charles de Gaulle francia és Giuseppe Saragat olasz elnök részvételével ünnepélyesen átadott alagút megnyitásakor műszaki csodának, ugyanakkor az Olaszország és Franciaország közötti egyetlen télen-nyáron át járható biztos közúti összeköttetésnek számított (a Földközi-tenger mentén vezető utak mellett), mert az Alpok hágóit télen nem vagy csak igen nehezen lehetett használni.

A hat évig tartó munkák során csaknem egymillió köbméter sziklát robbantottak ki, az építkezés 23 halálos áldozatot követelt. A kivitelezők rendkívül pontos munkát végeztek: a két oldalról indult fúrópajzsok találkozásakor az eltérés csupán 13 centiméter volt.

A 11 ezer 600 méter hosszú, 5,98 méter magas, 8,15 méter széles alagút a franciaországi Chamonix közelében 1274 méter magasságban kezdődik, és az olasz oldalon Courmayeur mellett jut ki a szabadba 1381 méteren. Átadásakor egy-egy sávján mindkét irányban óránként 660 jármű haladhatott, az autók sebességét lámpák szabályozták, és automatikus jelzés mutatta, ha az útpálya telítve volt. Bővítése, szélesítése a csillagászati összeg és a nagy forgalom miatt a természet további károsodásától tartó helyi lakosok tiltakozás miatt soha nem került napirendre.

Az alagútban időről időre fordultak elő tűzesetek, de a sofőrök mindig úrrá lettek a helyzeten. 1999. március 24-én azonban az egész világot sokkoló katasztrófa következett be. Egy belga kamion az alagút közepén gyulladt ki, és a tűz húsz kamionra és tizenegy autóra terjedt tovább, míg végül az alagútban 1000 Celsius fok fölé emelkedett a hőmérséklet. A kettős irányítású tűzoltás csak rontott a helyzeten: a francia fél a lángok fellobbanásakor a füst elszívására állította be az alagút ventilátorait, az olaszok viszont a friss levegő beáramoltatása mellett döntöttek.

A kigyulladt kamion szinte pokolgéppé válva robbantotta fel a többi jármű üzemanyagtartályát, hatalmas beton- és sziklatömbök szakadtak le, megolvadt az alagút burkolata és aszfaltja. A vegyi anyagok égése mérgező füsttel árasztotta el az alagutat, a szerencsétlenség összesen 39 emberéletet követelt. Tizenketten menekültek meg, közülük tízet az olasz Pierlucio Tinazzi mentett ki, aki mentés közben vesztette életét. Az alagút lezárása után a tranzitforgalmat a Fréjus-átjáró felé terelték, ami milliárdos többletköltséggel, hatalmas torlódásokkal és a helyi lakosság tiltakozásával járt együtt.

Az alagúton 2002-es újbóli megnyitása előtt 300 millió eurós költséggel üzembiztonsági korszerűsítést hajtottak végre, meghétszerezték a szellőztetőkapacitást, a mennyezetbe 100 méterenként füstérzékelőket, a boltívekre több ezer hőérzékelőt, tűzriasztót és kamerát szereltek fel. Az útpálya mellett 300 méterenként kabinokat alakítottak ki, amelyekből menekülőfolyosókon keresztül a felszínre lehet juttatni a bajbajutottakat, ők a kamrából video-összeköttetésbe is léphetnek a biztonsági központtal.

A biztonsági feladatokat a tűzesetből okulva a francia és az olasz fél közösen látja el. Alternatív közlekedési rendszert is kialakítottak, hogy kizárják a két irányból érkező tehergépjárművek találkozásának lehetőségét, a veszélyes és környezetszennyező rakományú járműveket eleve eltérítik.