Szellem lett a Chianti megalkotója

A Brolio kastély, a Chianti borvidék közepén (Gaiole in Chianti), Ricasoli család birodalmának központja volt 1141 óta. A várat a család jutalmul Bettino-nak (1809-1880), a Vasbárónak adta, aki a maga idejében fontos ember volt, de napjainkban szelleme Toszkána e részének éjszakáit gyakran megzavarja jelenésekkel és hátborzongató trükkökkel. A báró szellemének történetét Chianti lakosai már száz éve mesélik.

Egy szolgálólány fedezte fel Bettino Ricasoli élettelen testét 1880. október 23-án. Szívroham ölte meg olvasás közben. Azonnal meghalt, még pappal sem találkozhatott. Halála nem volt teljesen váratlan, szívproblémákat diagnosztizáltak nála három évvel azelőtt.

Az újságok a báró haláláról hosszú cikkeket közöltek le. Bettino ügyes üzletember volt, az Olasz Unió elkötelezett tagja, a ’La Patria’ olasz újság alapítója, részt vett a firenzei szabadkőműves gyűléseken, és az újszülött királyság miniszerelnöke volt két alkalommal. Ezután elköltözött Firenzéből a Brolio várba, amely ez időben a világtól el volt szigetelve, szinte mindig itt tartózkodott. Testét és lelkét a borkészítésnek szentelte. Bordeaux francia mestereinek tanulmányait tanulmányozta, modern gépeket rendelt Angliából, és meghatározta a klasszikus Chianti bornak az elkészítését, amit még mai is így használnak.

Bettino a dolgaira különleges figyelemmel vigyázott, emiatt adták neki a Vasbáró becenevet. A környékbeli parasztok rettegtek tőle, és senki sem mert a szemébe nézni, vagy beszélni vele. - „Ne köszönj” – mondaná a munkásoknak – „a köszönés elpocsékolt idő.” Az a hír járta róla, hogy a barack és szőlőszemeket egyenként számolta meg, hogy senki sem lopott-e tőle egyet sem. Mindezek ellenére Bettino meghatározó személyisége volt a Brolio-i közösségnek, és halála után a parasztok árván maradtak útmutatása nélkül.

A báró testét nem temették el azonnal. Először a környékbeli elöljáró engedélyére volt szükség, így a temetés csak december 2-án történt meg. Addig a holttest a családi kápolna kriptájában volt, és ebben az időszakban pletykák kezdtek keringeni furcsa látomásokról a váron kívül és belül. Ezek hamar elterjedtek egész Chianti területén. A történet néhány eleme persze mindannyiszor eltért, de egy szál mindig ugyanaz maradt: Báró Ricasoli visszatért a halálból.

Zavaró események zajlottak a temetés alatt. Hirtelen széllökések, ablakok csapkodtak egy láthatatlan kéz miatt. Egy termet molyok áradata lepte el, amitől minden bent tartózkodó kimenekült. És mintha ez nem lett volna elég, megmagyarázhatatlan dolgok történtek azokkal, akik vitték a koporsóját. Négy férfi fel akarta emelni, de az túl nehéz volt, mintha sziklákkal tömték volna tele. Csodálkozva nekiveselkedtek még párszor, de egyszer sem tudtak többet tenni. Egy pap sietett segítségükre, furcsa szavakat mormolt latinul, majd megkérte az embereket, hogy próbálják meg még egyszer. Hitetlenkedés futott át a tömegen, mert a koporsó ismét könnyű lett, szinte súlytalan, mintha a holttest eltűnt volna. Természetesen senkinek sem volt bátorsága belenézni, de mindenki ugyanarra gondolt: a lélek és a test elkárhozott.

De mik voltak Ricasoli bűnei? A helyi parasztok tudnának listát készíteni belőlük. Először is nem kapta meg az utolsó kenetet halála előtt; életében számos sérelmet okozott a templomnak: kényszerítette a parasztokat az adófizetésére, elkobozta a földjeiket és ráadásul szabadkőműves is volt. A báró az anyatejet a fiatalság elixírjének tartotta, ezért fiatal anyáktól követelt belőle. Ez néhány ember szerint csak különcség, de mások szerint undorító szemérmetlenség. Sok bűne volt, ezért az volt a fontos, hogy egy biztonságos helyre küldjék az elátkozott lelkét. A ferences szerzetesek végül eltemették egy szakadékban, a Borro dell’Ancherona-ba. Ez megfelelő helynek tűnt a báró örök nyugalomra térésére, de nem tudták így sem távol tartani a bárót az élőktől, újra kezdődött minden ijedelem a látomások miatt.

A báró megjelent éjszakánként, teljesen feketébe öltözve, és mindig megbízható lovának a nyergében ült. A konyhába ment, és elpusztította a frissen mosott tányérokat. Szétrombolta az ágyneműket, amiket a szolgálók aznap reggel igazítottak meg. Felébresztette az éjszaka közepén a parasztokat. Megzavarta az utazókat és ijesztgette őket, közülük néhányan meghaltak, mert nem bírtak ellenállni a báró látványának. Néhány ember azonban segítséget kapott a szellemtől. Néha egy embernek elakadt a kocsijának kereke a sárban, és a szellem segített kiszabadítani.

Az évek múltak, generáció követte generációt, és Bettino szelleme továbbra is a Chianti borvidéken kísért. 1965-ben Renato Polese-nek, egy olasz újságírónak, felkeltette a figyelmét ez a legenda, és eldöntötte, hogy egy éjszakát a várban tölt. Az óra még az éjfélt sem ütötte el, mikor Polese Ricasoli szelleme előtt találta magát. A szellemet biztonságos távolságból megfigyelte, és egy hét múlva írt róla egy három oldalas cikket, amiben elmesélte furcsa estéjét Brolio-ban. 

Így vált Bettino a leghíresebb szellemmé Olaszországban.

A báró szelleme még mindig ott kísért, most már nem olyan gyakran, mint régen, mert az elektromos lámpák megvilágítják a falvakat. A fiatalemberek bátorságuk bebizonyítására őt szokták keresni esténként, miközben néhány gazda behívja őket boruk megkóstolására.

A várnak ókori eredetei vannak. Csak 1141 körül került a firenzei Ricasoli család kezébe. 

A vár Siena és Firenze területei között fekszik, és ebből következik, hogy a középkorban fontos szerepet játszott a két város közti háborúban. Brolio volt az első megálló a Firenzei Köztársaság bevonulásához Chiantiba, és sok csata zajlott a falai előtt.

A vár sok rekonstrukción esett át az évszázadok során, és a különböző korszakok nyomait viseli magán. 1484-ban fejeződött be a várfal megerősítése, Olaszországban az elsők közt. A bástyák ötszög alakja a mai napig megmaradt.

A 19. században a vár egy angol udvarházzá alakult, a „gótikus újjászületés” mintájára. Vörös téglákból építették a tornyokat és a Tudor stílusú ablakokat. Ma a várfalak mögött megtalálható a középkori kastély, a család kápolnája, a vöröstéglás neogótikus villa, és az olasz kert. A híres Barone Ricasoli borokat a Wine Shopban megvásárolhatjuk, az étteremben pedig a borokhoz illő, a Chianti régió tipikus ételeit fogyaszthatjuk.

A várban külön kiállítást szentelnek Bettino Ricasoli báró emlékének. 

Bettino Ricasoli báró, Brolio grófja (Firenze, 1809. március 9.– Brolio, 1880. október 23.), a „vasbáró” 1859-ben a Toszkán Nagyhercegség belügyminisztereként támogatta Toszkána és Piemont egyesülését, amely 1860. március 12-én jött létre. A miniszterelnökséget két alkalommal töltötte be: 1861. június 12. és 1862. március 3., majd 1866 júniusa és 1867 áprilisa között. Cavour halála után második miniszterelnökként megegyezésre törekedett a köztársaságpárti Mazzinivel, a Garibaldi vezette önkéntesekkel és a Vatikánnal. Az Olasz Királyságot miniszterelnöksége alatt ismerte el a külföldi államok túlnyomó része. Tevékenysége középpontjában az új állam közigazgatási egyesítése és a regionális érdekek szerinti államszervezés lehetőség szerinti elkerülése állt. Második miniszterelnöksége alatt zajlott a Harmadik Függetlenségi Háború, amelyben a második custozzai és a Lissánál vívott csatákban az olaszok vereséget szenvedtek ugyan, a béketárgyalások során francia közvetítéssel mégis megkapták Venetót.

A vár április és október között látogatható.