Egy mese szerelemről és halálról

Bianca és Uberto szerelme korántsem volt könnyű: a 1200-as évek merev szabályai és a féltékeny emberek álltak közéjük. A legtöbben azt hiszik, a legendák csak két dologról szólhatnak: a halálról és szerelemről. Ez a történet pontosan ilyen lesz. A 13. században történt, de olyan, mintha egyenesen William Shakespeare tollából származna.  

A főszereplők két fiatal a firenzei nemességből: Usimbardi-i Bianca és Mazzecca-i Uberto. Azt felesleges elmondani, hogy a fiatalok hol és mikor találkoztak, mert a szerelmük abban a pillanatban lángra lobbant. Boldogok voltak, bár csak lopva nézhettek egymásra, és csak pár szót válthattak egymással. Azonban nem számoltak a kor szokásaival, miszerint házasságot csak a szövetségek megerősítésére kötnek. Az igazság azonban az, hogy Bianca és Uberto családja ellenségek voltak, már generációk óta folyt az esztelen és felesleges vérrontás köztük, szóval a két fiatal szerelmének sorsa már a kezdetektől fogva reménytelen volt. Hamarosan Bianca apja, Giovanni felfedezte a kapcsolatot, és lánya attól kezdve többé nem hagyhatta el a várat, és nem érintkezhetett a külvilággal. Úgy tűnt, már a küszöbön áll Bianca házassága valaki mással, azonban valami teljesen váratlan történt helyette.

Giovanni egy katonai támadásban vett részt Lucca közelében. Elkeseredett harc volt, és egy ellenséges katona majdnem megölte, amikor egy lovag megmentette az életét. Uberto volt az, aki egész idő alatt őt figyelte. Giovanni megdöbbent a fiatalember figyelmétől, és így áldását adta a házasságra Biancával.

Eljött az esküvő napja és lázas előkészületek folytak. A vendégek számtalan kupát ürítettek az ifjú pár boldogságára. A nők virágokat szedtek Bianca ruhájára. Ezalatt Uberto egyedül sétált a kastély felé boldogsággal a szívében. Gondoljanak vissza, kedves barátaim, az első szerelmükre, és akkor talán megértik a fiatal pár boldogságát. A sors azonban nem mindig kegyes a jó emberekkel, és gyakran drámai fordulatokat tartogat számukra, amiket a legkevésbé sem érdemelnek meg. Ez itt is így volt, a látszólagos happy end, szörnyű irányt váltott, amilyet senki sem akart.

Hirtelen egy ember csoport jelent meg Uberto előtt. Usimbardi-ból származtak, Bianca családjából. Az ifjú vőlegényt lekényszerítették lováról, hirtelen körülvették, és leszúrták a hátán, miközben trágárságokat kiabálták rá. Az usimbardi-i emberek nevetve gratuláltak egymásnak, hogy megmentették a családjukat. Hősünk, Uberto, élettelenül feküdt a földön.

Bianca mindent látott a vár tetejéről. Szegény nem hitt a szemeinek. Élete legboldogabb napja szörnyű katasztrófává változott a legnagyobb fájdalommal, amit ember érezni tud. Lerohant a lépcsőn és Uberto-hoz futott, de menyasszonyi ruhájában állandóan elesett. Pár perc örökkévalósság után elérte szerelmét. Csak annyi ereje volt, hogy megfogja kezét és megcsókolja már élettelen ajkait, majd elfutott szívszaggatóan zokogva. Bianca számára nem volt vigasz. Pár nap múlva ő is meghalt elviselhetetlen fájdalmában.

A legenda szerint Bianca lelke öröké a vár falai közé van zárva. Szelleme a földi dolgokat figyelmen kívül bolyong. Még mindig esküvői ruháját viseli, és ha az ember jól megnézi, látja Uberto vérét a ruhán.

El tudunk képzelni ennél nagyobb balszerencsét?

Ma a Vincigliata vár egy kis ékszer Toszkánában

Fiesole-ból rendkívüli kilátás nyílik Firenzére és a kis ösvényekre az erdőkön és dombokon keresztül. Az egyik ilyen egyenesen egy kis várba, Vincigliata-ba vezet.

A vár története egészen a 11. századig nyúlik vissza, amikor a gazdag és hatalmas Visdomini család tulajdonában volt, mostani formáját egy nagyszabású renoválás során érte el Sir John Temple Leader által az 1800-as évek közepén.

Sir Temple Leader egy angol nemes volt, és teljesen beleszeretett Toszkánába. Megvette a Visdomini-ak kastélyának romait, azzal a szándékkal, hogy felújítja és középkori hangulatot kölcsönöz neki. Giuseppe Fancelli építész vezette a restaurációt, és Sir Temple Leader a környék legjobb művészeit és kőműveseit hívta el a segítségére. A köveket a helyi barlangból, Maiano-ból szállították. “Pietra serena”-t használtak a díszítés mintájához, a lámpákhoz, gyertyatartókat készítettek kovácsoltvasból, és középkori, valamint reneszánsz stílusú freskókat festettek. A kertbe ciprusokat, fenyőket és magyaltölgyeket ültettek.

Ma a vár egy kis ékszer Toszkánában, lőrésekkel teli tornyaival, reneszánsz udvarával és számos sétányával.

A várban esküvőket rendeznek, talán az ifjú párok nem ismerik a szerencsétlenül járt szerelmesek történetét!

(Címlapfotó: Castello di Vincigliata (c) wikipediA/Maxcivi)