» Ausztria

» Ausztria » Salzburg


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Salzburgtól alig 90 kilométerre délre, 1750 méter magasan fekvő Obertauern régóta a téli sportok paradicsoma. A helység azóta még inkább híres, hogy a Beatles együttes itt forgatta 1965-ben Help című filmjének egyes jeleneteit.


Help

A négy liverpooli fiú második egészestés - és első színes - filmje 1965-ben készült, rendezője Richard Lester, aki a gombafejűek első filmjét, az A Hard Day's Night (Egy nehéz nap éjszakája) című mozit is levezényelte. A poénokban gazdag Help c. második filmnek a főszereplője a kitűnő zenén túlmenően Ringo Starr, akinek az ujjára nőtt mágikus gyűrű okozza a bonyodalmakat, s maga sem érti, mi történik vele az osztrák Alpokban vagy éppen a Bahama-szigeteken.

A történet szerint összeesküvés áldozatai lettek, rejtélyes módon egy gyűrű került a szerencsétlen sorsú dobos, Ringo ujjára. Letenni sehogy sem tudta, az ékszer viszont vonzza a gonosz erőket, akik mindent megpróbálnak elkövetni megszerzéséért. 

Ekkor ismerkedtek meg az együttes tagjai a sízés alapjaival. Az együttes látogatásának emlékét azóta is őrzi a "Beatles Bar" nevű zenés szórakozóhely, ahol éjjel-nappal a legendás csapat zenéit hallgathatja a közönség. 

Grünwaldkopf

A több sílift közül nyáron csak a Grünwaldkopf csúcsra közlekedő felvonó működik.

Gamsleiten Kriterium

Obertauernben a szezonvégén rendezik meg extrakategóriás havas kincskeresést. Helyszíne Salzburg tartomány lesiklópályáinak legmeredekebbike, a Gamsleiten 2.

A Gamsleiten Kriterium alkalmával buzgó kincsvadászok százai szállják meg az elkerített terepet, és nagy elánnal kutatnak a hóban elásott 30 kincsesláda után. A ládák tárgynyereményeket és utazási utalványokat rejtenek.

Johanneswasserfall

A 38 méter magas Johannes vízesés nagyon lenyűgöző látvány. A legjobb napszak a Johannes Wasserfall meglátogatására a délutáni órák, amikor a nap eléri a vízesést.



Tartomány:Salzburg
Település:Obertauern
GPS: 47° 15′ 34.80624″, 13° 33′ 16.04214″
Honlap: https://www.obertauern.com/sommerurlaub-oesterreich/seilbahnwandern.html

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward