Monasterio de Yuste

A kolostorban halt meg V. Károly német-római császár 1558. szeptember 21-én. Szobája és halálos ágya érintetlenül látható. Alighanem Verdi Don Carlos című operájának köszönheti a "San Geronimo de Yuste kolostor remetéjeként" is ismert V. Károly császár.

A csábító helyen található kolostor V. Károlyról ismert, aki élete utolsó éveit Yuste-ban töltötte a kolostor melletti kis palotában, és ott halt meg. A festői komplexum és az említett kolostorok mellett V. Károly temploma és szobája is megtekinthető.

A "legtehetségesebb Habsburgnak" tartott V. Károly spanyol király és német-római császár hatalmas amerikai gyarmatainak köszönhetően büszkén vallhatta, hogy birodalmában soha nem nyugszik le a nap.    

1500. február 24 -én született Gentben. 1500. február 24-én született az akkor flandriai Gentben. Apja I. Fülöp kasztíliai király, anyja (Őrült) Johanna, II. Ferdinánd aragóniai király lánya volt. Károly alapos neveltetésben részesült (egyik oktatóját, Hadriánt később pápává választották), és már gyermekként hat nyelven beszélt. Egyénisége tekintélyt parancsoló volt. Ő vezette be a "császári felség" megszólítást. Méltán tekintették az első modern uralkodónak, akivel beköszöntött az újkor. Ugyanakkor ellentmondásos személyiség is volt, akiben szüntelenül viaskodott egymással a lovagi középkor és a születőben lévő újkor. Bizonyos "vétségeket" orrlevágással büntetett, a rágalmazókat pedig arra kötelezte, hogy négykézláb másszanak és ugassanak. Hitt a csillagjóslásban.

Bár apját Szép Fülöpnek nevezték, az ő külseje korántsem volt előnyös: jellegzetes Habsburg-szája, nagy és előreálló alsó ajka miatt csak nehezen érhetően beszélt és habzsolva evett. Anyjától, Őrült Johannától örökölte melankóliára hajlamos vérmérsékletét, amely miatt végül időnek előtte mondott le a trónról. Alapos neveltetésben részesült, hat nyelven beszélt, egyénisége mindenkit lenyűgözött.

Tizenhat évesen lett spanyol király, három évvel később hatalmas adósságokba verve magát, a Fuggerek pénzén a német-római császári címet is megvásárolta. A katolikus hit védelmezőjeként lépett fel Lutherrel és a protestáns német rendekkel szemben, megpróbálta megszerezni a hegemóniát Nyugat-Európában, s helyreállítani a császári hatalom régi fényét. Ravaszságának, szívósságának, szerencséjének és tehetségének köszönhetően győzött is minden ellenfelével - pápákkal, eretnekekkel, franciákkal, német fejedelmekkel, felkelő spanyolokkal és németalföldiekkel, angolokkal, törökökkel és tuniszi tengeri kalózokkal - szemben, de e győzelmek végül nem sokat értek. Céljaiból semmit sem sikerült megvalósítania, sőt uralkodása végén talán távolabb állt tőlük, mint trónra lépésekor. Az évtizedes németországi vallásháború végén az
1555-ös augsburgi béke elismerte a lutheri tanokat, a franciákkal és a törökökkel vívott harcok nem hoztak kézzelfogható eredményt, s nem tudta megzabolázni a német fejedelmeket sem.

Uralkodása hadjáratokkal és utazásokkal telt, amelyekre iszonyatos összegeket pocsékolt el. Ugyanakkor ő maga kínosan takarékos, már-már fukar volt, ruháit darabonként nyilvántartotta és gyakran foltoztatta is.

Ő volt az első modern uralkodó, akiben még a lovagi középkor és a születő újkor viaskodott: hitt a csillagjóslásban, habozás nélkül elrendelte a bűnösök orrának levágását, a rágalmazókat arra kényszerítette, hogy négykézláb másszanak és ugassanak. Ugyanakkor becsülte a tehetséget, s udvari festőjének maga emelte fel a leejtett ecsetet, mondván: nemest annyit kreál, amennyit akar, de Tiziano csak egy van. Ellenfele, Luther holttestét nem volt hajlandó kiásatni és elégettetni, mondván: csak élőkkel háborúzik.

A megfáradt, köszvény, asztma és vérbaj kínozta, emésztési gondokkal küszködő uralkodó 1555-ben kudarcát beismerve lemondott a trónról. Fia, II. Fülöp kapta németalföldi és spanyol birtokait, öccse, Ferdinánd örökölte a német-római császári koronát, ami újabb háborúk magvát vetette el. Fia ettől kezdve nem törődött magát Diocletianushoz hasonlító apjával, aki Yuste városának Jeromos-rendi kolostorába vonult vissza. Pazar "remetelakában", amelyben fázékonysága miatt minden szobában kályha állt, miséket hallgatott és szeretett óráival bíbelődött, ha súlyosbodó köszvénye engedte, de nagyétkűségéről nem tudott leszokni. Utolsó hónapjaiban koporsóban töltötte éjszakáit, s 1558. szeptember 21-én hunyt el.

A magát Diocletianus római császárhoz hasonlító Károly 1556-ban történt lemondása után még két évig élt remeteségben óráival és csillagászati műszereivel bíbelődve. Utolsó hónapjaiban koporsóban töltötte éjszakáit és végrendeletében megtiltotta, hogy testét bebalzsamozzák.