© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Magyar betlehemek Rómában
2013. november 27.
Tizenhat magyar kézműves betlehem látható a csütörtökön nyíló nemzetközi betlehemes kiállításon a Róma központjában lévő Santa Maria del Popolo-bazilikában
Tizenhat magyar kézműves betlehem látható a Rómában csütörtökön nyíló nemzetközi betlehemes kiállításon.
A karácsonyi ünnepek közeledtével az olasz fővárosban harmincnyolcadik alkalommal rendezik meg a 100 Betlehem elnevezésű kiállítást. A tárlaton valójában összesen 183, kézműves munkával megvalósított betlehemet mutatnak be. A tizenegy olasz tartományból és harminc - nem csak keresztény vallású - országból érkezett alkotások az adott földrajzi térségek és nemzetek vallási és művészi tradícióinak jelképei. A legjobb munkákat díjban részesítik.
A Magyar Kézművességért Alapítvány előzetes válogatás után 29 pályázatot és fotót küldött az olaszországi szervezőknek, akik ebből választották ki azt a 16 magyar betlehemet, amelyet a nemzetközi tárlaton tekinthet meg a közönség - mondta el Gergely Imre, az alapítvány titkára az MTI-nek.
Hozzátette: a magyar alkotások a népművészet, a képző- és iparművészet különböző ágait képviselik, van köztük csuhéból, kerámiából és mézeskalácsból készített munka is.
A január 6-ig, vízkereszt napjáig látható kiállítást - amelyről bővebben a www.presepi.it oldalon lehet olvasni - az idén is a Róma központjában lévő Santa Maria del Popolo-bazilika és a mellette levő Bramante Terem látja vendégül.
A kiállítás jelentőségét és népszerűségét mutatja, hogy Giorgio Napolitano olasz államfő védnökségével rendezik meg. Claudio Maria Celli érsek, a Tömegkommunikációs Pápai Tanács elnöke nyitja meg Ignazio Marino római főpolgármester és a szentszéknél akkreditált nagykövetek jelenlétében.
(MTI)
Legfrissebb hírek
Népszerű
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Falusi ősz
- Lenyűgöző látvány, amikor 5000 juh indul útnak a dél-tiroli Schnalstal-gleccseren
- Ferragosto: Amikor Olaszország egész nap nyaral
- Bastille nap: A Bastille lerombolása az önkényuralom végét jelentette
- Rómában a legmagasabb szintű hatósági ellenőrzés lépett életbe
- A cicák világnapján fényképeztük ezt a bokor alatt hűsölő cicát Kisorosziban
- 50 fokos pokol a római tereken: a műholdak leleplezték a jubileumi felújítások valódi mérlegét
- Megnyílt a hallstatti sóhegyi siklóvasút – kristályos kabinok, dupla kapacitás
- Lángolnak a hegyek


