© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Megerősítették a toszkánok etruszk származását
2013. február 10.
Az etruszkok származására keresett választ az az olaszországi tudományos vizsgálat, amely szerint a titokzatos ókori nép eredetét Itáliában és nem Kis-Ázsiában, Anatóliában kell keresni.
Az etruszk sírokban talált, több mint kétezer éves csontmaradványokon végzett genetikai vizsgálatot a firenzei egyetem antropológiai és a ferrarai egyetem genetikai kutatócsoportja az olasz nemzeti kutatóközpont (CNR) milánói biotechnológiai központjával együttműködésben.
A PlosOne tudományos folyóiratban közölt eredmények az olasz sajtó szerint azt támasztották alá, hogy az etruszkok "hozzánk tartoznak és közöttünk is maradtak".
A kutatók ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy az etruszk őshonos itáliai nép, nem máshonnan érkezett Itáliába.
A vizsgálatok szerint ez nem mond teljesen ellent az etruszkok kis-ázsiai származását hangoztató korábbi kutatásoknak. A firenzei és ferrarai tudósok szerint azonban az Anatólia és Itália között kimutatott népvándorlás jóval korábbi, legalább ötezer évvel ezelőttre nyúlik vissza. Az Itáliában az i.e. 7. századtól nyomot hagyó etruszkok kultúrája azonban a félszigeten fejlődött ki, és nem a Földközi-tenger keleti medencéjében folyt népvándorlás közvetlen következménye.
A DNS-vizsgálat azt is kimutatta, hogy az etruszkok génjei nem vesztek el. Továbbéltek a toszkánok szűk csoportjában, a Volterra és Casentino közötti térség lakosaiban.
Nem véletlen tehát, hogy Fabiola Ierardi olasz rendezőnő, amikor 2006-ban filmet forgatott az etruszkokról, Toscanában, az egykor etruszkok lakta városokban keresett statisztákat. Azt állította, hogy a mai toszkánok profilja egyezik az etruszk sírok freskóin látottakkal.
(Címlapfotó: Cerveteri nekropolisza (c) wikipedia/Sailko)
Népszerű
- Krampuszok riogatnak Ausztriában
- Graz adventi vásárai
- Idén is megépítették a rekorder vörsi betlehemet
- Budapesten idén is elindul az adventi fényflotta
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Idén is megépült a mesebeli Jégtemplom a Tátrában
- Bizarr látványosságok: A leghátborzongatóbb helyek Itáliában
- Flandriában varázslatos adventi fényfesztiválok várják a látogatókat
- Itália legszebb karácsonyi vásárai
- A Hálaadás története és a tökéletes pulyka receptje


