Sixtus-kápolna

A Sixtus-kápolna a Szent Péter-bazilikával szembe állva a bazilikától jobbra található. Az egész világon ismert ember teremtését, a Paradicsomból való kiűzetés jelenetét ábrázoló mennyezeti freskó Michelangelo alkotása. A freskó 540 nm területével legnagyobb egybefüggő freskója.

A terem a pápák magánkápolnája, itt tartják a konklávékat, a bíborosok pápaválasztó tanácskozásait.

A kápolna egyszerű, szegényes, ferences rendi épület. A kápolna 40,9 méter hosszú, 13,4 méter széles, ezek a méretek megegyeznek az Ószövetségben leírt Salamon templom méreteivel. A mennyezet magassága 20,7 méter. Az építkezés 1473- tól 1481-ig tartott IV. Sixtus megbízásából.

A kápolna freskóit Botticelli, Ghirlandaio, Pinturicchio, Perugino, Rosselli, Signorelli és Michelangelo festette. Michelangelo II. Gyula pápa megbízására megfestette a mennyezetfreskót (1508 és 1512 között). Ascanio Condivi 16. századi festő és író beszámolója szerint a pápát a Michelangelo sikereire féltékeny Donato Bramante beszélte rá, hogy a freskófestésben tapasztalatlan szobrászt bízza meg a munkával, mivel arra számított, hogy belebukik. Óriásit tévedett.

A méretét és műfaját illetően is hatalmas kihívást jelentő munkát Michelangelo egyedül végezte, a födém alatt görnyedezve, szinte vázlatok nélkül. Az 1508 és 1512 között készült, 40x13 méteres monumentális munka a teremtés és az özönvíz mellett a biblia prófétáit és a görög szibillákat is ábrázolja, szenvedélyes és kifejező alakjai az alkotás kínjait is tükrözik. 

Michelangelo Buonarroti a kápolna mennyezetének a megfestésével 1512. október 31-én készült el. Addig senki sem láthatta: a művész vásznakkal takarta el négy éven át tartó munkáját. A ma az egész világon ismert ember teremtését, a Paradicsomból való kiűzetés jelenetét és a Biblia többi epizódját ábrázoló freskókat elsőként II. Gyula pápa és tizenhét bíboros láthatta.

Michelangelo élete végén visszatért Rómába és 1534-ben megfestette Az utolsó ítéletet a Sixtus-kápolna záró falára, a döbbenetes látomás középpontjában az ítélkező Krisztus ül, az ekkor már öreg és magányos művész a képre ellenfeleit is ráfestette, önmagát lenyúzott bőrével ábrázolta.

A Sixtus-kápolna a kívülállók számára mindig is titokzatos volt. Ezt erősítette, hogy Gregorio Allegri VIII. Orbán pápasága idején (1630 körül) komponált bűnbánati zsoltára (Miserere mei, Deus) sokáig nem kerülhetett ki a Vatikán falai közül. A zsoltárt egyfajta titokzatosság lengte körül, és csak a nagyhét szerdáján, valamint nagypénteken adhatták elő a Sixtus-kápolnában. Ha valaki máshol adta elő vagy lemásolta, azt kiközösítéssel büntették.

1770 előtt az egyház mindössze három hivatalos másolatot juttatott el három különböző emberhez. Ezek a portugál király, egy Giovanni Battista Martini nevű szerzetes, valamint I. Lipót német-római császár voltak.

1770-ben azonban egy 14 éves fiú egyetlen meghallgatás után tökéletesen lejegyezte a kompozíciót: a csodagyerek nem volt más, mint Wolfgang Amadeus Mozart, aki a nagyhét szerdáján hallotta a darabot. Bár visszament még egyszer meghallgatni a művet, pusztán azért, hogy az esetlegesen fennmaradó kisebb hibákat kijavítsa. A komponista három hónappal később hírnevet szerzett magának a zeneművel, és XIV. Kelemen pápa kitüntette az Aranysarkantyú-renddel. 

Miután Mozart Miserere-változatát 1771-ben Dr. Charles Burny nyilvánosságra hozta, a tiltást feloldották, és a kompozíciót később többen is átírták, többek között Felix Mendelssohn és Liszt Ferenc. Manapság sokan dolgozzák fel a zeneművet. 2015-ben például a Sixtus-kápolna kórusa is felénekelt egy változatot az 1661-ből való Sixtus-kódex alapján.