Santuario di San Patrizio

A Santuario di San Patrizio épülete egy sziklás kiemelkedésen áll, és egy szentély és egy erőd érdekes ötvözete. 

Ezt a szentélyt nem másnak, mint Írország védőszentjének szentelték. Ennek a szentnek a középkori imádata az olasz Alpok egyik völgyében zavarba ejtőnek tűnhet. E gyakorlat okát rejtély és néphit övezi. A leghitelesebb legenda azt állítja, hogy a szentélyt a Barbarossa hadai elől menekülő angolszász kereskedők alapították, akik a 12. században a környéken találtak menedéket. Bár erre nincs egyértelmű bizonyíték, e legenda kronológiája összhangban van a szentély történetével, amely a 13. században egy kis szentély építésével kezdődött, ahol Szent Patrik szobra állt.

A szentély főépületének építése csak a 14. században kezdődött, és további egy évszázadot vett igénybe, mire befejeződött. A szentélykomplexumot az évszázadok során többször átépítették. Ami ma látható, az az 1980-as években végzett felújítási munkálatok eredménye.

A szentély legrégebbi és legérdekesebb része a sacello, egy barlangszerű kápolna a 13. századból. A mai napig értékelni lehet Jacopino Scipioni 1514-ből származó festményeit, valamint más, ugyanebből a korból származó ismeretlen művészek festményeit.

A sacello leglátványosabb freskója az Utolsó ítéletet ábrázoló freskó, amelyen Krisztus egy földgömbön nyugodva jelenik meg felül, jobb keze az áldottakat a mennybe fogadja, baljával pedig a bűnösöket a pokolra kárhoztatja. Az üzenet megerősítése érdekében Krisztus jobb füléből egy liliom, bal füléből pedig egy kard áll ki, utalva Ézsaiásra, aki szerint Krisztus nem aszerint ítél, amit lát, hanem aszerint, amit hall. Krisztus jobbján Szűz Mária, balján pedig Keresztelő János látható.

E három alak alatt két angyal harsonázik, hogy felébreszthesse a halottakat, akik a freskó alsó részén megjelennek, sírjaikból kikelve és ítéletükre várva. Az ördög látható, amint a hajánál fogva rángat egy bajba jutott nőt, aki az örök büntetés lángjai felé tart. Ezzel szöges ellentétben a freskó másik oldalán Szent Péter egy gyülekezetet vezet a mennybe. A jelenet Michael Wolgemut 1493-as fametszetére emlékeztet.