» Olaszország

» Olaszország » Campania » Nápoly


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Pozzuoli Nápoly közelében található.


Pozzuoli kezdetben görög gyarmatváros volt Dicaearchia néven, a rómaiak, akik i. e. 194-ben hozták itt létre saját kolóniájukat, Puteoli névre keresztelték át. A város latin neve kutacskát jelent és a környéken található termálforrásokra utal. A görög és a római város egyaránt korának fontos települése volt.

Puteoli kikötőjébe futottak be Alexandriából a gabonával megrakott hajók, ahogy a római világ más pontjából is érkeztek szállítmányok: üvegáru, mozaiklapok, kovácsoltvas és márvány. A közeli Misenum a római hadihajók, a korabeli világ legnagyobb flottájának fő bázisa volt.

A város volt a színhelye 37-ben Caligula híres "tréfájának", aki hajókból három kilométeresnél hosszabb pontonhidat építtetett Puteolitól a szomszédos Baiaeig és átlovagolt rajta, hogy beteljesítse a jóslatot, amely szerint nincs több esélye arra, hogy császárrá váljon, mint arra, hogy átlovagoljon a baiaei öblön.

Látnivalók

Stadion. Feltárták és újra látogatható a város stadionja, amelyet a 138 és 161 között uralkodó Antoninus Pius császár építtetett 142 körül elődje, Hadrianus tiszteletére. Itt zajlott az Antonius Pius által létrehozott olimpiai játékok római változata. A létesítmény 1538-ban pusztult el, amikor a Monte Nuovo kitörésekor betemette a vulkanikus eredetű hamu.

Campi Flegrei. Olasz régészek egy i.e. 3. századból származó fenséges villára bukkantak a Nápoly közelében fekvő Pozzuoli-öböl partján. A lelőhelyről nyíló lenyűgöző panoráma, az építmény méretei és pompája, valamint feltehető átépítési időpontja arra enged következtetni, hogy a villa Julius Caesarnak, az ókori történelem egyik legnagyobb hadvezérének, a római birodalom császárának pihenőhelye volt. A tufából épült villa az ókori világ híres kikötője, Baia közelében lévő Campi Flegrei régészeti lelőhelyen végzett ásatások során került napvilágra. Baia a római birodalom idején császári rezidencia lett, itt halt meg Agrippina, Néró anyja. Az öböl fölé magasodó dombra épített hatalmas villa egy részét a i.e 3. században emelték, majd az i.e 1. században jelentősen kibővítették. A villa a Campi Flegrei lelőhelyen feltárt legrégebbi épület.

Amphitheatrum Flavium. A harmadik legnagyobb amfiteátrum Olaszország területén a római Colosseum és a capuai mögött. Vespasianus és Titus császárok uralkodása idején épült és 20 000 néző befogadására volt képes. Ellipszis alakú, 147×117 m kiterjedésű, ebből a viadaltér mérete 72×42 m.

Vulcano Solfatara. A Campi Flegrei vulkáni zóna része, kénes kigőzölgéseiről híres. A kráter Pozzuoli elővárosában fekszik, mindössze 15 perc gyaloglásra a városközponttól és kikötőtől. Egy 2017-es tragédia miatt a területet lezárták, nem látogatható. 

Pozzuoli, Nápoly, Campania, Solfatara, Panoráma, Tájkép

Vulcano Solfatra (c) pixabay

Elsüllyedt római város

Búvárok, sznorkelezők és turisták egész évben látogatnak a Nápolytól mindössze néhány kilométerre található Pozzuoli-öbölbe - hogy visszautazzanak az időben, és végigússzanak az ókori utcákon, mozaikok, szobrok, oszlopok és az egykor a gazdag rómaiak tengerparti üdülőhelyének maradványai mellett.



Tartomány:Campania
Cím:Pozzuoli
GPS: 40° 49′ 21.5148″, 14° 7′ 18.87924″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward