Ritka különleges virág pompázik Zalában

2024. március 23.

print Hetedhétország.hu

Ritka különleges virág pompázik Zalában

A mocsári kockásliliom hazánkban védett, eszmei értéke: 50 000 Ft.





A kockásliliom, amelynek természetvédelmi értéke tövenként 50 000 ezer forint, április elején emeli magasba a virágait. A hagymás évelő növény zöld bimbója eleinte ugyanis a földön fekszik, majd 10-30 centiméterre nő a virág szára, s fokozatosan felemelkedik. 

A magányos száron bókoló virág széles harangalakú, rózsaszínes-barnásvörös, sakktáblaszerűen foltos. Magyarországon a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetben és Zala megyében, illetve Gemenc környékén nő. A Beregi-síkságon a láprétek és a ligeterdők az otthona.

A növénynek a Beregben több tájneve van, így például hívják kongóvirágnak, vagy kotuliliomnak is. Az előbbi elnevezés a virágok bókoló helyzetére, míg az utóbbi élőhelyére, a lápok kotu talajrétegére utal.

A liliomfajta a nedves, változó vízállású réteket, a tölgy-kőris-szil ligeterdőket kedveli. A hagymás növény szára karcsú, tőlevelei hosszúak, keskenyek. Zöldbimbójával eleinte a földön fekszik, majd a kinyíló, rózsaszín-vörösbarna, kockásan foltos virágját fokozatosan emeli magasra.

2016-ban Magyarországon elnyerte az „Év vadvirága” címet.

(Fotó: Virágzik a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris) Zalaegerszeg közelében 2023. március 21-én. MTI/Katona Tibor)


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

hirdetés
Régészeti és történelmi könyvek

hirdetés

hirdetés