Dráma: elpusztulhat a francia festők legkedveltebb helyszíne

A normandiai Mont-Saint-Michel, a látványos középkori apátsággal koronázott egyedülálló szikla leukogranitból áll, ennek köszönhető, hogy ezt a meredek árapály-szigetet soha nem mosta el a tenger. A La Manche csatorna északi oldalán fekvő Angliához hasonlóan azonban a francia szárazföld is régóta ki van szolgáltatva a part menti eróziónak, és folyamatosan veszít területéből.

Az elmúlt hónapokban a France 2 televíziós csatorna többször is felhívta a figyelmet a normandiai sziklák nyomorúságos helyzetére.

A Seine-Maritime megye sziklái - amelyek többnyire krétából állnak, a felső részeken homokkal és agyaggal keverve -, akár 100 méter magasak is lehetnek, könnyű prédái a part menti eróziónak. Ezt a folyamatot a viharok, a szél, az erős hullámzás és a globális felmelegedés miatt emelkedő tengerszint okozza. Dieppe-nél például 2012-ben összesen 20 000 köbméternyi szikla tűnt el egy omlás során.

Kétségtelen, hogy Seine-Maritime megye teljes tengerpartja - vagyis 46 település 300 000 lakossal - felett borús jövő lebeg. A geológusok becslése szerint a megye 20 éven belül 230 hektárnyi tengerparti területet veszít el. Ha valahol rés nyílik, a víz feltartóztathatatlanul bekebelezi a mögötte lévő földet.

Különös figyelmet kapott a Seine-Maritime megyében található Varengeville-sur-Mer, ahol a magasan egy sziklán álló templomot az a veszély fenyegeti, hogy hamarosan eltűnik a tengerben. Varengeville egykor az impresszionizmus főszereplőinek törzshelye volt, akik közül néhányan megörökítették a templomot festményeiken, lágy színekben és fényben fürdetve annak környezetét. Nem csoda tehát, hogy a falut és a Saint-Valery-templomot manapság évente turisták tízezrei keresik fel.

Varengeville-sur-Mer és a közeli Dieppe sziklái azonban tehetetlenek a tenger támadásával szemben; hiányzik belőlük a Mont-Saint-Michel tartóssága - írta meg az theartnewspaper.

Monet, Renoir, Pissarro és Corot vonzódott Varengeville-hez. A kubista művész Georges Braque a falu lakója volt, és 1963 óta a templom melletti temetőben nyugszik. Braque volt az, aki az akkori francia kulturális miniszter, André Malraux javaslatára megtervezte a Saint-Valery kórusában lévő csodálatos ólomüvegablakot.

A templom, amelynek jelenlegi épülete a 11. századból származik, a román kori és a későbbi építészeti elemeket ötvözi. Helyén egykor az Auvergne-ból érkezett Valery szerzetes szentélye állt, aki küldetése miatt a "Parti sziklák apostola" nevet kapta. A feljegyzések szerint azonban a sziklák akkoriban fél mérföldnyire voltak a szárazföld belsejében, míg ma a víz öleli őket.

A ma templom mindössze 10 méterre van egy olyan földdarabtól, amely gyorsan csúszik a közeli függőleges sziklafal felé. Ez a szikla állítólag évente átlagosan 40 métert távolodik a megzabolázhatatlan tengertől.

Église Saint-Valery de Varengeville-sur-Mer, Varengeville-sur-Mer, Normandia, (c) wikipedia/Koltai Levente

Saint-Valery megmentése

Franciaországban már régóta próbálkoznak különböző módszerekkel a part menti erózió elleni küzdelemben. De akárcsak nyugaton, ahol az Atlanti-óceán Európa legmagasabb dűnéit pusztítja, Seine-Maritime megye sziklái számára is kevés a remény. És itt Varengeville-sur-Mer egyértelműen a középpontban van. A vámház, amelyet a napóleoni Európa blokád idején építették és ahol Monet lakott, már eltűnt. 

A Saint-Valery templomban az ezredforduló óta javításokat végeztek egyes falakon és az alapokon, valamint a tetőn és a gerendákon. A templomot, amelynek a talaj nedvességtartalma miatt folyamatosan változik a szintje, a munkálatok óta mesterségesen tartják össze. Félő, hogy előbb-utóbb a szakadékba fog csúszni, sőt darabonként összeomlik, és a tengerbe zuhan.

Az elkerülhetetlen katasztrófa elhárításához drága beavatkozásra van szükség.

De hogyan is lehet pontosan megmenteni Saint-Valery-t? Az egyik megoldás az lenne, ha a templomot részekre bontanák, és valahol a szárazföld belsejében újjáépítenék. A másik, radikális megoldásnak drága amerikai előzményei vannak: a templomot teljes egészében új helyre szállítanák. De vajon a templom és a temető alatt lévő, amúgy is veszélyeztetett talaj elbírná-e a szükséges gépek súlyát? Csak a megvalósíthatósági tanulmány, amelynek az új helyszínt is tartalmaznia kellene, 400 000-600 000 euróba kerülne - ez csak egy kis része annak a sok milliónak, amely egy ilyen vállalkozáshoz szükséges.

A normandiai part menti erózió miatt a Varengeville-sur-Mer-i Saint-Valery templom hamarosan eltűnhet. Claude Monet: L'Église de Varengeville, matinal effet (1882) (c) wikipedia

Monet maradandó öröksége

De vajon Claude Monet mennyire volt tisztában ezekkel a veszélyekkel? A L'Eglise de Varengeville, effet matinale című 1882-es festményén a templom egy dacos tengerparti sziklán áll - nem messze a szakadéktól.

Ha a Saint-Valery-templom a part menti erózió áldozatává válik, a Varengeville-i temető is eltűnik a tengerben - és vele együtt Georges Braque, felesége és szolgájuk sírja is. François Mitterrand többször is megfordult itt francia elnökként; a falubeliek emlékeznek rá, hogy leült a templom mögötti fapadra, és átadta magát a panorámának és a gondolatainak.

Ha a katasztrófát nem sikerül elhárítani, megmaradnak az impresszionisták festményei. Monet egyik különösen szép látképe, a L'Eglise de Varengeville; soleil couchant (1882) 2014-ben 5,68 millió fontért kelt el a Christie's londoni árverésén. Állítólag a művész először véletlenül találkozott a templommal; egy tengerparti séta során bukkant rá. Ugyanennek a képnek négy változatát is megfestette.