Bécsben most közelebbről megismerheti az EU működését

2018. május 16.

print Eurocomm-PR

Bécsben most közelebbről megismerheti az EU működését

Mivel sok bécsinek fogalma sincs, hogy az Európai Uniónak is köszönheti a közeli felújított játszóteret, a helyi kertészetből származó uborkát vagy éppen az aktuális nyelvtanfolyamát, az osztrák fővárosban idén is megrendezik az EU-s projektek hetét.





Több mint negyven, uniós támogatással megvalósított beruházást nézhetnek meg közelebbről a bécsiek 2018. május 15. és 19. között az "EUrópa Bécsben" elnevezésű kampány keretében. Revitalizált élőhelyeket, mezőgazdasági üzemeket látogathatnak meg, illetve kutatási és oktatási projekteket ismerhetnek meg.

Mivel sok bécsinek fogalma sincs, hogy az Európai Uniónak is köszönheti a közeli felújított játszóteret, a helyi kertészetből származó uborkát vagy éppen az aktuális nyelvtanfolyamát, az osztrák fővárosban idén is megrendezik az EU-s projektek hetét. Bécs – egyedüli osztrák tartományként – második alkalommal csatlakozott az Európai Bizottság "Európa a régiómban" elnevezésű akciójához, amelynek célja, hogy megmutassa az embereknek, miként profitál a régiójuk az uniós támogatásokból.

Erre a bécsieknek 2018. május 15. és 19. között van lehetőségük, amikor több mint negyven beruházást és programot ismerhetnek meg részletesebben. A kutatási és együttműködési projektek keretében például bepillantást nyerhetnek az Österreichische Computergesellschaftnál a robotika és mesterséges intelligencia területén zajló kutatásokba, a város környezetvédelmi ügyosztályánál mindent megtudhatnak a városi hőszigetekről, az AustriaTechnél pedig a határokon átívelő utazástervezésről.

Nyílt napra várják az érdeklődőket azok az intézmények, amelyek különböző oktatási és integrációs programokat kínálnak a legkülönbözőbb korosztályoknak. Ezek között van környezetvédelemre nevelés gyerekeknek, tanácsadás romáknak, többnyelvű oktatás az óvodákban és általános iskolákban, pszichiátriai betegek munkaerőpiaci integrációja, illetve startup-akadémia is.

Az EUrópa Bécsben harmadik nagy témaköre a természettel és környezetvédelemmel kapcsolatos. A résztvevők a különböző séták és túrák mellett megtudhatják például, miként igyekszik összehangolni a bécsi erdészet a város egyik közkedvelt kirándulóhelyén, Lobauban a természetvédelmet a látogatók  igényeivel. A Bioforschung Austria jóvoltából megismerhetik a hagyományos és a biológiai gazdálkodás közti különbséget és ezek hatásait, valamint bekukkanthatnak a Gugumuck csigafarmra vagy a Flicker kertészet legújabb üvegházába.

Helyszínek, időpontok és jelentkezés itt.

(Nyitókép: Lobau © Eurocomm-PR / Mario Lang)





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play