© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Lengyelországból érkezik Vatikán karácsonyfája
2017. december 5.
A Szent Péter tér közepén már felállították az idén a lengyelországi Elk egyházmegyéjéből érkezett 28 méter magas fenyőfát. A gyertyagyújtás december 7-én lesz. Közelében építik a Nápoly közeli Monteverginéből érkezett, épületnagyságú betlehemet.
Szenvedő embertársaink segítése vezessen a közeledő karácsonyi ünnepek felé - ezt kérte Ferenc pápa advent első vasárnapján már a Szent Péter téren mondott beszédet.
A katolikus egyházfő szokásos vasárnap déli beszédében kijelentette: "figyelemmel és éberséggel" kell készülni karácsonyra.
Figyelemmel, mivel elszakadva a világ félrevezető és felületes zajától figyelmünket szenvedő embertársaink felé kell irányítanunk. Éberségünket pedig arra kell használnunk, hogy ne kerítsen hatalmába a világot uraló hiúság, amellyel csalódottság és reményvesztés is párosul - mondta a pápa.
Ferenc pápa a hagyomány szerint személyesen vezeti a Vatikán karácsonyi szertartásait: december 24-én este a vigíliát a Szent Péter bazilikában, másnap az ünnepi szentmisét, amelyet a pápa karácsonyi beszéde, valamint a Róma városához és az egész világhoz intézett Urbi et Orbi áldás követ.
Legfrissebb hírek
Népszerű
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Falusi ősz
- Lenyűgöző látvány, amikor 5000 juh indul útnak a dél-tiroli Schnalstal-gleccseren
- Ferragosto: Amikor Olaszország egész nap nyaral
- Bastille nap: A Bastille lerombolása az önkényuralom végét jelentette
- A cicák világnapján fényképeztük ezt a bokor alatt hűsölő cicát Kisorosziban
- Rómában a legmagasabb szintű hatósági ellenőrzés lépett életbe
- 50 fokos pokol a római tereken: a műholdak leleplezték a jubileumi felújítások valódi mérlegét
- Megnyílt a hallstatti sóhegyi siklóvasút – kristályos kabinok, dupla kapacitás
- Lángolnak a hegyek


