Vasárnap délután Grande Jatte szigetén

Miután 1850 és 1870 között III. Napoléon és Haussmann báró rendezte a szigetet, a művészek is felfedezték és festeni kezdtek ott. A 19. század végén az impresszionisták - Georges Seurat, Claude Monet, Vincent van Gogh, Alfred Sisley, Charles Angrand és Albert Gleizes - festettek jeleneteket a szigetről.

Georges-Pierre Seurat (Párizs, 1859. december 2. – Párizs, 1891. március 29.) francia festő legismertebb munkája, a Vasárnap délután Grande Jatte szigetén megváltoztatta a 19. századi modern művészet irányát, elindítva a neoimpresszionizmust.

Vasárnap délután Grande Jatte szigetén c. képhez is számtalan vázlatot készített a természetben, a Bois de Boulogne azon részén, amelyet alkotása helyszínének választott. Színskálája megegyezik az impresszionistákéval, de az ecsetvonásokat ez alkalommal kör alakú foltokkal, pöttyökkel helyettesítette. Ezzel a képpel vált Seurat a neoimpresszionisták vezetőjévé, egy eddig teljesen ismeretlen, pontokon (point) alapuló festésmód született, a pointillizmus. 

Apja champagne-i földbirtokos volt. Georges Seurat Le Raincy-i kertjükben fiatal korában gyakran festett, bár az év nagyobb részét anyjával Párizsban töltötte. 1875-ben vett részt Justin Lequien szobrász tanfolyamán, 1878-ban az École des Beaux-Arts-on Henri Lehmann tanítványa lett, akinek mestere Ingres volt. Az iskola könyvtárában bukkant Humbert de Superville genfi festő 1827-es művére: Tanulmány a művészet kétségtelen jeleiről, ez erősen hatott rá, emellett egy másik genfi esztéta, David Sutter nézetei is befolyásolták őt, aki a matematikát és a zenét kapcsolta össze. Seurat-t egész életében intenzíven foglalkoztatta a művészet és a tudomány kapcsolata.

1879-ban Brestben katonai szolgálatra vonult be, itt tengeri látképeket, parti tájakat és hajókat festett. Egy év múlva Párizsban Édmond-Francois Aman-Jeannal közös műtermet bérelt. Együtt csodálták Millet tájképeit a Louvre-ban s tavasszal hajón utaztak el La Grande Jatte szigetre, ahol Seurat számos képet festett. 1882-től már Delacroix komplementer színtörvényének megfelelően, szaggatott ecsetvonásokkal dolgozott, s az anyagok szemcsézettségének kihasználásával érzékeltette a tónusokat.

Először 1883-ban állította ki képeit a Salon termeiben, tájképei mellett anyjáról és Aman-Jeanról készített portréit is. Asniéres-i fürdőzés című képét a Salon visszautasította, ezért a festményt a Független Művészek Csoportosulásának tárlatán mutatta be, 1884-ben. Ekkor ismerte meg Puvis de Chavannes monumentális szimbolista festményeit, s találkozott az akkor százéves vegyésszel, Michel-Eugéne Chevreullal, akinek színelmélete megalapozta későbbi munkásságát. Kutatni kezdte a három alapszín, a piros, kék, és sárga s ezek kiegészítő színei által elérhető hatást. Megismerkedett Paul Signac-kal, aki legfontosabb tanítványa lett. La Grande Jatte-on és a normandiai Grandcamp-ban dolgozott, s találkozott Camille Pissarróval, aki egy időre átvette a pointilista technikát - ők akkor ezt divizionizmusnak nevezték.

Képein keveretlen apró színfoltokat helyezett egymás mellé, amelyek megfelelő távolságból nézve az emberi szem recehártyáján egyesülnek. A palettán történő keverés helyett tehát az optikai keverés módszerét alkalmazta, amelyet a néző szeme végez el, festményein a színpöttyök egységgé olvadnak össze, és a kép villódzva ragyog. Megpróbálta a képek vonalbeli harmóniáját is tudományosan megszerkeszteni; művein fontos szerepet játszottak a vertikális és horizontális hangsúlyok és az aranymetszés, ezért a szerkezetes irányok előfutárának is tekinthető. "A harmóniát hang-, szín- és vonalbeli elemekre bonthatjuk - írta -, és ezek a harmóniák vidámságot, nyugalmat vagy szomorúságot tudnak kifejezni".

Igen alapos előtanulmányok után fejezte be Seurat a Vasárnap délután a Grand Jatte szigetén című képét, s 1886-ban egy csoportos impresszionista kiállításon mutatta be. A kép óriási érdeklődést, de botrányt is keltett, mivel nem kellő távolságból szemlélve akár zavart is okozhat a nézőben.  A festők igen nagy érdeklődést mutattak a fény és a színek közti összefüggések iránt, Signac és Pissarro is ezt kutatta. Seurat művészetének újdonsága felkeltette Émile Verhaeren belga költő érdeklődését is, a műkritikus Félix Fénéon tanulmányt írt róla, Durand-Ruel műkereskedő pedig Párizsban és New Yorkban is bemutatta műveit.

Seurat 1887-ben megfestette a Modellek, majd A kiállítás című képét. 1888-ban Signac-kal Brüsszelbe utazott, ahol a Húszak kiállításán hét képét mutatták be. 1889-ben a Salonban tájképeit állította ki, s megfestette Signac arcképét. Párizsban együtt élt Madeleine Knobloch-sal, akitől 1890-ben fia született, de még barátai előtt is titkolta kapcsolatukat.

Kánkán című képét a Húszak brüsszeli kiállítására küldte, a Púderező nő kedveséről készült. 1890 nyarát a Dunkerque melletti Gravalines-ban töltötte. Utolsó képét, a Cirkuszt befejezetlenül mutatta be a Függetlenek Salonján. A kiállítás rendezésekor megfázott, és 1891. március 29-én Párizsban meghalt.

Hét nagy és mintegy 40 kisebb festményt, 500 vázlatot hagyott hátra, művein a mindennapok Párizsát, a sétáló midinetteket és gavallérokat, a cirkuszi artistákat, a pihenő munkásokat ábrázolta. Technikája tudományos színelméleteken alapult, képein keveretlen apró színfoltokat helyezett egymás mellé, amelyek megfelelő távolságból nézve az emberi szem recehártyáján egyesülnek. A palettán történő keverés helyett tehát az optikai keverés módszerét alkalmazta, amelyet a néző szeme végez el, festményein a színpöttyök egységgé olvadnak össze, s a kép villódzva ragyog.