A DNS-elemzés megerősítette: a magyarok legyőzője a magdeburgi dómban nyugszik

Hosszú ideig kétségek merültek fel a császári szarkofágban található csontváz kilétét illetően. Egy bambergi rokon DNS-ével végzett régészeti genetikai összehasonlítás most bizonyítékot szolgáltatott

I. Ottó, akit „a Nagynak” neveztek, egyesítette a széttagolt birodalmat, legyőzte a magyarokat a lechmezei, a kora középkor egyik legmeghatározóbb csatájában, és 962-ben Rómában császárrá koronáztatta magát. Ő volt az első uralkodó, aki Nagy Károly hagyományait folytatta, és ezzel lefektette a későbbi Szent Római Birodalom alapjait.

973. május 7-én Memlebenben bekövetkezett halála után a magdeburgi dómban temették el – abban a városban, amelynek hírnevét ő maga is elősegítette. 968-ban, öt évvel halála előtt, Otto Magdeburgot érsekséggé emelte, és így gondoskodott az Elba-parti város gazdasági és kulturális felvirágzásáról. A 13. századi katedrális-újjáépítés óta sírja a belső kórus közepén található. A szarkofág egy kazettás, monolit mészkőtömbből áll, és egy újrahasznosított antik márványlap borítja.

Hogy valóban Otto fekszik-e benne, sokáig történelmileg megalapozott feltételezés volt, de nem több ennél. Most azonban egy multidiszciplináris kutatócsoport, amelyben a klagenfurti egyetem is részt vett, olyan bizonyítékokat mutatott be, amelyek ezt a feltételezést nagyrészt bizonyított tényként rögzítik. 2025 óta egy átfogó dokumentációs és konzerválási projekt keretében dolgoztak a síremléken.

A projekt kiindulópontját egy kézzelfogható veszély jelentette. A Szász-Anhalt Kulturális Alapítvány és a Műemlékvédelmi és Régészeti Hivatal (LDA) 2024-ben egy rendszeres ellenőrzés során aggasztó károkat állapított meg a szarkofágon. A 19. századi vasalkatrészek korrodálódtak, nedvesség hatolt be, a sók pedig károsították a követ. A dómban tapasztalható jelentős hőmérsékleti ingadozások és a helyenként extrém páratartalom is hozzájárult a károsodáshoz.

2025 januárjában a síremléket zárt fa burkolattal vették körül, hogy a restaurálási munkákat ellenőrzött körülmények között lehessen elvégezni. A műemlék átfogó dokumentálását követően felemelték a mintegy 300 kilogramm súlyú fedőlapot. Az antik márvány szakértői időközben megerősítették, hogy a fedőlap Prokonnesosból, a mai törökországi Marmara-szigetről származó anyagból készült.

Alatta egy egyszerű fa koporsó került elő, amely konzerválási szempontból rendkívül aggasztó állapotban volt. A dendrológiai vizsgálat kimutatta, hogy a koporsófedélhez használt fát 1208 telén vágták ki és azonnal feldolgozták. Ez egybeesik a történelemmel: 1207-ben tűzvész pusztította el az akkor még román stílusú dómot, ezt követően Otto maradványait valószínűleg áthelyezték és ebbe az új koporsóba helyezték.

A fa koporsó tartalma összevissza volt szórva. Textil- és növényi maradványok, üledék, csontok. A textíliák közül kiemelkedett egy bizánci vagy spanyol selyemből készült piros lepel és egy ezüstszálakkal díszített, kékre festett takaró. Emellett tojáshéjakat, gyümölcsmagokat, egy 13. századi Moritz-pfenniget, valamint egy darab ablaküveget is találtak. A tárgyak arról tanúskodnak, hogy a sírba az évszázadok során többször is, különböző időpontokban nyúltak be.

A restaurálással párhuzamosan a Szász-Anhalt-i Műemlékvédelmi és Régészeti Hivatal tudósai antropológiai vizsgálatot végeztek a csontokon. A csontváz szinte teljes egészében megmaradtnak bizonyult, és meglepően jó állapotban volt. Kiderült, hogy a földi maradványok egy férfihoz tartoznak.

Számos jellemző egyezik az I. Ottóról szóló történelmi hagyományokkal. A férfi körülbelül 180 centiméter magas volt – körülbelül tíz centiméterrel magasabb, mint a korabeli átlagos férfi. A csontváz alapján megállapítható halálozási életkor körülbelül 55 és 65 év között van; a források szerint Ottó 60 évesen halt meg. A comb- és medencecsontokon jól kifejlett izomcsapások arra utalnak, hogy a férfi rendszeresen lovagolt.

Ehhez jönnek még egy mozgalmas élet nyomai: az ízületi gyulladásra jellemző elváltozások a térd- és csípőízületeken, csontosodások a gége és a bordák területén, valamint – ami különösen szembetűnő – a koponyán látható, már begyógyult erőszakos behatás nyomai. A felső állkapcsából három metszőfog hiányzik, amelyeket a férfi még életében vesztett el, valószínűleg ezekkel a sérülésekkel összefüggésben. Ehhez jön még egy szuvas fog, parodontitis és fogkő az alsó metszőfogakon. A koponyaalapnál és a felső nyakcsigolyáknál egyoldalúan megnagyobbodott ércsatornák láthatók, amelyek lehetséges okait a kutatócsoport még vizsgálja.

A csontmintákon végzett izotópanalízisek információt nyújtanak a halott táplálkozásáról: úgy tűnik, a férfi életében sok állati fehérjét fogyasztott, valószínűleg édesvízi halat is, emellett gabonát és hüvelyeseket. A köles – a szegényebb rétegek tápláléka – viszont nem játszott szerepet. A profil egy közép-európai középkori elit tagjáéval egyezik meg. A csontok radiokarbon kormeghatározása is olyan eredményeket hozott, amelyek a 10. századi halálesettel egyeznek.

Mindezek a leletek ugyan meggyőző képet adtak, de a döntő bizonyíték a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet laboratóriumából érkezett. Ott nemcsak a magdeburgi csontvázból származó DNS-t elemezték, hanem II. Henrikét is, az Ottó-ház utolsó uralkodójáét és a Szent Római Birodalom egyetlen szentté avatott középkori császáráét. Koponyája és két combcsontja relikviaként a bambergi dómban található.

„II. Henrik az utolsó Ottóként vonult be a történelembe; 1024-ben bekövetkezett halálával véget ért e dinasztia uralma, amely tartósan befolyásolta Európa történelmét” – magyarázza Thomas Wozniak, a Klagenfurti Egyetem Történeti Intézetének Középkori Történelem és Történeti Segédtudományok Tanszékének vezetője. „Az, hogy a székesegyházi káptalan és a bambergi érsek engedélyével 2025 elején lehetőség nyílt DNS-mintavételre a csontjaiból, nagy szerencsét jelent az Ottó-kori tudományos kutatás számára.”

Az eredmény végül igazolta, hogy II. Henrik biológiailag szoros rokonságban állt a magdeburgi koporsóban fekvő férfival. Az elemzés harmadik fokú genetikai rokonságot tárt fel, amely egy megszakítás nélküli férfiági vonalon és közös testvéreken keresztül húzódik. Ez egybeesik a történelmi hagyományokkal. II. Henrik vérvonal szerint Otto unokaöccse volt, apja pedig Otto testvérének, Bajor Henriknek a fia volt. Egyszerűen nem valószínű, hogy Magdeburgban és Bambergben véletlenül két másik, ilyen különleges módon egymással rokon férfi maradványai feküdnének – ráadásul észrevétlenül.

„Szinte teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy itt állnak előttünk Nagy Ottó császár valódi földi maradványai” – mondja Harald Meller, a Szász-Anhalt-i Műemlékvédelmi és Régészeti Hivatal igazgatója. Az azonosítás így megerősítettnek tekinthető. Ottó csontjai továbbra is Magdeburgban maradnak. 2026. szeptember 1-jén egy újratervezett koporsóban, amely a Szász-Anhalt Művészeti Alapítvány által kezdeményezett pályázat eredménye, újra eltemetik őket a magdeburgi dómban.