Hallstatt dróntilalommal küzd a turisták ellen

2018. augusztus 22.

print Hetedhétország.hu

Hallstatt dróntilalommal küzd a turisták ellen

Hallstattban a helyi lakosok tiltakoznak a napi 10. 000 ezer turista ellen, akiknek a csomagjaiban gyakran ott lapulnak a drónok is.





10 éve Hallstatt, a Világörökség helyszínként is számon tartott salzkammerguti kisváros még a nyugalom szigete volt, turisták tömegei még nem fedezték fel. Azonban mióta Kínában felépítették a város mását, rengeteg kínai vendég érkezik Hallstattba. Mivel erről a jelenségről a világsajtó is beszámolt, azóta a világ minden részéről özönlenek a turisták a kisvárosba. 2014-ben a „Double Happiness” (2014) címmel film is készült, melynek témája a festői szépségű Hallstatt Kínában megépült pontos mása.

"A reklámozás az utolsó dolog, amire szükségünk van" - mondja Alexander Scheutz polgármester. A polgármesternek nemcsak a turistahordákkal, hanem a helyiek lázadásával is meg kell küzdenie, akik panaszkodnak a rengeteg látogatóra.

Ami nem is csoda, hiszen a helyiek szerint a turisták nem ismerik a magánterület szentségét. Kíváncsian behatolnak a kertekbe, benyitnak a házakba, belesnek az ablakokon, figyelmen kívül hagyják a privát megjelölést. Képesek bárhol selfiket, fényképeket készíteni, hogy aztán megosszák az otthon maradottakkal.

A támadás azonban nemcsak földről jöhet, hanem már az égből is. A főszezonban, a napi 10. 000 ezer turista csomagjában gyakran ott lapulnak a drónok is, ezért a városban dróntilalmat vezettek be.

Hallstatt akár profitálhatna a sok turistából, azonban a turisták nagy része csak kevés időt tölt el a városban, ezért nem vásárolnak, nem fogyasztanak semmit. A helyiek tiltakozása miatt a polgármesternek lépnie kell. Míg 2010-ben 3440 busz érkezett Hallstattba, 2017-ben már 16.495. A buszparkolási díjak magasabbak, mint Salzburgban.


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play