Múzeummá alakítják Tito legendás luxushajóját

2018. január 20.

print MTI

Múzeummá alakítják Tito legendás luxushajóját

Múzeummá alakítják Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök legendás luxushajóját, a Galebet (Sirály), a projekt, amelyet az Európai Unió is támogat, 2020-ra készül el, amikor Rijeka (Fiume) lesz Európa Kulturális Fővárosa.





Az 1938-ban épült hajó, amely 30 éven át szolgálta a kommunista vezetőt, valamint a város egyik épülete felújítására 69 millió kuna (2,8 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatást ítélt meg tavaly az Európai Unió. Az önrészt, 12 millió kunát (500 millió forint) Rijeka város biztosítja. 

Tito kedvenc jachtja jelenleg a rijekai szárazkikötőben vár felújításra. A kommunista vezér halála és Jugoszlávia felbomlása után a hajó sokáig Montenegróban vesztegelt, és majdnem hajótemetőben végezte. 1990-ben egy görög hajótulajdonos vásárolta meg, aki luxushajót akart varázsolni belőle, gazdag üzletemberek számára. A Galebet az észak-dalmáciai Viktor Lenac hajógyárba vontatták, ahol felújításra várt, de pénzhiány és egyéb más körülmények miatt nem sikerült véghezvinni a tervet. Rijeka városa egy árverésen vette meg a hajót 2009-ben, 150 ezer dollárért. 

Később a Galeb Horvátország védett kulturális örökségé vált, ezért a hajót az örökségvédelmi előírásokkal összhangban kellett hasznosíthatóvá tenni. 

Vojko Obersnel, Rijeka polgármestere elmondta: a Galeb azokat az időket és rezsimeket fogja bemutatni, amelyet a hajó is képvisel. Hozzátette: ezen kívül múzeum, szálláshelyek, konferenciaterem, étterem és rekreációs központ is helyet kap benne. 

"A hajó egy olyan múzeum lesz, amely a saját történelmén kívül és mindenféle idealizálás nélkül az összes totalitárius rezsimet bemutatja, amelyet Rijeka megélt" - magyarázta. 

A Galeb kereskedelmi hajóként kezdte 1938-ban Genovában. A 2. világháborúban kisegítő cirkálóként használták, 1943-ban a német flotta hadizsákmánya lett. Egy évvel később egy légitámadásban súlyosan megsérült, majd Jugoszláviában építették újjá. 1953-ban Tito elnök luxushajójaként új korszakot kezdett a Galeb.

Tito híres filmsztárokat is fogadott a hajón, például Sophia Lorent és Elisabeth Taylort. A fedélzeten gyakran fontos diplomáciai tárgyalások is folytak. A Galeb csaknem három évtizedig, Tito 1980-as haláláig az elnök úszó hivatalaként szolgált. Ez alatt több mint 18 ezer tengeri mérföldet tett meg, három földrész 18 országában kötött ki. 

Jugoszlávia felbomlása előtt a Galeb utolsó küldetésként 1991-ben Szlovéniából szállította el a jugoszláv hadsereg katonáit, miután Ljubljana mindössze két hétig tartó harcok után kikiáltotta függetlenségét. A jacht ezután a Kotori-öbölbe, Montenegróba vonult vissza.





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

hirdetés
Régészeti és történelmi könyvek

hirdetés

hirdetés