Vezúv

Az 1277 méter magas Vezúv Dél-Olaszországban, Nápoly közelében van. A Vezúv Európa második legmagasabb vulkánját napjaink egyik legveszélyesebb tűzhányójaként tartják számon, mivel közvetlen közelében több mint 3 millióan laknak.

Az időszámítás utáni 79. augusztus 24-én történt kitörése pusztította el Pompeji és Herculaneum ókori városokat. Pompejit a feljegyzések szerint 2 méter vastag kőréteg és 4 méter magas hamuréteg temette be. A lakosság többségének sikerült elmenekülnie. A 18. században megindult ásatások felszínre hozták a hamuréteg alatt konzerválódott várost, amely az ókori Itália városainak és az azokban folyt életnek páratlan érdekességű dokumentuma.

A legújabb kutatások szerint 80 métert emelkedett az utóbbi húszezer év alatt a Vezúv. Európa egyik legnagyobb vulkánja évente négy milliméterrel lesz magasabb. A jelenleg több mint 1280 méter magas vulkán geológiai fejlődését az egykori vulkáni és tengeri üledék rétegeinek segítségével tanulmányozták. A vulkán a kráter alatt húsz kilométer mélységben található magmakamra belsejében levő gázok nyomására emelkedik. 

Az utóbbi harmincezer év tapasztalataiból kiindulva a Vezúv következő nagy kitörése ezer-kétezer év múlva következhet be. A Vezúv olyan természetű szunnyadó vulkán, amelynek az aktivitási gyakorisága viszonylag állandó: 3000-5000 évente "szól nagyot", de ötven-száz évente fordulnak elő kisebb kitörések. Komolyabb kitörés 1631-ben volt, a legutóbbi pedig 1944-ben következett be, ám ez "szerény" volt, lávafolyások törtek fel.

Vulkánturizmus

Az évszázadok során a Vezúv, elsősorban félreismerhetetlen alakjának, valamint egykor füstölgött kúpjának köszönhetően az európai utazók számára zarándokhely volt. Már az ókorban számos római tudós és művész megfordult lejtőin és feljegyzéseikből a hegy iránti csodálat sugárzik. Az első tudományos jellegű feljegyzések Senecától, Sztarbóntól valamint a két Pliniustól származik. Vergilius főművében az Aeneisben viszont költőibb leírását adja a tűzhányónak. A korabeli feljegyzésekből kitűnik, hogy a rómaiak utat építettek a Vezúvra és, hogy a vulkán megmászása mindennapi esemény volt. A

79-es kitörés következtében elpusztult utak és a középkorra jellemző demográfiai visszaesés miatt a Vezúv megmászásáról a következő évszázadokból kevés feljegyzés maradt fent. A vulkán iránti érdeklődés a reneszánsz ideje alatt éledt fel, amikor a természettudósok egyik kedvelt vizsgálódási tárgyát képezte. Az igazi fellendülésre a Vezúv tanulmányozása során, a 19. században került sor, miután lecsapolták a vulkán körüli mocsaras területeket és létrehozták az első összefüggő úthálózatot a vidéken. Ekkor a Vezúv lejtőit ösvények, utak szabdalták, megkönnyítve a látogatók feljutását a kúp tetejére. A 19. században Goethe háromszor is megmászta a tűzhányót, élményeit pedig az Olaszországi utazások című verseskötetében örökítette meg. A vulkán tövében hatalmas palotákkal és villákkal rendelkező nápolyi nemesség körében is egyre gyakoribbá váltak a vezúvi kirándulások és a társadalmi jólét fejlődésével a városi középosztály számára is elérhetővé vált a füstölgő hegy csúcsára való felkapaszkodás. 

Az 1863-ra kiépült első szerpentinesen haladó út már elérte a Gran Cono peremét. Az érdeklődőket szamárháton vitték fel egy darabon, majd az utolsó néhány száz métert gyalogosan kellett megtenniük az 50–70%-os lejtőn.

A kráter látogatása

A kráter látogatása csak jegyváltás ellenében lehetséges, helyi vulkanológus idegenvezetővel. A kasszától egy 860 m hosszú út következik a kráter pereméig. Ennek megtétele a 14%-os meredekség miatt általában 15-20 perc. A kráter egész évben látogatható, kivéve rossz időjárási viszonyok idején.