Vajont-gát

Az 1963-ban történt gátszakadás eltüntette a föld felszínéről az észak-olaszországi Veneto tartománybeli Longarone falut.

"Halálra ítéltek bennünket anélkül, hogy bármilyen bűnünk lett volna. 1963. október 9-én néhány perc alatt elvesztettünk mindent. Családot, rokonokat, barátainkat. Házainkkal együtt mindent magával ragadott a Vajont vize"

- mondják azok, akik túlélték a gátszakadást, amely eltüntette a föld felszínéről az észak-olaszországi Veneto tartománybeli Longarone falut, és elöntött a folyóvölgyben fekvő tucatnyi más környékbeli települést.

A tragédiának több mint kétezren estek áldozatul. A Vajont-perek közel egy évtizedig tartottak, de az igazi felelősséget a mai napig nem tisztázták megnyugtató módon.

Süket fülekre talált félelmek

A Carlo Semenza mérnök által tervezett, majd 1957 és 1960 között Erto és Casso falvak között megépített Vajont-gát az ország energiaszükségletére adott válasz volt.

A mély, keskeny szurdok, amelyet a Vajont patak vájt ki, hogy elérje a Piave folyót, tökéletes volt egy mesterséges gát építésére, és a Sade, a Società Adriatica di elettricità, amelyet Giuseppe Volpi, Misurata grófja (akkor a Mussolini-kormány pénzügyminisztere és San Marco első ügyésze, valamint a Velencei Biennále elnöke és a Confindustria elnöke) alapított és tulajdonolt, megragadta a lehetőséget, hogy megépítse a világ legnagyobb gátját.

Az eredeti, 1940-ben készült projekt 200 méteres magasságot és 58 millió köbméter vízmennyiséget irányzott elő. 1957-ben azonban a gát építése során egy olyan változatot vezettek be, amely 261 méterre növelte a magasságot és 150 millió köbméterre a vízmennyiséget. Giorgio Dal Piaz, a projekt megvalósíthatóságának az új paraméterek szerinti ellenőrzésével megbízott geológus igazolta a környező hegyek stabilitását, és a minisztérium jóváhagyta a változatot.

Nem minden ment a tervek szerint.

Már az első víztározó építésének időszakában, 1959-ben több, jelentéktelennek ítélt földcsuszamlás történt. Később pedig egy törést találtak a sziklában, amelynek senki sem tulajdonított nagy jelentőséget.

A lakosság körében azonban, akik többnyire földművesek és állattenyésztők voltak, akik jól ismerték a saját területüket, egyre nagyobb volt a félelem ettől a futurisztikus projekttől.

Ma a gátnak évente 100 ezer látogatója van és a helyiek úgy érzik: fontos, hogy hiteles történetet halljanak arról, hogy mi történt valójában és milyen mulasztásokat követtek el a tragédia okozói, akik, mint az egyik túlélő mondta, "pénzéhségből vettek erőszakot a természeten".