Murano

Murano 1291 óta a velencei üveggyártás központja, ekkor a Velencéből tűzveszélyességük miatt kitiltották az üvegfúvó műhelyeket, és azok Muranóra költöztek. A szigeten találták fel az ún. aventurin üveget (sötétzöld üveg, benne aranycseppekkel). Aki a muranói üvegművesség történetére kíváncsi, szánjon egy fél órát a Muranói Üvegmúzeum (Museo del Vetro di Murano) megtekintésére.

Murano öt szigetre épült, és körülbelül a közepén vágja ketté a saját "Canal Grandéja".

A 15. században Murano a velenceiek kedvelt üdülőhelyévé vált, ekkor épültek elegáns palotái.

Az 1797-1866 közötti francia és osztrák megszállás időszakában Murano csaknem minden templomát lerombolták, hogy újabb üveggyáraknak és lakásoknak teremtsenek helyet. Napjainkra csak három templom maradt meg a szigeten, amelyek közül kettő látogatható: köztük van a 12. századi Szűz Mária- és Szent Donát-bazilika (Basilica Santa Maria e Donato). Az 1976-ban készült új főoltár alatt nyugszik Szent Gellért, a velencei születésű, 1046. szeptember 24-én Budán elhunyt első magyar vértanú, egykori csanádi püspök.

Murano a Velence északi partján fekvő kikötőből (Fondamente Nove) vaporettóval kb. 10 perc alatt elérhető. Murano szigetein a vaporettónak hét megállója van, azonban a Burano és Treporti felé közlekedő távolsági járatok csak a Világítótoronynál (Murano Faro megálló) kötnek ki.

Muranói Üvegmúzeum (Museo del Vetro di Murano) 

Murano öt szigetre épült, és körülbelül a közepén vágja ketté a saját "Canal Grandéja". A csatorna két partját híd köti össze, a Ponte Vivarini.

A sziget fellendülése 1291-ben kezdődött, amikor a Velencéből tűzveszélyességük miatt kitiltották az üvegfúvó műhelyeket, és azok Muranóra költöztek. A 14. században kezdődött el az üvegtermékek exportja, a sziget eleinte tükreinek és üveggyöngyeinek köszönhetően vált világhírűvé. Később a csillárok váltak a sziget leghíresebb termékévé.

A muranói üveg fénykorában, a 16. században 37 üveggyár volt a szigeteken, ahol akkoriban 30 000 fő lakott. Az üveg Velence kevés exportcikkének egyike volt, ezért az üvegkészítők bizonyos kiváltságokat élveztek, például nemes kisasszonyokat vehettek feleségül. Mivel a mesterség fortélyait szigorúan őrizték - szigeten találták fel az ún. aventurin üveget (sötétzöld üveg, benne aranycseppekkel) -, az üvegfúvó mesterek nem utazhattak el a Velencei Köztársaságból. A gyártás titkát idegeneknek továbbadó üvegfúvó mestereket halálbüntetés fenyegette.

Az üvegipar vége az 1797-es francia megszállással kezdődött. Franciaország 1814-ben átadta Velencét a Habsburg Birodalomnak, amely inkább a birodalomhoz tartozó cseh üvegipart kívánta erősíteni, ezért Muranóban súlyos adókat vetettek ki a létfontosságú nyersanyagok importjára. 1800-ban még 24 üveggyár működött a szigeten, 20 év múlva már csak 13, és azok közül is csak ötben készítettek fúvott üvegeket.

Az 1850-es években kezdődött a muranói üvegipar új felvirágzása, amikor elkezdtek a régi üvegmozaikok pótlására üvegcsempéket kezdett gyártani. Az 1860 és 1960 közti száz évben a muranói cégek a dekoratív üveg dísztárgyak készítésével tettek szert ismét világhírre.

A muránói üveg titkaival Museo del Vetro üvegmúzeumban lehet megismerkedni. A világ legnagyobb, mintegy 4000 darabból álló velencei üveggyűjteménye az egykori püspöki palotában, a 17. századi Palazzo Giustinianban berendezett múzeumban található. A legértékesebb kiállítási tárgy a kék üvegből készült menyegzői kehely, amelyet a 15. század végén Angelo Barovier zománc portrékkal és szerelmi jelenetekkel díszített.

Palazzo Barovier & Toso

A Rio dei Vetrai partján, amely mindig is a világ leghíresebb üvegmanufaktúráknak adott otthont, az exkluzív Palazzo Barovier & Toso a legnagyobb kifinomultsággal nemesíti az üvegkészítés évezredes mesterségét. A több mint 700 éves családi vállalkozás, amely gyakorlatilag a kiváló muranói üveg szinonimája, 900 m2-en egyedülálló, fényes luxuskreációkkal ódát zeng a kristálytiszta örökséghez.

Három emeleten, amelyeket aranyozott lépcsőház köt össze, pazar világító ékszerek ünneplik a fényt annak minden árnyalatában - tökéletes építészet közepette, amely ugyanazt az esztétikai, hagyományos és kortárs nyelvet beszéli, a velencei terrazzópadlótól a finom faburkolatokig. A fehér, arany, kék, fekete és piros színekben pompázó, egyszínű szobákban az ember legszívesebben elidőzne a kanapén - egyszerűen csak élvezné a szépséget.

A Palazzo Barovier & Toso bemutatóterme naponta 10-től 18 óráig tart nyitva, a belépés díjtalan.